bezár
 

film

2012. 07. 28.
Trash(s)ztétika
Trashfilm, Prizma 7
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Trash(s)ztétika A Prizma három évvel ezelőtt jó érzékkel talált meg egy szűk, de – tekintve a lap sikerességét – mégiscsak létező lyukat az amúgy túlzsúfoltnak tetsző magyar filmes folyóirat-színtéren. A Prizma ugyanis a tudományos precizitást elegáns külsőbe csomagolja, a különböző teóriák tűzijátékát pedig olyan aktuális témákra koncentrálja, amelyek a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthatnak. A Kortárs skandináv film vagy a Jim Jarmusch lapszám után ilyen amanapság reneszánszát élő trashfilmről szóló kiadvány is, amely nem csak hiánypótló és tanulságos, de néhol kifejezetten szórakoztató olvasmány is.
Habár a – legalább Tarantino és Rodriguez közös Grindhouse-projektje óta – újra felkapott exploitation- és trashfilmek térhódítása a magyar szakirodalomban is kezd lecsapódni, pár Filmvilágos cikk (A kacsintás esztétikája, A reklám a lényeg!, Kortárs blaxploitation cinema, stb.), és egy Mozinet-könyv (Grindhouse. A filmtörténet tiltott korszaka) formájában, a Prizma legutóbbi lapszáma mégis hiánypótló kiadvány e téren. A Filmvilágos cikkekkel ellentétben elsősorban nem a kortárs, iróniába mártott és idézőjelezett "rosszfilmekkel" (Terrorbolygó, Machete, Fekete Dinamit, stb.) foglalkozik, a Grindhouse-könyvvel szemben pedig nem az exploitation (azaz a különböző társadalmi jelenségeket kizsákmányoló, illetve a szexualitást és az erőszakot nyíltan, tabusértő módon ábrázoló) alkotásokat, hanem elsősorban a leplezetlen trashfilmeket, a rosszfilmeket, a "bóvlit" tárgyalja. Hogy utóbbi kettő között mi is a különbség, arra Sepsi László A szörnyeteg jele című esszéje ad választ, amelyik két Grindhouse-tanulmányt (Kovács Marcell: A rossz ízlés kultúrája, Varró Attila: Hús és vér) idéz, kommentál és egészít ki. Ahogy Kovács vagy Varró, úgy Sepsi is egy frappáns definícióval igyekszik rendet tenni a különböző kategóriák és definíciók zűrzavarában: "Ha az exploitation a kortárs valóság sokkolóan torz tükörképe, akkor a trashfilm a mindenkori tömegkultúráé." Azaz itt nem az afro-amerikai közönség számára popkulturális hősöket teremtő blaxploitationről vagy az anno aktuális társadalmi paranoiákat kizsákmányoló AIP-fércművekről lesz szó, sokkal inkább a SyFy által maximális fordulatszámra kapcsolt futószalagon gyártott sci-fikről, a Japánban elterjedt, futurisztikus, camp-esztétikát piedesztálra emelő horror-filmekről, vagy éppen a hírhedt Asylum által 3 hét alatt összetákolt mockbusterekről. Magyarul: "a különböző filmzsánereket roncsoló és esszenciájukká sűrítő" trashfilmekről, amelyek nem társadalmi félelmekből, hanem műfaji hagyományokból táplálkoznak, és a műfajszöveteket zabálják fel, majd alakítják saját képükre.Megashark vs. Giant Octopus
Apropó, The Asylium: az aktuális Prizma-számot nem csupán a magyar trashfilmes szakirodalom bővítésének kissé száraz bókja illetheti, hanem az is, hogy az esszégyűjtemény kifejezetten olvasmányos, és kuriózumokat, korábban nem tárgyalt témákat is taglal. Igazi ínyencségnek számít például a mockbustereket, azaz a nagy stúdiók által gyártott blockbusterek trashfilmes verzióit még a stúdiófilm megjelenése előtt piacra dobó The Asylium stúdió vezetőjével, David Michael Latt-tel készített interjú, amely a manapság talán legismertebb trashfilm-cég életébe és filmkészítési módszereibe enged bepillantást. Hasonmód, korábban (legalábbis a hazai szakirodalomban) érintetlen területet térképez fel Csiger Ádám Szemét a nap mögött – A japán trashfilm útja című írása, amely nem csak a kortárs japán szennyfilm-trendeket elemzi precízen, hanem a Trashfilmkörkép alfejezetben egy egész nemzet trash-történetéhez kínál gyorstalpalót – ami már csak azért is az egyik legpraktikusabb bejegyzés a Prizma 7-ben, mert a nem-filmszakos olvasó valószínűleg azért lapozza fel a Trashfilmet, hogy tippeket kapjon ahhoz, vajon a Tokyo Gore Police-t, A mocsári lény átkát, vagy a Megapiton kontra óriásaligátort, netán a The Womant érdemes-e megnéznie.Tokyo Gore Police
A már említett tanulmányok mellett az utóbbi években trendet generáló műfajok, alkotók sem maradhattak ki az összeállításból, így Nemes Z. Márió a tőle megszokott elméleti alapossággal tárja fel a torture porn horrorok (ld. Fűrész-széria, francia újbrutalitás) kulturális és ideológiai gyökereit, és veséz ki olyan filmeket, mint az Antikrisztus vagy a The Woman. Alföldi Nóra pedig a grindhouse-szakirodalomban egyre divatosabb vonalat, azaz a hollywoodi mainstream tömegfilm és a trashfilm kapcsolatát boncolgató teóriák közé vés újabb bejegyzést, Michael Bay Transformers-trilógiájának effectsploitationét vizsgálva.cimg[22905]
Ám kétségkívül a nyitótanulmány, Jeffrey Sconce Az akadémia "beszennyezése" – Ízlés, többlet és a filmstílus politizálódása camű alapszövegének magyar fordítása a lap igazi ütőkártyája, amely üdítő módon nem az iróniában, vagy valamily más posztmodern vonatkozásban keresi a trashfilm-kultúra divatosságának okait. Sconce ráadásul megfordítja a vizsgálódás szokásos menetét, és nem arról cikkez, hogy Hollywood hogyan kebelezte be az exploitation filmek vívmányait és narratív eszköztárát, hanem arról, hogy az ellenmoziként működő "aljakultúra" hogyan járja végig ugyanazokat a stációkat, mint az általa aktívan megvetett magaskultúra (pl. kanonizáció, a stílus felértékelése, stb.). Tanulmányának utolsó pár oldala talán a legérdekesebb olvasmány azok számára, akik arra kiváncsiak: értelmes emberek vajon miért is vonzódnak a bóvli trashfilmekhez, pláne ha azok még csak nem is ütik el iróniával saját szenny-mivoltukat.Trashfilm
Az pedig már csak a lap szerkesztőségét dícséri, hogy nem csupán azért érdemes eredetiben birtokolni a kiadványt, és nem csak a neten is közölt publikációkat olvasni, hogy megtudjuk Sconce frappáns és megvilágító erejű válaszát a feltett kérdésre, hanem azért is, mert a Prizma gusztusos vizuális körítése élvezetes élménnyé teszi még a nehezebben emészthető, a tudományos fordulatokkal túlzsúfolt szövegek olvasását is. Erről többek közt ősrégi trashfilm-plakátok, hangulatos filmfotók gondoskodnak, ám a Trashfilm nívóját leginkább Dömsödi Zsolt – talán pont a Grindhouse-projekt áltrailerei által inspirált – "álplakátjai" emelik, amelyeket a tervezőgrafikus nem létező szennyfilmekhez rajzolt. "Dömsödi most kitalált filmeknek csinált plakátot, grndhouse-os, trash-filmes vonalon. Globalizált underground, nemzetközi geek-ség, kozmopolita otaku. Szeretem a helyi trenden kívüliséget, az aktuális korszellemmel anakronisztikus gesztusát." – szól Vágvölgyi B. András ajánlója, és csak remélhetjük, hogy a trashfilm-szakirodalmat új szempontokkal és témákkal bővítő, illetve a filmelméletet igényes és fiatalos, vizuálisan is aprólékosan kidolgozott formában tálaló Prizma is meg fog felelni az idézet utolsó kitételének, és a továbbiakban is úgy mutat be filmszakmailag aktuális és "trendi" témákat, hogy közben mindig kicsit másképp, kicsit máshonnan szemrevételezi tárgyát.

Részletes tartalomjegyzék, és árusító helyek listája itt.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Soós Tamás --


További írások a rovatból

Todd Phillips: Joker
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Interjú Mundruczó Kornéllal a filmes és a színházi lét különbségeiről

Más művészeti ágakról

Margó fesztivál, 2019 – Ők is boldogan éltek? A férfiváltozat
irodalom

Családi hálók a Margó Vásárszínpadán Családi hálók a Margó Vásárszínpadán
Margó 2019 - Barnás Ferenc és Harag Anita
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman
A Švejk a Vidéki Színházak Fesztiválján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés