bezár
 

irodalom

2012. 08. 31.
Keserédes szerepjáték
Darvasi Ferenc: Elválik. Palatinus. 2012
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyedit az általánossal vegyíteni, úgy mondani el valami újat, hogy az közben az ismerősség alapélményére épüljön, pontosan adagolni ennek kettősségét, jól ráérezni a megfelelő arányokra, végeredményben ezen áll vagy bukik Darvasi Ferenc legtöbb elbeszélésének sikere.

prae.hu

Különös, de mégiscsak ismerős figurák népesítik be Darvasi Ferenc Elválik című kötetének világát. Ismerjük őket a mindennapokból, nagyon is magunk elé tudjuk képezni őket, a kocsmában boldog-boldogtalannak élete szerelmi történetét mesélő kortalan alkoholistát (Picurka), az apát, aki képtelen elfogadni, hogy lányának egy színes bőrű férfi a kedvese (Meglepetés) a vidékről a fővárosba szerencsét próbálni érkező egyszerű lányt, aki egy alagsori füstös kocsma felszolgálói posztjáig jut (Retúr), a párja elektronikus levelezését olvasgató informatikust (A szavak embere), és így tovább.

Könnyen el tudjuk őket képzelni magunknak, hiszen Darvasi nagyon is plasztikusan, életteli és hiteles módon képes ábrázolni őket. Nem esik a felkínálkozó csapdába, nem karikatúrákat, elnagyolt, torz portrékat rajzol, karakterei nagyon is elevenek, valószerűek.

Noha a kötetben többféle megoldással is találkozhatunk, véleményem szerint azok a legsikerültebb írások, amelyekben az élőbeszédet imitálva az egyik szereplő (nem minden esetben a főszereplő) meséli el az adott történetet. A nagymama a temetőbe menet, itt és most mesél a nagypapa haláláról az unokának (Munkaügy). Az újságíró itt és most áradozik szerelmi életéről egy lányismerősének (Elválik). A híressé vált, külföldi klubokban is megfordult focista itt és most emlékezik meg egy beszédben a mindenki által kigúnyolt és lenézett utánpótlásedzőből lett pályagondnokról (Fű kettő).

Ez a megoldás jól láthatóan nem bezárja, nem szűkíti az elbeszélői lehetőségeket, ezzel a módszerrel legalább annyit megtudhatunk, ha nem többet, a szereplőkről, jellemvonásaikról, egymás közötti viszonyaikról, mint egy kívülálló, egyes szám harmadik személyű narráció esetében. Elég egy-egy félmondat, hogy megtudjuk, a szerelmét Picurkának nevező és őt visszaváró alak az a típus, aki alig várja, hogy valakinek, akár idegeneknek is elkezdje élete egyetlen, de nagyon fontosnak tartott történetét mesélni, hogy a többi törzsvendégnek már elege van belőle, de ő csak mesél és mesél. Elég egy-egy apró megjegyzés, és tudjuk, hogyan viszonyulnak a címadó írás, az Elválik szereplői, mi mesélő és hallgatója közös előtörténete. A focistának is elég megemlítenie, hogy játszott külföldön is, és rögtön tudjuk, hogy a folyton megalázott kisöreg, akire beszédében emlékezik, igenis értett az utánpótláshoz, jó szeme volt a tehetséghez.



Közhely, hogy egyedit az általánossal, újszerűt a jól ismerttel megfelelően vegyíteni a próza alapja. Legyen valami, amin az olvasó figyelme megtapad, és mégis adjon valami pluszt, valami újat. Az Elválik karakterei és a köréjük szövődő történetek esetében úgy vélem, különösen pontosan kell ezt a kettősséget adagolni, különösen jól kell ráérezni a megfelelő arányokra, a már említett elevenség, valószerűség, a karikatúra csapdájának elkerülése végett. Darvasinak a kötet legtöbb darabja esetében sikerül is ezt elérnie, sőt, egy-egy alkalommal még azt a luxust is megengedheti magának, hogy játszadozzon olvasójával. Az embergyűlölő című írás esetében például az utolsó bekezdésig nem lehet biztosan tudni, férfi vagy női elbeszélővel van-e dolgunk. A Meglepetés előítéletekkel teli apafigurájával kapcsolatban is csak egy idő után döbbenünk rá, hogy mennyire nem szimpatikus karakterről van szó, annyira magával ragadó kezdetben ez a teljes értékű karakterábrázolás, amit nem torzít semmiféle külső (szerzői) értékítélet, nem válik a figura önmaga paródiájává, s végül csak az olvasó világlátása dönti el, számára is negatív lesz-e a karakter.

Darvasi Ferenc novelláinak szereplői jellegzetes közép-európai antihősök. Már eleve marginalizált helyzetben lévő (vidéki, külvárosi, alacsony társadalmi presztízsű munkát végző, stb), vagy az elbeszélt történet során marginalizálódó (ugyan átlagos középosztálybeli, de csalódásukban megkeseredett, esetleg önámításukban vagy rögeszméikben elvesző) alakok. Sokszor nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk sorsukon. Nem nagyon találunk bennük szeretni valót, inkább csak szánjuk őket. A még tizenéves fiút, aki értelmetlenül dolgozza agyon magát egy majdani boldog családi élet reményében (Szentivánéj), az öregasszonyt az elnyűtt otthonkájával (Otthonka), vagy éppen a minden elméleti felkészültsége ellenére is naiv  fiatal tanárnőt (Fordított nap). Miközben a többihez képest érzelmesebb hangnemben megszólaló, komolyabb történetek is,mint az Ünnepi ebéd vagy a Jó éjt! is elsősorban szomorúságot keltenek bennünk.

E keserédes szerepjáték során az egyes elbeszélések szereplői át- átruccannak a kötet másik darabjaiba is. Ilyen megoldásokkal találkozhatunk például, amikor ugyanazt a jelenetet két szemszögből is megismerhetjük, az Otthonka és a Másik ember narrátorainak elbeszélésén keresztül. De hasonló Az embergyűlölő és az Irány az élet kettőse is (valamint ide csatlakozik be a kevésbé sikerültnek mondható Irodalmi kapcsolatok), ez utóbbi párost egymás után helyezni például kifejezetten izgalmas megoldásnak bizonyult.

Nem lehet azonban elmondani ezt arról a néhány szövegről, amelyek a kötet utolsó harmadában kaptak helyet, és kifejezetten kilógnak a sorból. Az egész életen át? és az Irodalmi kapcsolatok két olyan történet, melyben a karakterek egyenesen semmitmondóak, színtelenek, történetük a kötet többi darabjának fényében teljesen jellegtelen és érdektelen. Ezekben a szövegekben messze nem valósul meg annak a bizonyos egyedinek és általánosnak a megfelelő módon vegyítése. Megkockáztatom, a kötetben sem lenne nagyon helyük, de mégis ott vannak, mint afféle tipikus első könyves hibák, amikor a szerzőt feltehetőleg szakmai szempontok helyett inkább erős személyes indíttatások vezérlik, hogy ezeket az elbeszéléseket is meg kell a világnak mutatnia.

Ettől a kis elbicsaklástól eltekintve összességében mégiscsak egy izgalmas kötettel van dolgunk. Izgalmas, érdekes, szórakoztató olvasmányélmény. Mint ilyen azonban ebben a formában egyszeri és megismételhetetlen, s így válik egyben izgalmassá a kérdés is, Darvasi Ferenc vajon merre lép tovább, milyen úton folytatja tovább azt, amit az Elválikkal megkezdett.
nyomtat

Szerzők

-- Pethő Anita --


További írások a rovatból

irodalom

Tóth Júlia Éva volt a Kötetlenül sorozat vendége
Bemutatták Charles Bukowski A város legszebb nője című novelláskötetét
Petőfi Sándor válogatott művei törökül

Más művészeti ágakról

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
(Súlyosan elfogult vélemény)
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés