bezár
 

irodalom

2012. 12. 29.
...felhozni a fényre, ami rejtve van...
Konferencia Nádas Péter köszöntésére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nádas Pétert előadásokkal és zongorajátékkal köszöntötték többek közt írók, filozófusok, esztéták 70. születésnapja alkalmából a tiszteletére rendezett konferencián. A sok műfajt felölelő rendezvény különböző, nem feltétlen szokványos módokon közelített az író életművéhez és személyéhez. A konferencia utolsó megszólalójaként az ünnepelt olvasott fel keletkezőben levő művéből, amivel maga is nem akármilyen ajándékot nyújtott át a jelenlevőknek.

A rendezvény politikai vonatkozásait már többen tárgyalták (ajánlom e tekintetben Urfi Péter cikkét), ezért ehelyett inkább az irodalmiakra, az életművel kapcsolatban elhangzott érdekes megfigyelésekre helyezem a hangsúlyt. Mivel azonban az eseményen is jelentőséget kapott a politika szempontja, kiemelnék néhány érdekes és aktuális kérdést, amely ezáltal felmerült a konferencián, valamint e sorok írójában. Nemcsak a tervezett program révén (gondolok itt a nyilvánosságban már részletesen tárgyalt gesztusra, Bajnai Gordon meghívására, majd távolmaradására és levelére), hanem Lengyel László közgazdász-politológus előadása kapcsán is tematizálódott az értelmiség és az író politikai szerepvállalásának problémája. Az előadás és az azt követő beszélgetés során körvonalazódtak a lehetséges értelmiségi szerepek, végül pedig elhangzott, hogy Nádas Péter ezek egyikébe sem sorolható be, egy önálló és független gondolkodót ismerhetünk személyében. Ezzel állhat kapcsolatban egy másik előadás megfigyelése, miszerint amellett, hogy Nádas életművében Magyarország központi helyet foglal el, nézőpontja nem korlátozódik határainkon belülre, alapvetően világirodalmat ír (a megállapítást alátámasztja külföldi sikere is), és érdeklődésének középpontjában az ember áll.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy ezek alapján mivel indokolható a rendezvény politikai szerepvállalása, legyen az szándékos vagy a média általi utólagos, egyben várható jelentéstulajdonítás. Ez a kérdés a helyszínen is problematizálódott, Csordás Gábor megjegyezte, hogy szeretne olyan országban élni, ahol egy ilyen gesztus nem nyomja rá a bélyegét egy író köszöntésére, a meghívás gondolata is ennek jegyében született.

A programból kitűnik, hogy valóban nyitott, a nyilvánosság különböző területeit megmozgató eseményt kívántak megvalósítani, bár meg kell jegyezni, valahogy az irodalomtudomány képviselete mintha kívül rekedt volna – talán mivel az esemény inkább születésnapi köszöntés, mint szoros értelemben vett tudományos konferencia volt. Mindezt lehet pozitív körülménynek is tekinteni, mégis hiányoltam az irodalomtudományt a sokszínű programból. E tudósítás így egyfajta kompenzációként az irodalmi aspektusokat emeli ki a továbbiakban.
Nádas Péter és Christina Virágh
Ebből a szempontból Christina Virágh, a Párhuzamos történetek német fordítójának megnyitó előadása különösen izgalmas volt, tanúbizonyságot tett a moderátor Heller Ágnes felvezető szavai mellett, miszerint a szöveget leginkább a fordítója ismeri. Christina Virágh megosztotta személyes élményeit, bevezette a közönséget a munka nehézségeibe, beszélt a szöveg sokszor felkavaró ellenállásáról és a szerzővel folytatott beszélgetéseiről. Elmesélte, hogy kezdetben ingerültséget érzett a szöveggel szemben, majd találkozásukkor a szerző iránt is – amelynek egyik megnyilvánulása volt, tudtuk meg, hogy bosszúvágyból észrevétlenül lefényképezte a szerzőt egy falra sprézett hímvessző előtt –, a feszültséget végül "Péter türelme oldotta fel és alakította harmóniává". A fordítás során ugyanakkor megérezte, hogy ez a szöveg elkötelező, és nem lehet előle kitérni, ehhez pedig el kell engednie a konvencionális logikát. A szöveg kitörésre szólít fel, miközben éppen ennek kudarcát mutatja meg az alakjain keresztül, az a törekvés jellemzi, hogy az embert mint embert értse meg. Maga a szöveg is kitörni próbál, kivenni magát a világból, eközben a magyar nyelvet is kiemeli: a nyelv néha közelít a némethez, így fordítóként átélte, hogy "a közös közepén" hogyan lehet találkozni két nyelvnek. Amellett, hogy mindezt nyelvileg megvalósítja, a berlini szál és az ott megjelenő, majd feledésbe merülő magyar vonatkozás által eléri, hogy Magyarországot egy másik ország perspektívájából lássuk. A szöveget nem nemzeti szempontok határozzák meg, hanem a testek fizikai realitása, "valóságunk elemi részecskéivel hoz közvetlen kapcsolatba". Christina Virágh itt felvetette, hogy így lehetséges a történelemmel való szembesülés tapasztalata, melynek során nyelvek és mentalitások találkozását éljük meg. Ezáltal felmerül a múlt feldolgozásának kérdése is, amit viszont az előadó nem tart helyénvalónak, ugyanis a feldolgozás helyett, éppen azt mutatja meg, hogy a múlt nem felejthető el, emlékeznünk kell. Ebben az értelemben előremutató a regény, életet megváltoztató potenciál rejlik benne, és önmagunkra emlékeztet: kik lehetnénk még?
 

Lengyel László előadása négy aspektust, "érintést" emelt ki, ezek felől vizsgálta Nádas életművét. E négy érintés: a hatalom; az élet és a változás; a halál; végül a világművészet és világnyelv. Kiemelte, hogy senki nem beszélt még úgy a hatalomról, hogy közben megmutatta, hogyan hat át a hatalom működése mindent, egyben önmagát is. Radics Viktória a Párhuzamos történetek etikai dimenzióját tárgyalta egy alak, Bizsók és a Szépségének szerelmese című fejezet szemszögéből. Az esztétikai és etikai összeütközését, találkozását vizsgálta, ahogyan "a szép szöveg felfedi a jelenetek iszonyatát". Szilágyi Ákos "metonimikusan" szólt Nádasról, témája a fenséges esztétikai kategóriája volt, efelől közelítette meg a Párhuzamos történeteket: a mű hatása "egzisztenciális megrázkódtatás", tiltakozást vált ki, miközben úgy vonz, mint a szakadék. Az "Auschwitz utáni világ regényeként" jellemezte a művet, amely azonban minden politikai, erkölcsi ítélet nélkül beszél, ebből ered "dermesztő vonatkozásnélkülisége". Egyszerre ébreszt rá a feledés tényére, az amnesztiára és egyben a törölhetetlenségre, arra, hogy e "pecsét" feltörései folyton hazugsággá válnak – ily módon jeleníti meg a fenségességet. Ezáltal pedig azt, hogy mindez a történet szintjén nem felfogható, fenségessége folytán nem megérthető vagy ábrázolható. Mindezt ki lehetne egészíteni azzal, hogy a regény olvasása során ugyanígy szembesülünk a 20. századi magyar és európai történelem más megrázkódtató eseményeivel is. Ennek kapcsán Szilágyi Ákos a Párhuzamos történetek "esztétikai könyörtelenségéről" beszélt, amennyiben a történelem "felkorbácsolt óceánja" jelenik meg előttünk, e látvány fenséges, hatása felkavaró és kimozdító.

Vajda Mihály előadásának mottója kifejezte Nádas íróművészetének egyik legfontosabb törekvését: "felhozni a fényre, ami rejtve van". A Szirénének és a Párhuzamos történetek kapcsolatáról beszélt olyan értelemben, hogy a Szirénének a regény tragédiájának a szatírjátékának tekinthető, a 20. század szatírájának. A regény mintha azért jött volna létre, hogy "az embert jól világképen billentse": másképpen láttatja emberi állagunkat, felszínre hozza a realitást. Földényi László eljátszott a gondolattal, hogyan lehetne sok kis regényt teremteni a különböző alakok köré, hasonlóan Balzac Emberi színjátékához, hogyan lehetne megrendezni egy színházi színpadon, olyan találkozásokat színre vinni, amelyek nem történnek meg a műben. A regény ugyanakkor egyszerre Isteni színjátékká is válik, amennyiben – például Kristóf beavatási szertartásával – metafizikai horizontokat hoz mozgásba, ezzel pedig túlmutat az emberin, ilyen értelemben a mű hatalmas kérdőjel az ember felett. Balzac világa, Dante logikája érvényesül benne: mindazt, ami reális és földi az irracionálissal szembesíti. Ebből a szempontból érdekes volt Bazsányi Sándor felvetése, hogy vajon milyen tapasztalattal járhat Balzacot Nádas felől olvasni és fordítva.

prae.hu

Nádas Péter önarckép

Nádas Péter: Önarckép Rolleiflex-szel (1963), Kunsthaus Zug
 


Nádas életművét tárgyalva a fényképész és írói mesterség összefüggése is tematizálódott Radnóti Sándor előadásában, aki a Kunsthaus Zug kiállításával ("In the Dark Room of Writing. Transition Between Text, Image and Thought") foglalkozott: Megvilágítja e egymást a két életmű? Ez a kérdés felmerült Bazsányi Sándor és Nádas Péter beszélgetése (PIM, 2012. november 30.) során is: A svájci Kunsthaus Zug felvetését először maga az író is elutasította, majd újragondolta szöveg és fénykép kapcsolatát, ennek következtében fogadta el mégis a zugi felkérés. Radnóti Sándor viszont inkább két különálló életműként tekint Nádas fotóművészetére és irodalmára, szerinte a regények vizualitása nem vezethető le fényképészetéből. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a "mindent felölelő pillanatok" leírása, a nyughatatlan cikázó jelleg valóban jellemző a művekre.

Forgách András egy szóteremtéssel összegezte előadása témáját: "Nadivius", azaz Nádast Ovidius felől olvasta. Kiemelte Klára és Kristóf jelenetét mint lehetséges önálló Klára-regényt. Megmutatta, ahogy a Párhuzamos történetek színre viszi a névadás folyamatát, melynek során metamorfózisok sorozatának tanúja az olvasó: ahogyan "a presszós nőből" Klára, majd filozófiai érdeklődésű férjes asszony, végül a zsidó vagyon összeírását végző Vay Elemér lánya lesz. A fejezetben (Áll a bál) különösen erős az a tapasztalat, hogy bár a párhuzamos történetek megszakadnak, majd újraindulnak, az összefüggések következtében az olvasónak közben az az érzése, mintha egy helyben állnának. Velázquez festményét idézte meg, ahol az átmeneteket megtestesítő Arachnét, a szővőlányt Tritónia (Pallasz Athéné) pókká változtatja. Mintha a Párhuzamos történetek éppen ennek a regénye lenne: az előadó utalt Nádas kijelentésére, miszerint nem a problémák, hanem a folyamatok érdeklik, a találkozások véletlene és ami hozzájuk vezetett. S valóban, az egész művet meghatározza a folyamatok kileshetetlenségének tapasztalata, az átváltozások, amelyek nem jelentenek fejlődést, csupán egy más alak felöltését, minderre a szöveg szintjén megvalósuló példát is hallhattunk. Ilyen értelemben Forgách szerint leírható a Párhuzamos történetek ovidiusi technikák mentén.
Valzquez: La légende d'Arachné
Németh Gábor személyes hangú, a szerzőt közvetlenül megszólító írását olvasta fel, amelynek címe egyszerre értelmezhető magyar és német nyelven: "Nádas lesen". Egy személyes élményt beszélt el, amelynek tétje "a valóság és a textúra fraktúráján megképződő alak" összevetése volt: megkísérelte az író mondatait a valóságra vonatkoztatni, és így "a tapasztalattal rajtaütni a képzeletén", miközben tudta, hogy "semmi értelme – mégis megteszi az ember". Ezt az ambivalens keresést vitte színre elbeszélésében, amely nemcsak valóság és fikció határának problémáját, de olvasóként az íróhoz való személyes viszonyt is érzékeltette.

Az előadásokat követő beszélgetés során az ünnepelt is megérkezett, majd köszöntését követően felolvasott nekünk művéből, amelyről elmondta, hogy egy nagyobb korpusz része, melyben az emlékeit írja. A mű önéletrajzi jellege mellett természetesen magas szinten megalkotott volt, és nagy hatást tett a közönségre egyrészt személyességével, másrészt megrázkódtató voltával. Nagyon sűrű szöveget hallhattunk, amely az író életének eseményeivel párhuzamosan az európai történelmet is megidézte, és egyben filozóiai és nyelvi kérdésekre is reflektált. (A felolvasás kezdete a felvételen: 6:37:00) Nádas Péter szavait Csalog Gábor zongorajátéka követte, amely amellett, hogy maga is esztétikai élményt nyújtott, lehetőséget biztosított a hallottak befogadására, egyben méltó lezárása volt az eseménynek.

A rendezvény programja és a róla készült felvétel megtekinthető: itt.

nyomtat

Szerzők

-- Vásári Melinda --


További írások a rovatból

Mi köze mindehhez Nádas Péternek?
irodalom

A Gyász, hagyaték és túlélet József Attilánál alcímet viselő könyv a Kortárs Kiadó gondozásában látott napvilágot
Interjú Horváth Florenciával és Karádi Gergővel a Valójában senki című zenés irodalmi est kapcsán
Kritika Kállay Eszter Vérehulló fecskefű című kötetéről

Más művészeti ágakról

Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
A Budapesti Fotófesztivál Női fókusz című kiállításáról
(Súlyosan elfogult vélemény)
Szinvai Dániel: Párhuzam


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés