bezár
 

film

2013. 07. 02.
Nyomokban Elemi részecskék – Interjú Oskar Roehlerrel
Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál, 2013.06.28.-07.06.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyomokban Elemi részecskék  – Interjú Oskar Roehlerrel Június 29. Reggel 8 óra. Karlovy Vary. A sajtóvetítések sorát Oskar Roehler majdnem három órás opusza, Az élet forrásai nyitja meg. Három generáció három évtizede Nyugat-Németországban; a rendező saját, önéletrajzi ihletésű regényét adaptálta.

 

Az Eredet (Herkunft, Ullstein, 2011) című munkából egy egészen eklektikus film sikeredett. Hol erőteljesen silizált, teátrális, már-már szatírikus, hol giccsbehajló melodráma. Hosszú, de szüksége van a nyúlásra, mert főszereplője az idő, a történelem, amely nyomot hagy figuráin (olykor egészen túlmaszkolt nyomot). Valahol megelevenedik benne az Elemi részecskék hagyatéka, Houellebecq munkája, nem pedig Roehler igencsak gyengén sikerült adaptációja. Oskar Roehlert Karlovy Varyban sikerült – egy rövid fél órára – elcsípnem.

PRAE.HU: Eredet című könyve 2011-ben jelent meg, tudta már akkor, hogy egyszer film lesz belőle?

Igen, tudtam. Volt egy forgatókönyvem, amely más volt, mint a könyv, és más, mint a film most. A film inkább a regényre hasonlít. Két év alatt írtam, és időközben átmentem egy másik produkciós céghez, az X Filme Creative Poolhoz, Tom Tykwer és Wolfgang Becker nagyon jó berlini cégéhez. Finanszírozhatóvá vált a film, így a nulláról írtam újra a forgatókönyvet.

PRAE.HU: Mesélne arról, milyen, amikor valaki a saját könyvéből készít filmet?

A könyv 600 oldal, és nagyon sok az, amit az ember ebből nem tud megvalósítani. Számomra fontos dolgok, melyek apám és anyám között zajlottak le. Azáltal, hogy a könyvet annyira jól ismertem – éppen ekkor fejeztem be –, valahogy tudtam, milyen jelenetek állnak majd jól a filmnek, mi lesz szórakoztató. Nem ezek voltak a legérdekesebb, legmélyebb dolgok. Mindent, ami a könyvben absztrakt volt, egyszerűen kihagytam. Egyáltalán nem gondolkodtam ezen, egészen gyorsan ment. Zürichben volt valami dolgom, és hirtelen azt mondtam magamnak, most van négy napod, ha a korábbi forgatókönyvet nem akarod leforgatni, lassan neki kell kezdened egy kicsit dolgozni, ülj le, ragadj meg egy ceruzát, és húzd át, ami nem kell. Utána csak a dialógusokkal volt dolgom, de igazából már azok is megvoltak. Szóval elképesztően könnyű volt, furcsamód.

Az élet forrásai, Lavinia Wilson és Moritz Bleibtreu

Az élet forrásai, Lavinia Wilson és Moritz Bleibtreu

PRAE.HU: Érdekesnek találtam, ahogy a kor és változása hatással van a karakterekre. Történetében fontos szerepet játszik az idő, és ahogy a figurák megélik. Az Elemi részecskék című könyvben is ezt szerettem, de a film csalódást okozott. Az élet forrásai sokkal jobban érzékelteti mindezt. Úgy látom, Ön számára fontos az idő szerepe, emiatt dolgozta fel az Elemi részecskéket is?

Az Elemi részecskék őrülten nehéz eset volt. Nagyon szívesen megcsináltam volna még egyszer. Nem voltam sem magammal, sem sok mindennel megelégedve. Hatalmas regény volt akkoriban, és most már tudom, hogy hogyan kellett volna megcsinálni, persze utólag könnyű okosnak lenni. Sokkal inkább hagynám mesélni a szerzőt, mert a szerző egyszerűen pár mondatban elmagyarázza azt az időszakot. Így akartam megcsinálni, de nem lehetett. A producer, Bernd Eichinger (az egyik legsikeresebb német producer, valamint forgatókönyvíró volt, az ő nevéhez fűződik többek között a Végtelen történet, A rózsa neve, A bukás, A parfüm vagy A Baader Meinhof csoport, 2011-ben halt meg – R. D.) pontosan meghatározott mindent, így és így kell kinéznie a filmnek. Végül se ők, se én nem voltam megelégedve. De az érdeklődési kör ugyanaz volt; hogyan viselkedik egy generáció a múltjával szemben, hogy nő fel, hogy neveli fel gyermekeit ennek következtében. Miért annyira tekintélyelvűek, miért annyira egoisták, és így tovább. Egy könyvben ezt sokkal jobban el lehet magyarázni, egy film viszont mindig három szinttel felszínesebb.

A könyvemet egyáltalán nem azért írtam meg, hogy az Elemi részecskéket másoljam. Valamiért azt gondoltam, hogy vissza kell adnom azokat a szociokulturális megfigyeléseimet, amelyeket életem fontos szereplői nyújtottak nekem. Mert kielégítetlen voltam az Elemi részecskékkel kapcsolatban. Ez volt az oka. Az Eredet nem annyira absztrakt. Az Elemi részecskékben a szerző egy tézist állított fel, volt hozzá pár figurája, és jeleneteket passzintott hozzá. És nagyon spekultív volt a világgal kapcsolatos megfigyeléseiben. Egy egészen pesszimista személetet vett alapul, és az egészből mészárlást csinált. Ezért nem szerették annyira a könyvét. Nincs család, ahol csak katasztrófa történik, vagy csak nagyon kevés. Azért bosszankondtak rajta, mert az embert ideológiailag használta, ahhoz, hogy a világot megmagyarázza. Ebből nehéz filmet csinálni, egy teljesen más kiindulópontra van szükség. A film banálisabb, mindig felszínesebb, és ezt a felszínt iszonyatosan jól kell formálnod. Akkor mi értelme adaptálni? 80%-ában az, hogy a legtöbb embernek nem jut jobb az eszébe. Sikeres könyvek filmrevitelével sok pénzt lehet csinálni. Az Elemi részecskék – habár sokkal jobb filmeket is csináltam már – messze a legsikeresebb lett, anyagilag.

PRAE.HU: A nagyapa történetében nagyon stilizált a jelenetek megvilágítása, több, különböző színű fényt használ. Nekem Fassbinder Lolája jutott eszembe.

(Bólogat.) A forgatás elején egészen normális fénnyel dolgoztunk, aztán észrevettem, hogy egyes jelenetek hirtelen egészen giccsesek lettek számomra. Mintha tévéfilm lenne. Nem mindenhol, de az elején azt gondoltam, ez túl valóságos, és valahogy nem tetszik nekem. Normális fényekkel úgy néz ki, mint a Tetthely. Amikor már minden ott volt, arra gondoltam, nem, ennek valahogy máshogy kell kinéznie, hogy a színészek is könnyeben megértsék a drámát. Ezért egy kicsit színpadiasabbá tettük. A színészek játéka is színpadiasabb az elején. Igen, a film végén, a hetvenes éveket könnyebben el lehet fogadni. De az elején… Olyan sok film készült már Németországban arról, hogy az apa hazatér a háborúból. Éveken keresztül ezt a szart kellett nézni. Nagyon nehéz ezt az időszakot reális történetként bemutatni, ezért lett valamennyire irreális.

Az élet forrásai, Jürgen Vogel


PRAE.HU: Nyugat-Berlint ezzel szemben nagyon szürkének és depresszívnek ábrázolja. 

Berlin ebben az időben egészen más város volt. Ahol emberek, akinek volt fantáziájuk, jól tudtak szórakozni, a művészek egy szűk elitje, akik viszonylag avantgárdak voltak, és valahogy uralták a várost, meghatározták a jegyeit. De a város 90 százaléka egészen máshogy élt. Berlin olyan volt, mint Varsó 25 éve. Lerombolva, katonák özvegyeivel, pár nácival, taxisofőrökkel. Nem volt semmi. Voltak jó bárok és klubok, kicsit, mint Budapest a nyolcvanas években, de ezen kívűl olyan volt, mint egy sivatag.

PRAE.HU: Filmjei leggyakrabban a Berlinale versenyprogramjában szerepelnek, hogyhogy most Karlovy Vary-ban?

Nem akartam mindenképpen fesztiváloztatni, csak azt, hogy jól mutassuk be. A Berlinalén már többször voltam a zsűriben, az utolsó filmem, a Jud Süss, amely számomra fontos film volt, olyan rossz fogadtatásban részesült, hogy azt gondoltam, már megint a Berlinale, nem, ennek nem muszáj így lennie. Ott minden túl gyorsan zajlik, és éppen ezért könnyen el is tűnnek a filmek. Szeretem a Berlinalét, de nem annyira fontos, számomra legalább is. Ha a cannes-i versenyprogramban hívnának, természetesen azt mondanám, hogy olé.

Sajtótájékoztató, Oskar Roehler és Stefan Arndt producer

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ruprech Dániel --

Ruprech Dániel a Pécsi Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint esztétika szakán végzett, jelenleg a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie hallgatója.


További írások a rovatból

Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség
film

Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál
Xavier Dolanért megérte egészen Cannes-ig utazni
Justin Baldoni: Két lépés távolság

Más művészeti ágakról

art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
színház

Csontdaráló Csontdaráló
Kele Fodor Ákos: Az egyse. Comico-tragicus fekete daljáték a legnagyobb bocsánatos bűnről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés