A könyvbemutató helyszínét a budai vár alatt húzódó sziklakórházban találták meg a szerzők, ami valóban megfelelő keretet és felvezetést nyújtott a könyvhöz. A sziklakórház sorsa és jelenlegi misztikussá maszkírozott – viaszt, művért, idejétmúlt műszerek tömkelegét nem sajnálva – imázsa jól mutatja a városlakók, jelesül Budapest polgárainak viszonyát a ránk maradt múlthoz, a diktatúráink nyomaihoz. Ezt, a diktatúrákkal és terrorral átszőtt múltat a szerzők a falakba zárt történetekkel kívánják bemutatni, jelen esetben a falakat, házakat előtérbe helyezve, történeteik rövid felvillantásával. A szerzők célja, hogy a városlakók szembesüljenek a saját és városuk múltjával, vegyék észre, tudják, hogy az a ház, ami mellett nap mint nap elhaladnak, miféle sötét dolgok vagy titkos ügyködések helyszíne volt a nem is olyan távoli múltban.

A könyv időrendben taglalja a helyszíneket: az 1918–20-as forradalom és terror kedvenc helyeit, az SS, a Gestapo és a nyilasok Budapestjét, az ostrom egyes helyszíneit, a szovjetek és Rákosi megkapaszkodását a budai lejtőkön vagy a pesti belvárosban, az 1956-os forradalom fontosabb helyeit és a Kádár-rendszer öröknek tűnő, máig ható pontjait a városban.

A szimbolikus helyek mellett az elnyomó apparátus hivatalait, az irányító és vezető személyek lakhelyeit és paranoiáikat agyatlanul kielégítő szigorúan titkos rejtekhelyeit veszi sorba – összesen 185 szócikkben, 13 térképpel és bőséges illusztrációval.

A könyv néhol izgalmas mellékszálakkal visz tovább utcáról utcára, házról házra, néhol hátborzongató kegyetlenkedésekkel sokkol, mára mit sem sejtő vagy éppen mindent jól tudó lakók otthonaiban, pincéiben, néhol pedig bulvárízű szimatolásokkal elégíti ki kíváncsiságunkat a letűnt párt letűnt vezetőinek lakhelyét bemutatva.


A szerzők: Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián (fotó: Árvai András)

Az épületek tervezőit, ahol ismert volt, minden esetben feltüntették a szerzők – általában jó nevű, ismert építészek beazonosítható stílusjegyekkel. Viszont nem kapunk képet arról, hogy a lefoglalt villákat mi alapján választották ki az ismertté vált házfoglalók. Kérdésként megmarad, vajon a választásuk az ízlésüket tükrözte, ha egy Bauhaus villát, romantikus, szecessziós vagy éppen neoreneszánsz épületet választottak? Vagy egy életérzést akartak maguknak, mint Rákosi esetében Muráti Lili színésznő egykori otthona vagy Eichmann esetében a világhírű Tungsram alapítójának az otthona? Vagy így alakult, közel voltak a cimborák, jó volt a kilátás? Ezekre választ nem kapunk, ahogy az egyes helyek felsorolásán kívül nem jutunk közelebb az ott lakókhoz, világukhoz sem.