bezár
 

art&design

2012. 07. 04.
A láthatóság csapda
Laurent Grasso: Uraniborg
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A láthatóság csapda A látogatónak még a fejében élnek az Ai Weiwei kiállítás tágas fehér terei, ezért elég meglepő, amikor a Jeu de Paume első emeletére érve egy sötét folyosó fogadja az embert. Elsőre nem is világos, hogy mit kell nézni és merre kell indulni, mivel egy szűk, labirintusszerű térben találjuk magunkat. Aztán apró ablakok válnak láthatóvá, amelyek a folyosóról nyílnak, és amint benézünk rajtuk, megannyi különböző festmény és tárgy tárul szemünk elé. Ezen a ponton a látogató már segítségül hívja a térképet, amelyet belépéskor nyomtak a kezébe és bátrabban megy tovább, hogy felfedezze, mit rejtenek a sötét folyosóról nyíló termek.
Laurent Grasso francia művészt minden érdekli, ami a megfigyeléssel és az ellenőrzéssel kapcsolatos. Uraniborg című tárlatának középpontjában öt videómű áll, amelyek különböző módon vizsgálják a hatalom és a megfigyelés viszonyát. A kiállítást a videókhoz szorosan kapcsolódó festmények, neoninstallációk valamint régi könyvek és rajzok egészítik ki.
 
A sötétség és a bizonytalanság sok látogatót nyomaszthat, ám a művésznek éppen ez a célja: a nézőket valamilyen különleges, megváltozott fizikai/lelki állapotba akarja hozni, ami egészen más, mint amikor beléptek a kiállítótérbe. A sötét benyílók és zsákutcák között végül eljutunk abba a terembe, ahol megpillanthatjuk az első videót, amelynek Bomarzo a címe. A 2011-ben forgatott, többnyire szuperközelikből álló, fakó színű és szemcsés kisfilm, amely bizonytalan kameramozgásával a dokumentarista technikákat idézi, az olaszországi Bomarzóban található, híres reneszánsz kertről szól. A Vicino Orsini gróf által terveztetett Szörnyek parkja (Parco dei Monstri) különböző furcsa mitológiai lényeket ábrázoló, hatalmas szobrairól lett híres. Grasso filmjét egy férfihang narrálja, beavatva a látogatót a hely történetébe: az építéstől kezdve, az elhanyagolt korszakán keresztül a 20. század elejéig, amikor a szürrealisták újra felfedezték, és végül eljut a mába, amikor turisták tömege özönli el. Azonban a filmben egyáltalán nem látunk embereket, csak az üres, kihalt ugyanakkor titokzatos és már-már misztikus parkot, ahol az az érzésünk lehet, hogy a kőből faragott állatok és szörnyek egyfajta őrként figyelik a látogatót. Azáltal, hogy a művész főleg közelikkel dolgozik, nehéz áttekinteni a kert egészét, a super8-as technika és az elmosódó képek egyaránt bizonytalan térérzetet keltenek és ez párhuzamba állítható a kiállítás labirintusszerű installációjával.
Bomarzo
A következő terem fő témája az egyház és azon belül a Vatikán. Itt több mű is látható: a Madarak (2008) című videó a Vatikán felett köröző seregélyeket mutatja. A madarak röpte felgyorsítva látható és úgy tűnik, mintha egy amorf forma mozogna a város felett. A tempó megváltoztatása következtében a madarak csoportja absztrakt formává válik, szinte mágneses mezőként mozognak az égen. Csak a képernyő alján megjelenő jellegzetes kupolából derül ki, hol is játszódik a videó. A kiállítás egészén megfigyelhető a neoncsövek használata. Egyrészt a videóművek címe mindig ilyen módon jelenik meg, másrészt ebben a teremben egy másik, szintén az egyházzal foglalkozó, ilyen technikával készült művet is láthatunk. Kék háttér elé apró neonpontokat helyezett el a művész, melyek mintha egy csillagképpé állnának össze.
Madarak
A kísérőfüzetből kiderül, hogy a mű Galileinek egy új csillagkonstellációt ábrázoló vázlata alapján készült, aminek a létezését az egyház sokáig kétségbe vonta. Ahogy Grasso egy interjúban kifejtette, a csillagok és a neon kapcsolata azt jelezheti, milyen hosszú idő alatt jut el a csillagok fénye a földre. Ugyanolyan sokáig tartott, mire az egyház elfogadta és elismerte Galilei felfedezéseit. A terem egy másik szegletében archív fotókat láthatunk, amelyen magas rangú papok vizsgálják az eget, a híres vatikáni csillagvizsgáló toronyból (Specola Vaticana). A fotósorozat már-már abszurdnak is mondható: az egyházi férfiakat szokatlan, háton fekvő és az eget kémlelő pozícióban láthatjuk. Az égi jelenségek és a csillagászat bemutatása már átível a következő műhöz, amely a kiállítás címadója.
1610 III
A 2012-es Uraniborg című videó arra a korszakra utal, amikor 1576-ban II. Frigyes dán király a híres csillagásznak, Tyco Brahénak "ajándékozta" a Svédország és Dánia között fekvő Ven szigetet, hogy ott végezze a csillagászati megfigyeléseit. A tudós 20 évig, egészen a király haláláig uralta a szigetet, amelyen felépítette világhírű obszervatóriumát. A gigantikus megfigyelő rendszerre emlékeztető építmény Uraniáról, az asztronómia múzsájáról kapta az Uraniborg nevet. A legendák szerint Brahe zsarnokként uralkodott a csillagvizsgáló-városban, de pártfogója, a király halála után a sziget elhagyására kényszerült. Ezt követően a lakók 1597-ben lerombolták ezt a különleges építményt, amelyről csak tervrajzok maradtak fent. Grasso videója éppen ennek állít emléket: egy valaha volt helynek, amely már nem létezik. Annak az időbeli és térbeli kettőségnek, amely abból a tényből fakad, hogy valami ott volt, amelyből ma már a romok sem látszanak. Egy terület, amely rengeteg változáson ment keresztül, ugyanakkor most mégis szinte ugyanolyan, mint a csillagvizsgáló megépítése előtt, mintha sose állt volna ott az obszervatórium.
Uraniborg
Gyakorlatilag ez a videó az, amely ezt a történetet újra előhívja a feledésből. Grasso itt is a már ismerős technikát alkalmazza, 16 mm-es filmre felvett anyagot láthatunk, remegő kameramozgással, ami ismét bizonytalan térérzetet eredményez. A kamera maga is egy megfigyelő helyzetből indul: felülnézetből ereszkedik alá és térképezi fel ezt a ma már szinte kísértetiesnek látszó helyet. A kihaltnak tűnő tájat, köveket, sziklákat és a tengert láthatjuk, miközben egy férfihang arról mesél, mi volt itt több száz évvel ezelőtt. Végül megpillantjuk azt az egyetlen dolgot, amely a szigeten a csillagásznak emléket állít, és amely explicit módon utal arra, ami itt történt: egy szobrot Brahéről, amint az eget kémleli. A film hosszan elidőz a férfi tekintetén, amint a csillagokat vizsgálja, és végül mintegy a videó elejének fordított momentumaként, a szárazföld és a víz helyett mi is az eget, a felhőket látjuk.
Az Uraniborg tervrajza
Ezen a ponton önkéntelenül is eszünkbe juthat Michel Foucault neve és a Felügyelet és büntetés című művében összefoglalt elmélete. Grasso, ahogy arra saját maga is utal számtalan interjúban, tudatosan merít ihletet Foucault eszméiből. Ahogy a francia filozófust, őt is a megfigyelés, a felügyelet és az ellenőrzés különböző formái érdeklik. Akár a tudomány, akár a történelem határterületein mozog, szinte minden műve a hatalom megfigyelő apparátusairól szól, sokszor azonban összetett, átvitt értelemben. Ahogy Foucault arról a folyamatról ír, hogyan váltja fel a sötét, ellenőrizhetetlen és büntetésen alapuló börtönöket (fegyelemblokád) a panoptikumelmélet jegyében az a "fegyelmező gépezet", amely a láthatóságon és a folyamatos megfigyelésen alapul, úgy változik meg a kiállítás térbeli konstrukciója is. A korábban említett sötét, nyomasztó labirintusszerű kiállítótér, amelyből, mint egy börtönben, nyílásokon kell benézni, ha látni akarjuk a videókat, a Foucault-féle elmélet kiindulópontjával mutat párhuzamot. Ezzel szemben, a folyosóról nyíló bejáratok mögötti videókon már a panoptikum-elmélet, a látható és a láthatatlan, a megfigyelő és a megfigyelt közötti feszültség válik hangsúlyossá.

Bomarzo
labirintusában még csak a kőszörnyek figyelik a látogatót, a Vatikánról szóló sorozatban viszont már az egyház és a tudomány viszonya, az egyház kontrollja és ellenőrző mechanizmusa kerül előtérbe. Brahe Uraniborgja pedig szinte a panoptikum egyik típusának is tekinthető, központi megfigyelőbázisával és megannyi nyílásával, amely nem a foglyokra, hanem az égre tekint. Az a tény, hogy a csillagásznak lehetősége nyílott eközben arra is, hogy munkatársait és a sziget többi lakóját is megfigyelje, valamint az a híresztelés, hogy szinte zsarnokként uralkodott a szigeten, szintén összekapcsolható a fenti elmélettel.
Levegőben
A kiállítás következő darabja a Levegőben (2009) továbbviszi az Uraniborgból megismert különös szemléletmódot: a videóban az Arab Emirátus felett repülő sólyom nézőpontjából tekintünk a világra. A madárra egy apró kamera van szerelve és az ő röptéhez, tempójához igazodva változik a kép. A mozgás szinte követhetetlenül gyors, olyan érzésünk támad, mintha folyamatosan egymásra lennének vágva a jelenetek. Ebben a műben összekapcsolódik a sólyom vadászösztöne a kémkedéssel, a madár, mint egy speciális megfigyelő köröz a (nem mellesleg) konfliktuszóna felett. A táj itt is a már megszokott, grassoi holdbéli, elhagyatott, sivár valóság.
Némafilm
A tárlat záródarabjáról ugyancsak elmondható, hogy az ellenőrzés, a megfigyelés problematikáját dolgozza fel. A Némafilm (2010) című videóban a spanyol tengerpart (Cartagena) és egy ott található katonai megfigyelőrendszer a helyszín. A videó sok daruzással, gyors és feszültségkeltő kameramozgással térképezi fel ezt a furcsa építményt, amely egy középkori erődítményt idézve, kamuflázsként próbál beolvadni a környezetbe. A megfigyelőrendszer mottója az alábbi lehetne: látni anélkül, hogy téged látnának. Váltakozva jelennek meg olyan beállítások, amelyek a nyílásokon kifelé nézve, az erődítmény belsejéből mutatják a tájat, majd egy éles váltással megfordul a nézőpont, és a tenger felől, mintha egy hajóról vagy helikopterről készülne a felvétel, láthatjuk magát az épületet. A kint és bent feszültsége ismét felidézi a kiállítás architektúráját. Itt sem találkozunk emberrel, a film nyomasztó atmoszféráját épp az arctalan hatalom jelenléte teremti meg: nem tudjuk, valójában kié a fő tekintet, a spanyol erődön belül található vagy azon kívül. Mikor válhatunk mi is megfigyelőből megfigyeltté? Vagy lehet, hogy a kettő sosem válik szét teljesen?
Némafilm
Ahogy visszaérünk a fő folyósóra, újból azt az élénk kék neonfeliratot olvashatjuk, amely a kiállítás egészét megragadja: Visibility is a trap, azaz A láthatóság csapda. Hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy fizikai valónkban is érezzük a mondat súlyát: ahhoz, hogy a teljes feliratot, azaz magát a művet elolvassuk, ismét egy keskeny ablakon kell benéznünk, és szinte csapdában érezhetjük magunkat, ahogy fejünket egyre előrébb kényszerítjük a nyíláson keresztül. Nem meglepő, hogy a művészt ezúttal is egy Foucault-idézet inspirálta.
 
Laurent Grasso rendkívül összetett tárlata a hatalom kérdését járja körül, a láthatóság és az ellenőrzés megannyi példáján keresztül. Ki az, aki megfigyel és ki az, akit megfigyelnek, mi az/ki az, aminek a láthatósága engedélyezve van, mi az, amit láthatunk és mi marad rejtve a tekintetek elől? – Ezekre az összetett filozófiai kérdésekre keresi a választ. Ahogy a művész fogalmaz a kiállítás kurátora (Marta Gili) által készített interjúban: "Minden, nagyon foglalkoztat, ami a hatalmat szolgálja, legyen akár titkos társaság vagy bármilyen más csoport, amelyik megpróbálja kontrollálni az életünket." Ezen a kiállításon az egyházi (Madarak), az állami (Uraniborg) és a katonai (Némafilm) hatalom mechanizmusai jelentik a kiindulópontot. Grasso munkássága attól válik különlegessé, hogy ezeket a tendenciákat sosem direkt, erőltetett módon sulykolja a nézőkbe, mivel videóműveit a letisztult, minimalista stílus jellemzi. Kísérletező kedvének eredménye, hogy tulajdonképpen két kiállítást láthatunk – és a kettő közötti feszültség semmiképp sem elhanyagolható tényező –, egyfelől a videókat és az ablakokon keresztül látható kisebb tárgyakat, másfelől magát a teret, azt a különleges építészeti struktúrát, amely közrefogja a műveket.
 
Laurent Grasso Uraniborg című kiállítása 2012. szeptember 23-ig látható a párizsi Jeu de Paume-ban.
 

nyomtat

Szerzők

-- Gadó Flóra --


További írások a rovatból

art&design

Gondolatok a Geometric Environments című kiállításról
art&design

Tudósítás Nádas Péter és Szűcs Attila beszélgetéséről a Deák Erika galériában
art&design

Tudósítás Pierre Vasarely könyvbemutatójáról a PesText-en
art&design

Kis Présház, 2022. szeptember 18., 20 óra

Más művészeti ágakról

Kovács Edward volt az idei utolsó Kötetlenül vendége
A Kokas-féle komplex művészetpedagógiai foglalkozás
irodalom

Az Irodalmi Szemle legújabb lapszámbemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés