bezár
 

film

2012. 06. 24.
Párizs vs. New York
Julie Delpy: 2 nap New Yorkban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Párizs vs. New York Julie Delpy első önálló munkája, a 2 nap Párizsban után négy évvel elkészült a folytatás, a 2 nap New Yorkban. Főhősnőnk éppen szakít korábban megismert párjával, és összebútorozik egy színesbőrű Obama-rajongóval. Mindennapjaikat felkavarja Marion zajos, francia családtagjainak látogatása, akik a fotóművésznő kiállítására érkeznek. Vajon kibírja a csöndesebb amerikai mentalitás a harsány francia ostromot?
Julie Delpyt mindig is a szókimondó őszinteségéért szerettük, és ebbe bizony belefért a franciahonból hozott szabadosság, de még némi arcpirító trágárság is. Megvolt ennek a maga helye a 2 nap Párizsban, de még a kicsit sótlan Francia hétvége közegében is, a 2 nap New Yorkban viszont eszement hömpölygéssel ömleszti a nézőtérre a káosz minden megnyilvánulását. Ez az értelmetlennek tűnő, másfél órás filmidőig elnyújtott káosz, ami a 2 nap Párizsban történetében még csak kellemesen franciás zűrzavarnak tűnt, szinte a legalpáribb, legsztereotipikusabb poénokat húzza-nyúzza, kicsit sem csökkentve, sőt, inkább fokozva a kakipisi-poénok és a kulturális különbségekből fakadó gegek intenzitását. Delpy minden létező formáját és fajtáját felhasználja a röhögnivalók széles tárházának, ami így volt a film párizsi előzménytörténetében is, mégis baj lehet az arányokkal a 2 nap New Yorkban forgatókönyvét illetően.


 
L’art pour l’art humorbombákba botlik az ember lépten-nyomon, amíg figyelemmel kíséri az egyébként ígéretes sztorit, és e sok-sok elszórt vicc bizony el is durran annak rendje és módja szerint, hiszen jó humorú, intelligens rendezőnőről van szó. Ám amikor tíz percen belül már az ötödik szarból-húgyból-váladékból gyúrt poéngránát próbál a néző pofájába robbanni, nehéz azt tudatosítani, hogy Delpy igazából nem egy "C-kategóriás" gagyit akart készíteni, és általában nem is azt szokott. Az alapötletért nem érheti vád a művésznőt, hiszen a színesbőrű Mingus (Chris Rock) és a francia Marion (Julie Delpy) vegyes kapcsolata mind a féktelen humorizálásra, mind a párkapcsolati mélyfúrásokra lehetőséget kínálna, ebből mégis az előbbi kerül túlsúlyba. A felszín kapargatását tovább közhelyesítí a harsány családtagok – Jeannot, az apa (Albert Delpy), Rose, a testvér (Alexia Landeau) és Manu, az expasi (Alexandre Nahon) – érkezése, akik bájos idiótaságukkal inkább tűnnek karikatúráknak a New York-i forgatagban, mint valós karaktereknek.


 
Delpy a szélsőséges jellemek és helyzetek ábrázolásával az abszurd felé közelít, ám nem elég egy szétnyúzott eszközkészletből válogatni, ha ezt el szeretné vinni a tényleges megvalósulásig. A helyzetkomikumok csattanós megválogatása sem erőssége a filmnek, sőt, felmerül a kérdés, hogy van-e értékelhető szelekció a történetben, mert az egyvelegszerű történetmesélés inkább tevődik össze egymás hegyén-hátán tobzódó, jól bevált fordulatokból, mint elmésen megválogatott sztoridarabkákból. A művésznő még egy szürreális elemet is belecsempész a filmbe, ami ugyan bele nem illő történetszál, mégis örömteli eltávolodás lenne az áradó obszcenitástól, ha nem kanyarodna vissza hozzá: egy performansz keretében a fotós Marion – szerződésbe foglalva – "eladja" a lelkét a film középpontjába állított fotókiállításon, majd megpróbálja visszaszerezni a saját magát alakító Vincent Gallótól, mert a férfi egy zsákba zárva, a gatyájában tartja Marion lelkét. Röhög a néző, meg minden, mert ez már annyira tré, hogy akár jó is lehetne, de azért mégsem lesz az. Ez a megállapítás egyben csúnya summázata magának a filmnek is.


 
A mélypontok mellett azért találni jól kiötlött részleteket is a filmben, ilyen, amikor Jeannot papa megpróbál egy rahedli francia kolbászt és sajtot átcsempészni a reptéren, vagy amikor a francia rokonságtól besokalló Mingus kiakad azon, hogy Rose a Mingus-cunilingus hasonlóságon vihog. Megmosolyogtató az is, amikor Marion fehérbőrű kisfiát "ku-klux nyuszinak" öltözteti, vagy amikor azért aggódik, mert Mingus színesbőrű kislánya a gót stílus felé kezd vonzódni. Akad tehát a filmben olyan érték, ami a rendezőnő régi kreativitására emlékeztethet, így mégis érdemes belecsöppenni ebbe a franciás helyett inkább "olaszosnak" tetsző vígjátékba.



Olyan komplex párkapcsolati látleletet mégsem nem kapunk, mint korábban a 2 nap Párizsban című filmben, ahol Marion és Jack (Adam Goldberg) kapcsolatát követhettük végig szellemes formában, így ebből a szempontból egyértelműen az korábbi darab javára érdemes dönteni, ha még esetleg valaki nem látta volna Delpy első önálló rendezését. De nincs azzal gond, ha a közönséges humor miatt ül be a nézősereg a 2 nap New Yorkban című filmre, hiszen Delpy rendezői neve lehetőséget ad arra is, hogy az intellektuális humor iránti érdeklődés álcájával vigasztaljuk magunkat, még akkor is, ha ebben a filmben ez nem túl szignifikáns.


2 nap New Yorkban / 2 days in New York
Színes, feliratos, német-francia-belizi vígjáték, 96 perc, 2011
Rendező: Julie Delpy
Forgatókönyvíró: Julie Delpy, Alexia Landeau, Alexandre Nahon
Szereplők: Chris Rock, Julie Delpy, Alexia Landeau, Alexandre Nahon, Dylan Baker, Brady Smith, Kate Burton, Malinda Williams, Albert Delpy, Vincent Gallo


 
 
nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Marie Kreutzer: Fűző
Lukas Dhont: Közel
Anthony Fabian: Mrs. Harris Párizsba megy


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés