bezár
 

irodalom

2012. 10. 18.
Stephen King és Paulo Coelho véletlen találkozása a boncasztalon
Szabó Róbert Csaba: Fekete Dacia. Libri Kiadó, 2012.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Stephen King és Paulo Coelho véletlen találkozása a boncasztalon A sötétre hangolt borító a vérpiros betűkkel és az Erdélyi rémtörténetek alcímmel arra figyelmezteti az olvasót, hogy itt bizony sok jóra nem számíthat, már ami a novellák végkifejletét illeti. Szabó Róbert Csaba negyedik kötete azonban inkább borzongat, mint rémít, de ezt nagyon olvasmányosan teszi. Lehet, hogy ez a műfaj, a feleleveníteni szándékozott gótikus rémtörténet keményebb vonalát kedvelőknek csalódás, a rémülgetni mérsékelten szerető recenzensnek nem az, sőt.
Így, pár nappal a tizenhat novella elolvasása után nem egyes, különösen véres részletek ugranak elő az emlékezetéből (bár azért vannak azok is a kötetben), hanem az a hangulat idéződik fel, ami talán A léghajó utasai című novella záróképével érzékeltethető a legjobban: ahogy a Zeppelin sötéten és fenyegetően ott lebeg Nagyszeben felett, fedélzetén csupa sápadt szellemalak, akik Kháron ladikja helyett ezt az égi eszközt választották a két világ közötti közlekedéshez.

A novellák nagyobb része beazonosítható erdélyi helyszíneken játszódik: megnevezett városokban, fürdőhelyeken vagy jellegzetes erdélyi tájakon. A (fiktív) dokumentumjelleget a szerző az illusztrációnak használt fényképekkel, korabeli képeslapokkal erősíti. A történetek ideje – hasonlóan a helyszínekhez – meglehetős szórást mutat, de többnyire szintén beazonosítható. Az 1920-as évek vége a legkorábbi időpont. A kötet mottójának választott, 1928-as keltezésű emlékkönyvi bejegyzés, amelyben az emberi tervekbe, szándékokba belenyúló túlvilági kézről esik szó, szintén az ehhez a korszakhoz kötődő, Emlékül Annuskának címet viselő novellából származik. Ez az az írás egyébként, ami – némi kirakósjáték után – néhány azonos szereplővel magához köt még két másikat is: A léghajó utasait és A Boglyas-szikla rejtélyét. Az Emlékül Annuskának meg nem nevezett elbeszélője ugyanis minden valószínűséggel az a Carl Fronius, aki a másik két novellában is feltűnik, sőt, üzletének fényképe is látható a kötetben. Szorosabb kapcsolat azonban nincs az egyes novellák között, nem állnak össze novellafüzérré. A később játszódók között találunk elbeszélést a második világháború idejéből, az 1989 utáni időszakból, de – a norvég ámokfutóra való utalással - 2011-ből is.

Néhány esetben azonban sem a helyszín, sem az időpont nem határolható be, még hozzávetőlegesen sem. És éppen ezekben a téren és időn kívül lebegő írásokban, mint amilyen a nyitónovella, A rettenetes víz urai is, hajlik a szerző arra, hogy kevesebb fogódzkodót hagyva az olvasónak, nyelvileg is elmossa, kontúr nélkülivé tegye a történetet. Érdekes módon egy másik "vizes" novella, az Éjszakai horgászat kelt hasonló benyomást hosszan hömpölygő, a víz hullámzására rímelő mondataival. A folyók, a tenger és az eső egyébként hangsúlyos motívuma a kötetnek, a víz mindig elnyel valamit vagy valakit, és ha visszaadja is, az már nem ugyanaz az ember: ha halott, hiába várják, fel nem támad (A rettenetes víz urai), ha élőnek tűnik, lehet, hogy ez csak illúzió, valójában már csak a szelleme kísért (A léghajó utasai).



Nem tudni, Szabó Róbert Csaba milyen arányban keverte az erdélyi legendákat az írói képzelettel, mindenesetre egy interjúban elmondta, hogy több novellához is az a bizonyos, valóban létező emlékkönyv adta az alapötletet, amihez a marosvásárhelyi ócskapiacon jutott. De találunk már-már közhelyes, nálunk is jól ismert történetet is, mint például a Kiszáradás című novella alapsztorija az elhagyott szerető bosszújáról, aki a lakodalmi menübe kever valamit, hogy alaposan elrontsa a mulatságot. A megírás módja, a kihagyásos-jelenetváltogatós szerkezet és a balladai hangvétel azonban feledteti a történet elcsépeltségét.

A címben szereplő fekete Dacia konkrét, pontosabban kísértetként visszajáró autó mivoltában a Lelkiismeretünk bekötőútjain című novellában tűnik fel, és tematikája szerint Az emeleti szobák lakóival állítható párba. Mindkettőben a Ceausescu-éra 1989 utáni utóéletéről olvashatunk, mégpedig – a többi elbeszéléstől eltérően – realista végkifejlettel. Persze, néhány évtized múlva lehet, hogy az ezekhez hasonló történetek megoldókulcsa feledésbe merül, és belőlük is olyan, tényleges megoldást nem nyújtó kísértettörténetek lesznek, amelyekben Erdély sosem szűkölködött, és amelyek – a kötetcím tágabb jelentésének megfelelően – besorolnak Dacia sötét legendái közé. (Zárójelben: a recenzens belhoni emlékezetében kizárólag piros színű Daciak élnek, éppen olyan pirosak, amilyen a Fekete Dacia felirat színe a borítón. Az utalás ettől persze tökéletesen működik, rémületet keltő fekete kocsi jutott ide is, ha nem is román exportból. És ha már ennyi szó esett a borítóról, Réczey Zoltán munkájáról, még egy érdekesség: a kiadó honlapján lévő fénykép szerint a Dacia elejére még egy halálfej is jutott, ráadásul lábszárcsontokkal, a megjelent verzióról viszont ez már szerencsésen lemaradt.)

A novellák többsége nem zárul viszonylag megnyugtató bizonyossággal. Utalások, sejtetések, a balladákat idéző kihagyások, mesemotívumok (pl. a szép és a csúf lány alakjának egymásba játszatása, a lakodalomban megjelenő hívatlan vendég és az általa hozott baljós ajándék), és persze a rémtörténetek hagyományából ismert elemek (furcsán viselkedő lépcsők és tornyok, titokzatos, létezhetetlen vadállatok és vademberek stb.) mind-mind ott vannak a szerző eszköztárában. Egy-két kisebb következetlenség azonban maradt a szövegben, mint amikor Az ululuji csapdában a rendőr egy óra járásnyira hagyja az autóját a hegyi háztól, ahová igyekszik, majd néhány oldallal később laza mozdulattal kiveszi az elemlámpát az autóból – amit, ugye, pár kilométerrel arrébb hagyott.

"Ki akarná, hogy torkon ragadja a jeges rémület, ereiben megfagyjon a vér, és azt se tudja, hol a határ a valóság és a képzelet játékai közt?" – szól a költői kérdés a kötet fülszövegén. Nyilván nagyon sokan, különben Stephen King már átképezte volna magát Paulo Coelhonak, és a horrorfilmgyártók is rég éhen haltak volna. És ha már ez a késztetés máig ott munkál az emberi természetben, miért ne kapjon az olvasó ehhez, ha nem is teljesen egyenletes színvonalon, de igényesen megírt, atmoszférateremtő erővel bíró erdélyi történeteket?

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Turbuly Lilla --


További írások a rovatból

irodalom

huszonegyedik #8 huszonegyedik #8
Túl ismerős, túl távoli: David Attenborough Climate Change – The Facts
A Papír Brigád Vilnában

Más művészeti ágakról

Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés