bezár
 

220VOLT

2017. 07. 13.
1963 - A költözés
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
1963 tavaszán anyám egyszer csak bejelentette: hamarosan elköltözünk egy másik, egy nagyobb lakásba, mert ez már kicsi nekünk. „Tényleg – gondoltam –, milyen igaz! Ez az esténkénti tévéző szomszédsereg kezd már igazán nyomasztó lenni…”

Apám még 1956-ban kapott a Nehézipari Minisztériumtól egy lakáskiutalást, de a ház, amiben a lakás volt, még sokáig nem készült el. Apám halála után ez lehetőség – valami csoda folytán – érvényben maradt. Életem első otthona, a Budaörsi út 23. szám alatti szoba-konyhás lakás, mint kiderült, csak ideiglenes hajlékunk volt: apám poszthumusz gondoskodott a családjáról.

Az épülő József Attila lakótelep
Az épülő József Attila lakótelep

1963 tavaszán anyám egyszer csak bejelentette: hamarosan elköltözünk egy másik, egy nagyobb lakásba, mert ez már kicsi nekünk. „Tényleg – gondoltam –, milyen igaz! Ez az esténkénti tévéző szomszédsereg kezd már igazán nyomasztó lenni…” A költözködés igazi családi esemény: a mi családunknak is minden tagja kivette a részét belőle. Ili néni és anyám a konyhában rendezkedtek, nagyapám, Ilona nővérkém meg én a szobában pakoltunk az előre odakészített rekeszekbe. Aztán jött három markos költöztető legény, és minden mozdítható dolgot felrakott egy nagy teherautóra – a nagyapámat is –, s azzal elindultak az új lakás felé. Mi, a család többi tagja villamossal és busszal utaztuk át a várost. A kiutalás a IX. kerületi József Attila lakótelepen a Napfény utca 19-es számú ház első emelet 4-es lakását jelölte meg célpontnak. 

Napfény utca 963
Napfény utca 1963

Hamarosan mind ott álltunk az új házunk előtt: a négyemeletes épületen fehér loggiák, oldalfalaikat és a lépcsőházat világoskékre festették, a korlátokat feketére. A lakások bejárati ajtajait fehérre mázolták, a járólapok az akkor nagyon divatos fekete-fehér variációban voltak letéve. A mi házunk máris készen várt minket. Egyes lakásokba már előttünk beköltöztek a családok, de még voltak üresen állók is, a lakóikra várva. A lakónegyedben még nem minden épület volt befejezve, hátra volt a közvilágítás beszerelése is és a tereprendezés – az egész telepen folyt a munka. Dolgoztak az épületeken, kívül és belül, dolgoztak az útépítők, dolgoztak a kertészek – a telep minden szegletében sürögtek-forogtak a munkaruhás szakik. Ott láthattam életemben először sárga úthengert, dózert és dömpert – micsoda látvány, micsoda élmény volt! Mindenfelől kalapálás, gépek zaja hallatszott, érezni lehetett a frissen öntött aszfalt jellegzetes szagát. A környék még sokáig tele volt felvonulási épületekkel.

Mindjárt kész (József Attila lakótelep 1963)
Mindjárt kész (József Attila lakótelep 1963)

Nekünk, új lakóknak a házmesternél kellett jelentkezni, ő adta át a lakás kulcsait, és lajstromba vett minket is. Beköltöztünk. Az épp csak elkészült hajlék gyönyörű volt: fénylett a parketta, hideg-meleg víz folyt a csapból, sárga sötétítő függönyök libegtek a tágas ablakok előtt. A nagyobbik szobából loggia nyílt, de minden helyiség ablakos volt, világos, tiszta és kényelmes. Anyám külön örült, hogy nem kell szenet-fát felhordani a pincéből, mert a lakásban távfűtés van – egy új, korszerű, színes világba kerültünk. Hamar kiderült az is, hogy a házunkban egy sereg gyerek lakik, az öt szinten szám szerint tizenhét. A lakótelep népe három generációra oszlott: gyerekek, szülők és nagyszülők.

Új otthonunk új szokásokat, új életkörülményeket hozott. Nem kellett nagyon figyelnem, hogy rájöjjek: itt a házmesterné a történések kulcsfigurája. Anyám megkérte őt, lessen oda ránk, míg ő dolgozik. Nekem kellett levinni a szemetet, és az esedékes napon közben beadni hozzá a lakbért. Ez a mindenható házmesterné – akit hivatalosan Göthér Károlynénak hívtak – volt a mi házunk Marika nénije. Egyszemélyes intézményként működött a földszint plusz négy emelet népének szolgálatában. Nála futottak össze a szálak: ha kellett, kulcsot vagy gyereket őrzött, ha kellett üvegest hívott. (Az üvegesek gyakori vendégek voltak a telepen, a focizó gyerekek miatt – ezt ma már el sem lehet képzelni…) Göthérné Marika néni a földszinten lakott, két gyereke volt, Zsuzsi és Marika. Zsuzsival egyidős voltam, hamar összebarátkoztunk. Az idősebbik házmesterlány, Marika akkor már nagylány volt, kinőtt a korosztályomból.

A pesti házmesterné
A pesti házmesterné (Bruno Bourel fotója)

Amúgy mindig is volt valami nagyon furcsa ebben a házmesternében. Évekig képtelen volt a nevünket helyesen kiejteni, ekképp szólította anyánkat: „Jaj, drága Krejcné! – majd szinte mindig azzal folytatta: – Köszöntem már?” Hites ura, Göthér Károly nem vetette meg az innivalót, ezért hárult az egész hálátlan házmesteri intézmény minden gondja-baja az ügybuzgó Marika nénire. Károly bá’ az eredeti szakmája szerint faesztergályos lett volna, de hát az italozó szenvedélye okán akkoriban már sokkal jobban fizető állást gyakorolt: a nagyvásártelepen dolgozott mint tróger – ahogy Marika nevezte meg az ura munkáját.

Vásárcsarnoki trógerek
Vásárcsarnoki trógerek

Szegény Göthér Károlynak volt egy borzalmas keresztje az életben: nagyon hasonlított Adolf Hitlerre. Ezt a szomorú tényt a gyerekszáj természetesen nem fogadta megértéssel – a környék összes büdös pimasz kölke úgy nevezte őt: a Hitler. A Hitler-jelenség tréfák kifogyhatatlan sorát eredményezte. Károly bá’ három műszakban művelte a vásárcsarnoki trógerságot: amikor éjszakás volt, reggel ért haza, addigra már nyilván egészen kapatos állapotban. Mi, büdös pimasz kölkek persze úgy értékeltük, ez az idő a legalkalmasabb arra, hogy felidegesítsük őt: naná, hisz ilyenkor lehet rajta a legnagyobbakat nevetni! Összeálltunk hát, legalább húsz gyerkőc, és kiabáltunk az ablaka alatt, mire ő, mint rettenthetetlen hős, megjelent a földszinti erkélyen, klottnadrágban, atlétatrikóban és egy fenyegetőleg fölemelt vécépumpával kezében, és kivetette magát az erkélyről, hogy akit ér, azt megverje a pumpával. Csakhogy mi, fürge kölykök sokkal gyorsabbak voltunk nála, elszaladtunk előle. A látvány fenomenális volt: egy sereg gyereket üldöz egy Hitler-szerű figura, mezítláb, atlétatrikóban, fekete klottnadrágban, kezében fenyegetőleg fölemelt vécépumpával… Fájt a hasunk a futástól, meg az abbahagyhatatlan nevetéstől… 

Mikor már szépen kifejlett, intézményesítettük is a procedúrát, és onnantól már csak a legjobb futók jelentkezhettek a „Hitler idegesítése” elnevezésű akcióba. A dolog számomra még izgalmasabb volt, mivel hazamenet épp a házmesterlakás ajtaja előtt kellett elhaladnom, nagyon ügyelve, nehogy Károly bá’ meghallja a lépteimet, s rám nyitva a bejárati ajtót meglásson és elkapjon. Minden nap rettegtem, hogy egyszer kivágódik, rám támad a vécépumpával, és elveri rajtam az összes kölyök szemtelenségét. Aztán később az idősebb srácoknak is megtetszett a hitleres móka – és ők még kreatívabban dolgoztak a feladat kivitelezésén. A focilabdájukat egyszerűen arra a falrészre rugdosták, ahol a szerencsétlen Károly bácsi ágyát sejtették. A hatás nem is maradt el, és megint kezdődött a megszokott menet: klottnadrág, atlétatrikó, vécépumpa, mezítlábas akcióba bevetve. Reakció: embertelen röhögés, futás! Valaki felvetette, hogy szerinte a Hitler bá’ azzal a vécépumpával kell aludjon is, máskülönben hogy lehetne mindig ennyire kéznél dicső fegyvere…

Hitler macska
Nagyon hasonlítani Hitlerre...

Természetesen az ilyen tréfákat jellemzően a fiúk követik el. Ilonka nővérem mindeközben összebarátkozott a házbéli lányokkal, és elkezdődött nálunk a szelíd, békés és unalmas babázás, amit én speciel nagyon nehezen viseltem. De nem tehettem mást, mint hogy megtűröm őket a babáikkal együtt a lakásban: rá voltam szorulva a nővéremre. Anyám már előző este mindig megfőzte a másnapi ebédet, majd reggel elment dolgozni, és mi Ilonával egyedül maradtunk a lakásban. A gázt a tűzhelyen csak Ilona tudta meggyújtani a lábas alatt, mert ő már felért odáig, és így ki lett rá képezve. Meg kellett hát várjam, míg felöltöztetik és elaltatják a hülye babáikat, aztán Ilonka megmelegíti és feltálalja kettőnknek az ebédet a konyhában.

Babamama
Babamama
A képre kattintva zene szól: ElektroKreutz Fly swatter (Légycsapó)

nyomtat

További írások a rovatból

220VOLT

Danubia, kettő Danubia, kettő
(életrajzi töredékek)
220VOLT

Danubia, egy Danubia, egy
(életrajzi töredékek)

Más művészeti ágakról

gyerek

Szabika nem lett kutya Szabika nem lett kutya
Időutazás, beszélgetés és játék a Margó Irodalmi Fesztiválon
irodalom

Amorfabb szövegek keresik a rendet Amorfabb szövegek keresik a rendet
Berendezkedés - könyvbemutató a Fugában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés