bezár
 

színház

2013. 02. 10.
Ketrecbe zárva
M Stúdió: Mint a fagyöngy
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ketrecbe zárva Határhelyzetben élő emberek, kiszolgáltatottság, egymásra utaltság mozgással és szöveggel elmesélve. A sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mint a fagyöngy című előadása e két kifejezési forma összevegyítését tűzte ki céljául, kérdés, mekkora sikerrel.

Egy rovargyűjtő férfi egy kis faluba vetődik, ahol a helyiek foglya lesz. Föld alatti odúba zárják egy nővel együtt, aki már itt él időtlen idők óta. A férfi először lázad a sorsa ellen, később megbékél, és összefog az asszonnyal. A mozgásszínházi és prózai elemeket vegyítő előadás e két ember vívódásán keresztül általános érvényű kérdéseket feszeget. Mit hoz ki az emberből, ha sarokba szorítják, megfosztják a szabadságától, a méltóságától? Egyáltalán mi az élet értelme egy ilyen véghelyzetben, ahol még az ivóvízért is létharcot kell folytatni?
3
Ennek a falunak a lakói sötét vermekben élik le a teljes életüket, a felszínre még akkor sem jönnek, ha megtehetnék. Fogalmuk sincs arról, mi a jó egyáltalán a szabadságban, a napfényben. A főszereplő nő (Nagy Eszter) leghőbb vágya sem a felszínre jutás, csak, hogy kaphasson egy rádiót. Életük a természeti erőkkel való folytonos küzdelemmel telik, mintha föld alatt élő férgek lennének. Teljesen más világból érkezik a rovargyűjtő (Veress Nagy Attila), ő el sem tudja képzelni az életet szabadság nélkül. Sorsa gyökeresen megváltozik, "fogvatartóból" (eddig ő zárta befőttes üvegbe a bogarait) fogollyá válik, ketrecbe zárják, és innentől kezdve minden lépését figyelik.

Az előadás, mely Abe Kobo A homok asszonya című világhírű regényét vette alapul, egyszerű eszközökkel, visszafogott jelmezekkel, díszlettel dolgozik, nem akarja túlhangsúlyozni a történet japán vonatkozásait, hogy minél inkább az általánosra koncentrálhasson. Egyszerre kapjuk meg a fogyasztói vagy még inkább a médiától átitatott társadalom kritikáját (a nő rádióra vágyik, a világra nem kíváncsi), és a föld alatti lét is szimbolikussá válik.
2
Egyedül a bambuszból készült díszlet utal a távol-keleti gyökerekre, de ennél sokkal több a célja. A szereplők a bizonytalan, ingatag léceken másznak ide-oda, mint ahogy az életük is teljesen kiszámíthatatlan alapokon nyugszik. Az egész bambuszépítmény recseg-ropog, előre-hátra mozgatható, többször szinte elsodorja az alatta élő embereket. A hatalmas tákolmányhoz képest a szereplők kicsik és esendőek, akárcsak a természettel, a külső erőkkel szemben. A bambuszvár maga a börtön, ez tartja fogva a benne lévőket, amelytől szabadulnának is, de valójában képtelenek létezni nélküle.
5
Az általános érvényűségre való törekvés azonban kissé visszafelé sül el a darab egészét illetően. Hiába értjük az egyediben rejlő általánosat, hiába igyekeztek az alkotók ehhez minél több konkrétumtól megszabadítani a történetet. Sajnos túl sok lett az üresjárat, a felesleges részletgesztus (például percekig nézzük, hogyan iszik az egyik szereplő), vékonyra sikerült a konfliktus, a főszereplő férfi szenvedését alig-alig lehet átélni.

A rendező, Gemza Péter – aki egyébként Nagy József híres franciaországi Jel Színházának volt régebben tagja – elmondása szerint olyan mozgásszínházi előadást szeretett volna létrehozni, amelyben a szövegnek és a táncnak egyenrangú szerepe van. Komoly és tiszteletreméltó vállalás ez, ám annál nehezebb benne megtalálni a helyes arányokat. Ami esetleg csak tánccal előadva izgalmas lehet, prózába átültetve jelen esetben kevésnek bizonyul. A mozgás önmagában olyan érzelmeket tud kifejezni, amelyhez elegendő egy vékonyabb történet, nem várjuk el a konfliktus árnyalt kibontását. Ha viszont a szereplők már megszólalnak, akkor elengedhetetlen egy probléma sokféle szemszögből és szituációban való megmutatása. Ez itt sajnos nem történik meg. Ennek megfelelően a rovargyűjtőt alakító Veres Nagy Attila is kínlódik a szerepben, nincs mit kifejeznie, megmutatnia, nem lehet másfél órán keresztül önmagában egy állapotot, a bezártságtól való szenvedést hitelesen ábrázolni. Ezért aztán sok lesz az ordibálás, amely a valódi, mély fájdalmat igyekszik valahogy pótolni. A férfi egyik önmagával folytatott skizofrén monológjának megvalósításában mutatkozik meg talán a leginkább a próza és a mozgás szerencsétlen párosítása. A kétségbeesés és őrület határán lévő férfi nem belső eszközökkel jeleníti meg a lelkiállapotot, hanem elrajzolt mimikával és gesztusokkal "lemozogja".
4
A mozgásra épülő részeknek sem tesz jót a próza jelenléte, a táncok inkább afféle levegőben lógó betéteknek tűnnek, dramaturgiailag nem tesznek hozzá az alaphelyzethez. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mozgást és a prózát lehetetlen összevegyíteni, de ez az előadás sajnos nem tudta ezt kellő sikerrel megoldani.

M Stúdió: Mint a fagyöngy

Férfi: Veres Nagy Attila
Nő: Nagy Eszter
Falubeliek: Bajkó László, Polgár Emília, Szekrényes László

Zeneszerző: Mezei Szilárd
Dramaturg: Márton Imola
Rendezőasszisztens: Tasnádi Kinga

Rendező: Gemza Péter

2013. január 23.
Szkéné Színház
a sepsiszentgyörgyi M Stúdió vendégjátéka

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Hidas Judit --


További írások a rovatból

Widder Kristóf és Tóth Réka Ágnes darabja Szentendrén
Horváth János Antal – Nyáry Krisztián: Száz év Major, avagy az eszméimet nem cserélem a Városmajori Szabadtéri Színpadon
színház

Égnehéz a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
színház

A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban

Más művészeti ágakról

Képtelen képrablás - Mesék a múzeumból, Pagony, 2022
Csoma Sándor: Magasságok és mélységek
Olivia Wilde és a Nincs baj, drágám Velencében
George Miller: Háromezer év vágyakozás


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés