bezár
 

gyerek

2013. 02. 03.
Ötéves a Család Barát című műsor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hétfőn ünnepli ötödik születésnapját az MTVA népszerű magazinműsora, a Család Barát. A televíziós műsorok kínálatában egyeduralkodó produkció napközben az M1-en várja nézőit – közölte vasárnap az MTVA sajtófőnöke az MTI-vel.

prae.hu

Lencsó Rita emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt, a műsor indulásakor Barkó Judit köszöntötte a Duna Televízióban azokat, akik "jókedvű, informatív, érdekesés értékes pár órát" töltöttek a televíziók előtt a délelőtti órákban. Azóta a műsor átköltözött az M1-re, a műsorvezetők és maga a Család Barát is megújult, de a szerkesztőségnek azóta is vannak kedvenc adásai, amelyekre örömmel emlékeznek vissza – hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy a Család Barát készítői sok családnak és beteg gyermeknek segítettek az elmúlt években a televízió eszközeivel, de eltűnt gyermek is hazakerült a műsor segítségével.

A sajtófőnök szerint a 2012 szeptemberétől M1-re költözött magazin "motorja" Gáspár Mónika, aki ma már felelős szerkesztőként irányítja a Család Barát napi adásait. A hétfőn ötéves Család Barátban Dióssy Klári várja sok meglepetéssel mindazokat a képernyők elé, akik szívesen segítenek a szülinapi torta elfújásában – nyújtott betekintést a programba.

Lencsó Rita úgy nyilatkozott, hogy a műsor sikere az elnevezésen és mögötte megbújó tartalmon alapszik. Felhívta a figyelmet arra, hogy mind a műsorvezetők, mind a műsor készítői azonos értékek mentén gondolkodó kreatív és tehetséges emberek, akiknek a fókuszában a család áll.

"Igyekszünk abban a napi két órában, amelyre rendelkezésre áll olyan információkat szolgáltatni és úgy szórakoztatni, ahogyan, ha mi a képernyők előtt ülnénk, jól mulatnánk, miközben készítjük az ebédet, várjuk haza iskolából a gyermekünket vagy unokánkat" – nyilatkozta az MTVA sajtófőnöke.

Hozzátette, műsorvezetőik mellé nemrégiben ismert közéleti személyiségek csatlakoztak napi házigazdáknak. "Nagy öröm számunkra, hogy a művészvilág ismert, neves képviselői szívesen jönnek hozzánk. Róluk is kiderül, hogy a napi rutinjuk, hasonlít hozzánk civilekéhez, hogy a gyermeknevelés és a családszervezés ugyanolyan problémákat rejt, mint amelyekkel a nézőink is nap mint nap találkozhatnak" – közölte Lencsó Rita.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Bolygó Bogozó negyedik beszélgetéséről
A gyerekirodalom útjai
gyerek

Rejtélyek és kalandok várják az érdeklődőket
Tomasz Małkowski Kamill, aki a kezével lát című könyvéről

Más művészeti ágakról

Bódi Péter Hexagon című regényéről
A Berzsenyi-kód
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés