bezár
 

irodalom

2012. 04. 30.
Konyhaművészet a történelem felett
Kritikustusa, Púder, 2012. április 17.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Konyhaművészet a történelem felett A Púderben rendezett ötödik Kritikustusán a fiatal kritészek kivont szablyával estek neki Fehér Béla Kossuthkifli című könyvének. Noha se több, se kevesebb érdeklődő nem volt, mint a hasonló rendezvényeken általában, a beszélgetést a közönségkérdések miatt szinte erőszakkal kellett berekeszteni.
Félreértés áldozatai lennénk, ha párhuzamot vonnánk a Kossuthkifli – fülszöveg által is, illetve főleg a fülszöveg által – hirdetett gasztroregény mivolta és a tusázó kritikusok csapatának nemi összetétele között: a kerek 75%-kal messze felülreprezentált női nem képviselői hovatovább nem is tértek ki erre a vonatkozásra. De félre a tréfát: arra a kérdésre, hogy a Kossuthkifli olyan-e, mintha Cserna-Szabó András néhány Rejtő-könyv elolvasása után újraírta volna a Virágzabálókat, a beszélgetés alapján – fenntartásokkal bár, de – egyértelmű nemmel felelhetünk.

A moderátor, Pethő Anita nyitókérdése az első benyomásokra vonatkozott. Ha egy könyvről van értelme feltenni a "mit éreztél 60 oldal után?" kérdést, és ebben az esetben van, az előrevetíti, hogy nem teljesen egyenletes színvonalon (jelentsen ez bármit) megírt szövegről van szó. A kritikusok először szabódtak, "nehéz egyértelmű véleményt formálni", mondták, de aztán belecsaptak: először a regény történeteinek és nyelvének kereszteződésében találták meg a hullámzó színvonal, a kifulladás okát. Varga Ágnes kapásból elővette a műfajiság ágas-bogas problematikáját: az eldönthetetlenséget, a bizonytalanságot emelte ki az alcím (Hazafias kalandregény) parodisztikusságának hangsúlyozásával. A beszélgetés későbbi részében aztán úgy tűnt, mégsem a műfaji kódokkal űzött játék a legfontosabb szál, mindenesetre nyilvánvalóan megkerülhetetlen. Turi Márton 60 oldal után még lelkesedett, de később lohadt érdeklődése, amit a regénytechnikai eszköztár szűkösségével indokolt: szerinte bizonyos poénok egy idő után elfáradnak. De magáról a történetről is hasonlóan vélekedett: "ahogy fogy a beugli (sic!) a ládából, úgy fogy a spiritusz" a szövegből. Aztán bedobta a Rejtő-párhuzamot, ami sokkal gyümölcsözőbb, mint a valójában nagyrészt motiválatlan Jókai-összefüggések: zárójelben megjegyzendő, hogy a könyv parodisztikus jellegéből és összetett (intertextuális) utalásrendszeréből következik, hogy elég sok művet vagy szerzőt találhatunk, amelyek felől is olvasható, a beszélgetésen elhangzottak közül a Tarantino- és a Benny Hill-utalás volt a legváratlanabb.

Varga Ágnes nagyon jól használható kulcsszavakat hozott játékba: a népmesék világával és narrációjával való szoros kapcsolat szintén tágítja az olvasás terét. Továbbá a történelem és az egyén, a történelmi háttér és a magántörténetek viszonyát termékeny módon billenékenynek látta: nem eldönthető, hogy melyik szolgálja a másikat. Ehhez Antal Nikolett azt tette hozzá, hogy szerinte ebben a regényben minden a történelem fölé kerül: hiába utazgatnak az ösztönlényként viselkedő regényhősök 1849 májusának Magyarországán, az elemi szükségleteik határozzák meg viselkedésüket. Már éppen a nyelve hegyén lehetett a két szó: groteszk és karnevál, amikor Turi Márton egyetértve azzal, hogy Kossuth szakadatlan emlegetése ellenére a könyv a kisemberekről szól, végül a nemzeti identitást megalapozó történetek újramondásának meg-megújuló szükségletéről kezdett beszélni. A humor itt valóban nagyon lényeges: irodalomtörténetünk nem tart számon tömegével olyan műveket, amelyek a humor valamilyen formájával felfegyverkezve próbálnak újraértelmezni kollektív nemzeti traumákat.

A regény szereplőiről és a történet kidolgozottságáról szólva villogtak leghevesebben a kritikusi tőrök: Antal Nikolett szerint a "szélsőségesen tipizált figurák" nem változnak semmiben, nincs jellemfejlődés, ezáltal statikussá válik az egész szöveg; Turi Márton "felszínes, eltúlzott figurákat" látott, akik egy csavarral talán mégis a könyv (tagadhatatlanul meglévő) önironikus regiszterét erősítik. Ugyanő a sok kidolgozatlan cselekményszálat kárhoztatta, az elvarratlan szálakat, az ezáltal súlytalanná váló részeket, amelyeket így a jól megírt, telitalálatnak minősített szöveghelyeknek kell – ha van ilyen – kiegyenlíteniük.

Pethő Anita a szöveg által megkívánt sajátos olvasási stratégiá(k)ra vonatkozó kérdését a Jókai-párhuzammal vezette be, és valóban: nem is a történelmi regény vonalon vagy a szereplők típusain keresztül kapcsolódik igazán a Kossuthkifli Jókaihoz, hanem azzal, hogy a szavak jelentős részét – tájnyelvi, németes, hibásan ejtett stb. – mindközönségesen nem értjük. Turi Márton online olvasással lépte át a hermeneutikai szakadékot (Google); szerinte a regény nyelve "jó értelemben idegen", vagyis nem elidegenítő, és ez egyszersmind a legnagyobb erénye is – amivel itt halkan egyetértek. Varga Ágnes és Antal Nikolett egyetértettek abban, hogy – a meglévő értelmezési nehézségek mellett – a nem vagy félig értett kifejezések is belesimulnak egy idő után a szövegbe. (Túl a nyilvánvaló félreértéseken: honnan vesszük, hogy a megszokott szavakat mindig pontosan értjük? Ki tudja például, mit jelent az az egyszerű szó, hogy igen?)

Végezetül a kritikusoknak a moderátor felszólítására katonásan be kellett vallaniuk, hogy mi tetszett a legjobban és mi a legkevésbé a könyvben. Erre korántsem meglepő módon érkeztek a válaszok: a regény nyelvi megformáltsága, abszurd leleményei (pl. homlokon lőnek egy gémeskutat) tetszettek, a rosszul megírt jelenetek, és főként az esetlennek minősített lezárás nem tetszett. Fehér Béla könyve nagyon jó alap a beszélgetéshez: a kritikusok üresjáratoktól mentes beszélgetése után is érkeztek a közönségtől olyan kérdések, amelyek továbbfűzték vagy továbbfűzték volna a beszélgetés fonalát, amit, ahogy már említettem, még lendületében kellett elmetszeni: criticus interruptus.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pogrányi Péter --


További írások a rovatból

irodalom

Antal Balázs: térdeplő beszéd Antal Balázs: térdeplő beszéd
Vers a Prae folyóirat Ragály-számából
irodalom

Ókori mese az elviselhetetlen könnyűségről Ókori mese az elviselhetetlen könnyűségről
Mika Waltari: Szinuhe, Európa Könyvkiadó, 1978
irodalom

Cyber-íróiskola arról, hogyan ne írjunk regényt Cyber-íróiskola arról, hogyan ne írjunk regényt
Ian McEwan: Mi, gépek, Scolar, 2020., ford.: Lukács Laura

Más művészeti ágakról

Interjú Baráti Kristóffal pályakezdésről, menedzselésről, külföldi lehetőségekről
A 2021. február 18-i előadások


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés