Mindenhol törekednek egy központ létrehozására, még ott is, ahol régen kezdték a digitalizálást, és erősek a kisebb szereplők. Rengeteg vita lezajlott már, mivel mi viszonylag későn léptünk – persze még most is élő ez a téma, és még mindig rengeteg kérdés van. Például az, hogy jogdíjasak-e a metaadatok. Az Európai Unió ban az ENUMERATE Projektet (http://enumerate.eu/) azért hozták létre, hogy megalkossanak egy uniós szintű kulturális digitális katasztert, de a MaNDA tulajdonképpen egy kis Europeana.

 

 

 

Már most elérhetők különböző közgyűjteményi adatbázisok, a kereső működőképes. Az eddig zárt magyar játékfilmes keresőt feltöltöttük, ebben negyvenötezer tétel található: rendező, színész, cím etc. Ezekre rá lehet keresni, ugyanis minden közreműködő megtalálható az adatlapon, és minden közreműködőnek saját adatlapja van, melyek így egymásról is megnyithatók. Gyakorlatilag egy kutatói adatbázist nyitottunk meg a nagyközönség számára a neten. Lehet már keresni a Digitális Irodalmi Akadémia kötetei közt is. Itt található majd a Szépművészeti Múzeum képtárának egy része, és így tovább. Egyelőre az eredeti adatbázisok metatartalmaiban keresünk, bár tükrözni is tudnánk őket.

 

A közeljövő tekintetében fontos: a fotó- és plakáttár háromszázezer fotója és ötezer plakátjából 1000 darabot digitalizáltunk, melyeket feltöltöttünk a fent említett Europeanába. A Mozgóképtár a magyar mozgókép történetét öleli fel a kezdetektől – ezek megjelentek CD-ROMon, amit már senki nem használ, tehát azt szeretnénk feltölteni a webes felületre. Itt a híradó- és dokumentumtárban megtalálhatók a híradók, melyek tartalmát szövegesen rögzítették, ez kereshető adatbázis, és nyilvánossá tesszük majd, a mozgóképeket szintén. A filmhiradok.hu hasonló kezdeményezés, de ott csak a heti híradók vannak meg, nálunk sokkal nagyobb a már most feldolgozott anyag.

 

 

Ha megnézzük külföldről, kulturális adatbázisok terén mi a helyzet Magyarországon, akkor azt látjuk, hogy van több száz különböző múzeum, közgyűjtemény, néhánynál adatbázis sincs, sok minden nem található meg interneten – ez nem jó. Ha majd egy központi helyen megtaláljuk a gyűjtemények jelentős részét, akár egy kisváros múzeumában elhelyezett képet is, az jó, rendezett ország képét mutatja.

 

Ezért a MaNDA az interneten a köz-, magán- és egyházi gyűjteményekben található magyar kulturális örökséget egy pontból teszi majd elérhetővé, gondoskodik a digitalizáció módszertani egységességéről, és a digitalizáció folyamatában maga is tevékenyen részt vesz azokon a helyeken, ahol erre igény van, de nincs kapacitás. A gondolati alapokat Horváth Iván professzor és munkatársai segítségével raktuk, rakjuk le.

 

Pénzeinket egyrészt a magyar államtól kapjuk, másrészt bevételi kötelezettségünk szerint a Magyar Nemzeti Filmvagyon Zrt.-től érkeznek források. Pályázatokon is indulunk, ilyen módon valósulhat meg például az ózdi Oktatási, Kulturális és Digitalizációs Központ.

 

 

 

Kísérleti stádiumban, de rohamosan fejlődik. Tavaly jött létre az intézmény a jelenlegi formájában. A gazdasági válságra adott kormányzati intézkedések következtében kevés forrásból tudtunk gazdálkodni, de kiépítettük a MaNDA központi weboldalát. Egy kérdőíves felmérés segítségével nemsokára megtudjuk, hogy a különböző gyűjtemények mekkora része digitalizált, és milyen formában az.

 

Az biztos, hogy nagyjából négy különböző nyilvántartó rendszert használnak a magyar múzeumok, és a legtöbbnek van szabványos kimeneti pontja. Nagy vonalakban: van egy német rendszer, egy amerikai, a Nemzeti Múzeum és a PIM egy magyart használ, és van még egy negyedik, mely jelenleg nem képes illeszkedni a mi keresőnkhöz, de kis munkával az is alkalmas lesz rá. A tartalmakat így tehát el tudjuk érni – a kérdés az, hogy milyen ez a tartalom. Van olyan galéria, melynek negyvenezer műalkotásról van digitalizált adatlapja, ezeken sok minden meg is található – de a kép nincs meg digitálisan, vagy legfeljebb nézőkép. Az internetező közönség viszont elsősorban a képre kíváncsi, nem az adatlapra: a képet szeretné megnézni, esetleg a szobrot 3D-ben körbeforgatni. A Szépművészeti Múzeum áll a legjobban, nekik tízezer nagyfelbontású digitalizált képük van, melyeket szeretnének is nyilvánosságra hozni. Nekik az a filozófiájuk, hogy meg akarják mutatni azt, amivel rendelkeznek. Ennek mi örülünk. Aztán vannak múzeumok, ahol léteznek belső adatbázisok, de nincsenek metaadatok. Amikor tehát fotózták, még emlékeztek, hogy mit fényképeztek, de aztán nem jegyezték fel, és elfelejtették. Olyan intézmény is van, ahol tíznél több adatbázis van, de ezek nem kommunikálnak egymással. A levéltári projektek nagyon jól haladtak.

 

Azt gondolom, az összehangolási munkával ludas az állam. Megpróbálta, a MuNyil (múzeumi nyilvántartó) rendszert ingyenesen lehetett használni, de mivel nem volt igazán tökéletes, mindenki mást kezdett alkalmazni. A MaNDA módszertani központ-szerepe például az összehangolás lesz. Remélhetőleg minden uniós vagy magyar költségvetési pályázati kiírásban szerepel majd, hogy a digitalizálásra nyert pénzekből a szabvány szerint kell megvalósítani a projekteket.  

Az interjú második része ide kattintva olvasható.

Fotó: Bach Máté

(Az interjú teljes terjedelmében a Prae Hálózatok-számában olvasható, mely hamarosan elérhető lesz a boltokban és az újságárusoknál.)