bezár
 

film

2013. 04. 13.
Érzékek élménye
Feltörő színek, Shane Carruth filmje a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Érzékek élménye A 2004-es Sundance-en nagy sikerrel bemutatkozó Találmány című kisköltségvetésű, szerzői szellemű sci-fivel a szoftwermérnök-matematikus Shane Carruth formabontó, egyéni gondolkodású zseniként robbant be a filmvilág köztudatába, második egészestését így fokozott várakozás és kitüntetett figyelem övezte. A Feltörő színekkel Carruth nem vall szégyent, hiszen hű tud maradni önmagához, miközben kártyáit alaposan megkeveri, és ez majdnem elegendő ahhoz, hogy végig érdeklődéssel figyeljük vízióját.
Az erős rendezői debütálást követően Carruth hasonló helyzetben volt, mint spanyol kollégája, az utóbbi évek másik legmeggyőzőbb időutazós tematikájú darabját szállító Nacho Vigalondo (az ő esetében ez volt az Időbűnök). De míg Vigalondo második munkájában (Extraterrestre) a közönség felé nyitó gesztussal a tudományos-fantasztikus alapra vígjátéki és románcelemeket húzott rá, így művét bagatell műfaji játékká redukálta, a filmkészítés szinte minden fázisát saját kezűleg végző Carruth épphogy magába zárkózó szerzőiségének megszilárdítása mellett döntött.
A Feltörő színek narrációs szinten ugyanazokat az akadályokat állítja nézője elé, mint a Találmány (hirtelen és nagyrészt követhetetlen tér-idő ugrások, homályban maradó motivációk, kifejtetlen összefüggések, azonosulást nehezen engedő karakterek), de ráadásképp még a korábbi munkát többé-kevésbé megközelíthetővé tévő egyértelmű műfaji keret elbizonytalanításával is nehezíti a dekódolást. A frusztrációkkal terhelt párkapcsolati dráma, a paranoid sci-fi thriller és a hipnózis motívumán keresztül felsejlő bűnügyi történet töredékes sémáit magába forrasztó alkotás végül semelyik elhintett műfajkezdeménnyel sem törődik annyit, hogy az többé váljon egy újabb megtévesztő jelzésnél és kontextust adjon a látottaknak. Ahogy a film hősei olykor a semmibe vesznek, vagy éppen váratlanul felbukkannak, egy-egy kezdődő narratív szál és az általa aktivizálódó zsánerminta is eltűnik, és hirtelen más foglalja el a helyét, új irányba terelve ezzel gondolatainkat. Ugyanakkor ez a fókuszváltás sem úgy és olyan léptékben jelentkezik, hogy megnyugtatóan belesimuljon például egy hálózatos elbeszélés-mintázatba, ami indokolhatná a szűkmarkú és ellentmondásos információadagolást. A szerző megismétli, és tovább is fokozza azt az értelmezést mint sziszüphoszi kihívást a néző elé állító provokatív gesztust, ami az elsőfilm körül valóságos kultuszt teremtett, de a korábbi művet felépítő túláradó beszédfolyamot a gondosan megformált audiovizuális ingerekkel és az így kialakuló – egyébiránt néhol valóban lehengerlő – esztétikai élménnyel helyettesíti. A Feltörő színek tehát a jelentéskereséstől vagy a kompakt történetben való gondolkodástól alapvetően különböző érzékenységet kíván meg befogadójától, és az esetleges interpretációt módszeresen ellehetetleníti – ezzel persze fel is szabadítja.

Elképzelhető, hogy Carruth számára hosszútávon nem a játékfilm (vagy talán nem is a film médiuma) jelenti majd az önkifejezés ideális terepét, hiszen bár a Feltörő színekben is tetten érhető a történetmesélés (érzetének) igénye, az is egyértelmű, hogy a szerző tudatosan kerüli a problémamentes narratív érthetőséget, és másfajta receptivitást céloz meg. Szinte folyamatosan készenlétben kívánja tartani nézőjét, hogy az töretlenül keresse a kulcsot a mű értelmezéséhez (lásd a zene visszatérő feszültségkeltő motívumait, vagy a színészek jelentőségteljes nézéseit, melyek mintha grandiózus fordulatokat anticipálnának), mialatt lehetséges, hogy nem ez a legmegfelelőbb megközelítés. Az elbeszélő film határainak feszegetése, pusztán experimentális szekvenciáknak beillő részek integrálása illetve a társművészetek bevonása (lásd a munka elején felbukkanó landart alkotást, a képi- és hangkísérleteket, vagy a szereplők által létrehozott installációkat) ugyanis mind erőteljesen kivezet abból a befogadási keretből, amiben Carruth elhelyezte művét. A film rendre ismétlődő látványos önmagába zárkózása feltétel nélküli elfogadást és végtelen türelmet kér a mozinézőtől, így egy idő után csak a közönség jóindulatán múlik, hogy partner marad-e a játékban, és átadja-e magát az érzékeket felnyitó, de konstans bizonytalanságban tartó sodrásnak. Mert végtére is van valami bizarr abban az élményben, amikor kismalacok önfeledt szaladgálásában keressük feszült figyelemmel a megvilágító többletjelentést, és a fák gyökereiben vagy a kékre festett orchideákban is a geometriai mintázatokat ismerjük fel, mielőtt meglátnánk a vásznon magát a növényt.

Shane Carruth határozott döntést hozott az életműépítés szempontjából felmerülő kérdésre, amikor második filmjében a transzcendentalista filozófus, Henry David Thoreau egykori kísérletéből született esszégyűjtemény (a Walden többször hangsúlyos szerepet kap a filmben) szellemében szabadította fel a Találmányban még többé-kevésbé racionális keretek között tartott kreativitását és érzékenységét. Az oeuvre tekintetében viszont mostantól emelkedik meg igazán a tét, hiszen a Feltörő színek esetében még jól cseng, hogy "a Találmány rendezőjének szürreális romantikus thrillere" pereg a vásznon, kérdés azonban, hogy hova vezethet az ezután következő lépés: lehet-e és érdemes-e tovább radikalizálódni?

A Titanicon vetítik: 04.13. szombat 21:00h, Toldi Mozi

Feltörő színek (Upstream Color)
Amerikai Egyesült Államok, 2012.
Rendező: Shane Carruth
Producer: Shane Carruth, Casey Gooden, Ben LeClair
Forgatókönyv: Shane Carruth
Operatőr: Shane Carruth
Vágó: David Lowery, Shane Carruth
Zene: Shane Carruth
Szereplők: Amy Seimetz, Shane Carruth, Andrew Sensenig, Thiago Martins
Forgalmazó: Visit Films
Színes
96 perc

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Árva Márton --


További írások a rovatból

May el-Toukhy: Szívek királynője
film

Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál
Xavier Dolanért megérte egészen Cannes-ig utazni
Interjú Rév Marcell operatőrrel rendezőkről, trendekről, filmekkel eltöltött évekről
Justin Baldoni: Két lépés távolság

Más művészeti ágakról

színház

Győztes játszma Győztes játszma
Beszélgetés Nagy Józseffel a kortárs tánc alakulásáról, iskolákról és lehetőségekről, kétlakiságról és a fiatalok helyzetéről
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés