bezár
 

zene

2012. 10. 22.
Beborult Éden
The Flower Kings: Banks of Eden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Beborult Éden A neo-progresszív rock koronázott királyai a Banks of Edenen komorabb tónusú dallamokban fürdetik meg napszítta, életigenlő zenéjüket. De a műfaj továbbra is harmóniafakasztó, pozitivista prog-rock marad – mégis, mit várnánk egy olyan zenekartól, amit virágkirályoknak hívnak?
Mondjuk savasra mart, LSD-be áztatott hippi-zenét pont nem lehet várni tőlük, még ha a Flower Kings zenéjéből ugyanaz a kollektív nyugalom- és boldogságérzet is visszahangzik, mint amit Michael Wadleigh és társai megörökítettek egy ’69-es rockfesztiválon. Ám a svéd szupergroup a hippi-mozgalom pszichedelikus prófétái helyett a Yes grandiózus, transzcendentálissal kacérkodó progresszióját, a Pink Floyd éterien tovaszálló gitárszólamait, valamint a közérthetőségre törekvő Genesis korai különcködését tekinti sorvezetőnek.

Annyiban törvényszerű a nagyformátumú elődök nyílt tisztelete, hogy maga az egész stílus, a neo-progresszív rockzene definitíve a ’70-es évek klasszikus prog.rockjában gyökerezik – ám tagadhatatlan, hogy a sok formakövető utódzenekar között a virágkirályok formációja azon kevesekhez sorolható, akik önálló hangot ütöttek meg, sőt: a Roine Stolt vezette zenekarról az is nyugodtan állítható, hogy önálló intézménnyé nőtte ki magát.
 
Erről nem is annyira a legutóbbi 4 CD-s tribute album tanúskodik, hanem az a kismillió mellékprojekt, amit a volt és jelenlegi tagok működtetnek, és amiket a Flower Kings zenei ethoszának viszonylatában lehet csak definiálni (Transatlantic, Karmakanic, Agents of Mercy, Hasse Froberg and Musical Companion).

És persze az is, hogy a Flower Kings évenkénti lemezkiadása, ill. markáns hangulat- és stíluskoncepciója olyan biztos pont a progresszív szféra odaadó tisztelői szemében, ami menetrendszerű érkezésével tökéletes egyensúlyt tart fent az ismerős zenei világ újbóli megerősítése és a védjegyszerű zenei recept továbbgondolása között.
The Flower Kings
A Flower Kings zenéje amúgy tipikus "szeretlek-gyűlöllek" végletek mentén mozgó muzsika, amely egyesek számára egyoldalúan optimista lehet, míg másoknak a progresszitivás összhangjának és kiegyensúlyozottságának mintapéldája. Ám személyes ízléstől függetlenül, tagadhatatlan, hogy a gazdagon hangszerelt, virtuóz instrumentális betétekkel központozott, jazzes komplexitással megbolondított Flower Kings zenei teljesítménye több mint impozáns.

A Banks of Eden ennyiből tipikus FK-korong: a zenekar újdonsült dobos-fenoménje, a 27 éves Felix Lehrmann ugyanúgy bizonyíthatja ifjonti zsenijét, mint a lágyan doromboló basszusfutamairól ismert Jonas Reingold, a festői szépségű billentyű-szőnyegeket alkotó Tomas Bodin, vagy a gilmouri iskolát követő Roine Stolt.

Ám a világzenével és jazzel kokettáló, optimizmusban tapicskoló The Sum of No Evil után a Banks of Eden némileg sötétebb tónusokkal színezi át a hangvételt, ami leginkább az albumot felütő Numbers-ben érhető tetten. Terebélyesebbek a hard rock riffelésben gyökerező hatások, vaskosabban szól a ritmusszekció, keményebben pattognak a dallamok, miközben a Numbers-t leitmotivként színező gitárharmóniák odaláncolják magukat a rajongó szívéhez.
 
A Pandemoniumban egyenesen az Uriah Heep szelleme kísért, a szintetizátor-melódiákkal túladagolt hard rock dal a legfeszesebb a korongon, ami a majdnem félórás nyitódalt leszámítva a Flower Kings legrövidebb szerzeményeiből áll össze. A Flower Kings ugyanis hajlamos a túljátszásra: mind a dalokat, mind az albumokat tekintve, hiszen se az eposzi hossztól, se a duplalemezes kiadásoktól nem riadnak vissza. Igaz, kerülő úton, de a Banks of Eden is dupla lett: a bonusz CD még négy dalt tartalmaz, de a Numbers-t leszámítva mindegyik szám emberi játékidővel, mondanivalóját relatíve direkten megfogalmazva képes hatni.
 
Mert a hatásfok nem csökkent: az öt éves pihenő, amit a 2007-es albummegjelenés óta töltöttek, meghozta az eredményét, hiszen a Banks of Eden a legdallamosabb Flower Kings lemez lett.

A ropogós basszustéma által vezetett For the Love of Goldban Hasse Froberg például Neal Morse-t is lekenyerező édeni dallamokat szállít, a Rising The Imperial pedig klasszikusan ívelt, siratós gitárszólójával nyűgöz le.

A direkt, fenséges melódiákkal fűszerezett albumot ráadásul analóg hangzásba csomagolták a svédek: a Banks of Edent retró módon, élőben vették fel a stúdióban, hogy megidézzék a példaképek örökérvényű hangképét.

De nem csak a főhajtásban, hanem a saját zsenialitásukhoz való visszatérésben is sikeres a Banks of Eden: miközben újragondolt, frissített formában tálalja elénk az elvárt Flower Kings-minőséget, a zenekar nevéhez fűződő minden erényt is becsomagolja modern progresszív rockjába. Ugyan nem klasszikus a Banks of Eden, de ki tudja, talán még az is lehet.
 
A Flower Kings október 23-án a budapesti A38 hajón koncertezik.


 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Soós Tamás --


További írások a rovatból

Fischer Iván változata A Müpában
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 8.
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.
zene

Az iguána sikolya Az iguána sikolya
Iggy Pop on/off

Más művészeti ágakról

Todd Phillips: Joker
Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
irodalom

Elég gazdagok már nem leszünk sosem Elég gazdagok már nem leszünk sosem
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 4. nap
irodalom

Saját utat törni Saját utat törni
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 2. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés