Izmosodik a testépítő-dráma szubzsánere, tesztoszterontól túltengő macsóságból félévente már legalább egy akad a mozik vásznán, amikben a magukat ajtósszekrényekké stilizáló férfiak botlanak meg a lelki élet buktatóiban. Warriortól Bikanyakig, könnyeiket elfojtva, bunyózás vagy hormoncsempészés közben bírkóznak meg az alkoholista apa vagy az impotencia traumáival. A Teddy mackó főszereplője, a testépítő Dennis (Kim Kold) édesanyjával él, amennyiben van olyan merész, hogy életnek nevezze a súlyemelgetés, a félresikerült randik és az egy szem fia felett zsarnokoskodó anyukával töltött esték monoton láncolatát. A Teddy mackó a Warrior testvérfilmje, csak itt az egykori szeszkazán apa helyett a fiát magához láncoló anyával kéne dűlőre jutni. Dennisnek ez nehezebb, mint kilökni a 200 kilót, ugyanis hiába telik ki a kétméteres, másfél mázsás egykori testépítő-bajnokból három ember is, főhősünk az apahiány és az elnyomó anyai nevelési módszerek miatt valahol a pubertáskor előtt ragadt meg. A hasonszőrű filmek "az izomagyú férfi is ember" típusú krédója helyett a Teddy mackó úgy fogalmaz: a testépítőt is anya szülte a világra, ráadásul aki ilyen feltűnően bizonygatja férfiasságát, annak tuti nincs rendben valami az anyjával.

A filmcím találó, Dennis tényleg egy mackó, félénk, kedves, és még az intimitástól is ódzkodik – nem is jön be neki a nagybátyja által javasolt thaiföldi szexturizmus, hiszen ő nem egyéjszakás kalandokat, hanem állandó partnert keres. Thaiföldön, ahol a recepciós is ferde szemmel néz rád, ha nem viszel haza egy lányt, ez kissé problémásabb, de a testépítő közösség itt is megmenti Dennis életét, és főhősünk megismerkedik a helyi edzőterem özvegy tulajdonosnőjével. Valahol a tengerparti napsütés lagymatagságában csordogáló randevúk és sikertelen éjszakai légyottok környékén derül ki, hogy a filmben Thaiföld ugyanúgy mellékes, mint a testépítés, bárhol játszódhatna, ahol két utcánál kiterjedtebb a piros lámpás negyed, és bármilyen fazon lehetne a főhőse, akinek a külseje kellően kontrasztban áll naiv kedvességével.
A Teddy mackó olyannyira elalél az átlagéletből lopott pillanataitól és a komótos történetvezetés realizmusától, hogy nem is igyekszik mélyeben bepillantani a thaiföldi kultúrába, s ahelyett, hogy karakterei mögé motivációs súlyokat pakolna, inkább ironikusnak szánt apróságokkal (pl. Thaiföldön tilos a szabadban csókolózni) próbál kedveskedni. Végül maga a film is átveszi Dennis modorát: naiv és kedves lesz a Teddy mackó, naiv a karakterábrázolásban és kedves a cselekményvezetésben, még véletlenül sem rak plusz gondolati terheket átlagnézőjére, ám közben mégis igyekszik fenntartani a komolyság látszatát. Pedig rengeteg magaslabdát dob fel, majd hagy visszapottyanni a film: a testépítők közösségét mint egy összetartó, segítőkész szubkultúrát ábrázolja, de sem a testépítés motivációs hálójába, sem az összetartás érzésének részleteibe nem enged bepillantást. A Teddy mackó szégyenlős, mint a thai prostikat kerülő Dennisünk: dán drámának pehelykönnyű, ugyanakkor divatosan multikulti és gyerekesen provokatív film.

Mikor a kétszeresen megfogott főhős, aki újdonsült barátnőjének és édesanyjának is hazudik, végül csak felnő fizikai termetéhez, és életében talán először irányítja önálló, felelős cselekvésre izmait, akkor a film rögtön elvágja a történet fonalát, mielőtt számba kéne vennie a következményeket. Egy tényleg reális sztoriban ez a mackó nem aranyos lenne, tehetetlensége nem kedvesség volna, s a végén nem a kiérdemelt happy end várná, hanem két romba dőlt élet: egyik a thaiföldi asszonyé, akivel derékbe tört a kapcsolata a bizalomvesztés miatt, másik az öreg anyáé, akit magára hagyott ez a nagyra nőtt gyerek, aki még arra is képtelen, hogy okulásképpen vázolja anyjának egy egész élet megaláztatásait.

Persze Dennis mindezeket csak valahol nyúltagya mélyén kapisgálja, ám ami szomorúbb, hogy ezúttal a film sem sokkal okosabb főhősénél: első blikkre tetszetős munka, egyéjszakás érzelemgyakorlat optimista végkicsengéssel, ami a végére mégis leapad, mint a felpumpált izom.