bezár
 

220VOLT

2012. 06. 29.
Közmagyar '56 – A forradalom életkora
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Közmagyar '56 – A forradalom életkora A forradalmi év nemzedékéből nem együnknek ezek az apai baráti körök, ezek a suttogások tanították meg a kívülállást: hogy akárhányan is simítanak szervilis kezükkel a levegőbe a bársony esését követve, a király csak meztelen marad.

Olyan sokáig kellett meg nem történtnek tekinteni, oly hosszú ideig nem szabadott forradalomnak nevezni és kimondani, hogy szabadságharc követte – annyival később ismertük meg az élő arcát, hogy még mindig nem szoktunk hozzá, hogy szembesülhetünk eleven képeivel. Talán elsőre leginkább az esély valósságával.

'56-os tabló

A feléledő remény szinte a bőrünket érintően sugárzik át az október 23-án utcára tóduló emberek rácsodálkozó mosolyából: a felvonuló egyetemistától a forgalomban elakadt villamoskalauzig mindenki arcáról ez az egyre bizakodóbb öröm virít felénk. 

 

Október 23-i remény
 
'56 nem ötvenhat éves: talán ha 1990 után a világra jött végre a nemzeti köztudatban. Érzékenyek maradtunk rá, nemhogy a visszásságait, de egyértelmű hősiességét sem fogtuk még fel.

 

Villamos mosolyok az '56-os pesti utcán

Még azt is csak tanulgatjuk, mekkora harc volt. Még csak szokjuk az áldozatok számát a statisztikákban, a csaták régesrég behegedt nyomait, amiket a fotókon viszontlátunk a jól ismert utcákon és épületeken.

 

Szabadságharcos Budapest
 

Az eleven pillanatban elkapott fényképeket nézve ’56 újólag hat ránk a vakmerőségével ugyanúgy, mint a bátorságával, hat ránk a héroszmítosz, a vér, még az anarchia is – felemel és elrettent a képsor, a mi forradalmunké. Hiszen ez is, mint minden forradalom, e két alapelemből állhatott csak össze: nagy tettekből és elszabadult indulatokból.

 

Az ávósok tetemei láttán elborzadó emberek
 
Minden mementója felzaklat. Megindító a harcra vidáman készülődő munkások képe, torokszorító a puskát cipelő kölyök komoly, szinte lenéző tekintete, amit a fotósra vet, lesújtó a halottak képe, a hősöké épp úgy, mint a megrugdosott ávóshulláé, akit még meg is köpdösött a felbőszült nép, mintha nem lett volna neki elég elpusztulni a múltjáért.
 
A fiatal nő leköpi az ávós megrugdosott tetemét
 

A romba döntött házak fotói úgy sokkolnak, mintha sose láttuk volna őket – pedig gyerekfejjel ott jártunk-keltünk szétlyuggatott falaik közt évekig, csakhogy mindvégig úgy kellett volna tudnunk, hogy ezek még világháborús romok. Kellett volna –  annak, aki nem olyan családban nőtt fel, ahol életben tartották a történelmet. De voltak otthonok, ahol maguk között – ami nálunk például, apámék baráti körével jelethetett vagy száz embert – kimondható, de legalább is kisuttogható volt a nagy titok.

 

Romban a város -- Iparművészeti Múzeum, '56

A forradalmi év nemzedékéből nem együnknek ezek az apai baráti körök, ezek a suttogások tanították meg a kívülállást: hogy akárhányan is simítanak szervilis kezükkel a levegőbe a bársony esését követve, a király csak meztelen marad. Hogy míg az imbecillis, pöttyös ’60-as években odakinn teljes gőzzel robogva rakja egymásra stabil rétegeit – a hazaárulástól megtorláson-újjáépítésen át a bebetonozásig – a  "kádári konszolidáció", bent a zárkákban a halálukra vagy a csodára vártnak az ’56-os bebörtönzöttek.

 

A híres Corvin közi csapatból nem sokan maradtak életben

Némelyikük éppenséggel arra, hogy elérje a nagykorúságot, a kivégezhetősége korát – Mansfeld Péter történetét ma már mindenki ismeri, a 15 évesen lefogott fiúét, akinek megvárták a 18. születésnapját, hogy utána törvényesen végezhessék ki. Mansfeld Laci, a népszerű budai fodrász egész kuncsaftköre tudta, kit ábrázol a fénykép az üzlete falán, amiről az a pimaszul helyes kamaszgyerek néz le a beavatott hölgyvendégre -- ugyanaz, aki az idő kidobta rendőrségi képeken már halálra elszánt daccal.

 

Mansfeld Péter, 15 éves

De voltak kölykök százával, akiket már nem kellett törvényesen meggyilkolni, mert meghaltak az utcákon-tereken, ismeretlen helyeken – akikből még a fegyveres harc napjaiban lett törvénytelenül és elfogadhatatlanul fiatal korú hulla. Az 1606 budapesti áldozat közül 689-en nem érték meg a huszonötödik életévüket.

 

A legendává vált Pesti Srácok


S hogy mennyire forradalmi életkor húszévesnek lenni: 167 fiú és lány halt meg tizenkilenc-húsz évesen a harc és megtorlás színterein. Ami megdöbbentőbb, még a tizenöt-tizennégy évesek is 43 halottal képviseltetik magukat ezen a mély tanulságokig vezető halállistán. Némelyek vidékről jött ipari tanulók, akiknek forradalmi tevékenységéről a szüleik már csak a halálhírükkel együtt szereztek tudomást, de némelyikük az apja oldalán harcoló, szülei által beavatott kis hős -- ez is a forradalom arca.

 

Ez is  a forradalom arca

A fővárosi áldozati statisztika más szempontból is súlyos tényekkel szolgál. Ha a forradalom előkészítése és szellemi háttere az értelmiségi és művészkörökhöz is köthető, magát a harcot már a munkások és a fiatalok vívták meg. A véráldozat legnagyobb részét az általa fegyverrel megtámadott rezsimben állítólag "hatalmat gyakorló" proletariátus adta. A harcokban, a börtönökben és a kivégzésekben életüket vesztett budapestiek közül mintegy 1100-an, az áldozatok kb. 70%-a volt kétkezi melós. A fővárosban 47 értelmiségi kért részt a hősi halottak sorsából, illetve 74-en az egyenruhát viselők közül -- a legtöbbjük katona (szabadságharcos nyelven: honvéd), mellettük tűzoltók és átállt rendőrök.

 

A harc szünetében áldomást isznak a forradalmárok -- köztük egy átállt karhatalmi


És voltak nők is a hősök között, nők, akik lelkesen vetették vállukra a fegyvereket, és két harc között friss nevetéssel néztek a fotós lencséjébe, barátnők-bajtársak együtt, vagy magányos hősnők, beállva a nagy világlapokat tudósító külföldi fényképész lencséje elé, csinosan félrecsapott sapkában, a puska csövét kacéran a fotósra iránytva.


Fegyver és retikül
 

Vagy nem egy képen a szerelmük  oldalán, akivel együtt szálltak harcba a szabadságért. A budapesti statisztika alapján a magyar lányok-asszonyok közül 277-en áldoztak életükkel a szabadságért. Olyan is volt, hogy a képen együtt nevető fegyvertársak egyike a halálba indult, a másika a börtönből mégiscsak visszatérhet majd az életbe - de annak is nagy ára van.
 

Szabadságszerelem 
 

A Corvin közi forradalmi brigádból az előbbi sors Sticker Kataliné lett, az utóbbi Wittner Máriáé. De aki a rabságot elszenvedve évek-évtizedek múltán kilép a már-már ismeretlenségig megváltozott városba, ott egyáltalán nem hősként fogadják: ’56-osként megbélyegezve továbbra is zaklatható és ellehetetleníthető marad.


Balra Sticker Katalin, kivégezték 1959-ben, jobbra Wittner Mária, szabadult 1970-ben

Mint az egykori fiú, akit a haláltól a csoda mentett meg. Mondhatnánk szketpikusabban szerencsés véletlenek sorozatának is, de nevezzük csak nyugodtan csodának: Szűcs István kilenc társa közül egyedül maradt életben a foglyaikat kivégző ávósok golyózáporában.


A srác, aki túlélte: Szűcs István, 1956

Ő is egyike volt azoknak a kölyköknek, akiket ellenállhatatlanul vonzott a fegyverek hangja, akik ott akartak lenni, ahol a történelmet csinálják. Barátaival ezért indultak meg Pesterzsébetről a belváros felé. Az úton harcba keveredtek és elfogták őket – ebből már csak ő került ki élve: "Késő délután az út mentén feltett kezekkel le-föl meneteltettek bennünket, majd bezártak egy barakkba. Várták az oroszokat. ... Az oroszok megjöttek és közölték, hogy ők nem lőnek le minket... a századparancsnok már utasította is a katonáit, hogy akkor ők lőjenek le bennünket. Leparancsoltak minket a több méter mélyen fekvő vasúti sínekre. Emlékszem, ahogy mentünk lefelé egymás után: kilencen voltunk, előttem ment Rásó Laci barátom, őelőtte Magyar Zoli, én voltam a sorban a hetedik. … Szörnyű géppisztolyropogás kezdődött. Még láttam, amint Laci a véres hasát fogja, de ekkor már engem is eltaláltak, és elsötétült minden. ... A katonák elmentek, és jöttek a nyomukban az egészségügyisek. Ők állapították meg a halál beálltát. Engem is megfordított valaki, én pedig kinyitottam a szemem, mire ő úgy megijedt, hogy hátrahőkölt. Mondom neki: – Én még élek… Felvittek a töltés tetejére, és ott tudtam meg, hogy rajtam kívül mindenki meghalt. ... Nem is értem… Engem ott szitává kellett volna lőniük. Három golyót kaptam, egyik sem ért sem szervet, sem csontot. Még ami a bokámon ment át, az is megtalálta azt a kis rést, ahol nincs csont. … 1960-ban ... megállított az utcán – mint utóbb kiderült – az a fiatalember, aki ott volt a kivégzést végrehajtó sorkatonák között. Az illető ekkorra már komoly párttisztséget töltött be, és akkor is a helyi párttitkárral és a helyi rendőrparancsnokkal volt. Megkérdezte tőlem, hogy mi van a lövésekkel? Éreztem, hogy bűzlik a dolog, így nem feleltem neki semmit. Ez a találkozás rövidesen egy igen hosszadalmas és megalázó tortúrává fajult, ami házkutatással kezdődött, fenyegetésekkel folytatódott, majd egyszer csak a rendőrségi fogdában találtam magam. ... Nem vallottam be semmit... Elengedtek, de megbélyegeztek. A lányt, akit szerettem, ezért nem adták hozzám: az apja párttitkár volt… A munkahelyemen ezután mindig éreztem a fenntartást velem szemben. Számtalanszor hallottam: – Vigyázz, ötvenhatos!"

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Falcsik Mari --


Más művészeti ágakról

Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
A Phaeton tündöklése és bukása
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés