Az istenek és emberek (ha tetszik, hát Istenemberek) gigantikus New York-i összecsapása után Tony Stark nem ugyanaz többé: pánikrohamok gyötrik, álmatlanságban szenved, vaskatonák építésével üti el az éjszakáit. Miután azonban a Mandarin nevű terroristavezér sorozatos csapásokat mér az Egyesült Államokra, hősünk testőre és közeli barátja is súlyosan megsebesül, ráadásul még Stark szerelme, Pepper Potts is a gonoszok karmai közé kerül, a milliárdos playboy emberbarátnak újra bele kell bújnia a páncéljába. Aktuális missziója viszont jóval több hendikepet, mint amennyi előnyt tartogat számára… 

A Vasember 3 óriási erénye, hogy zseniálisan keveri a drámai hangvételű epizódokat a humoros cselekményfüzérekkel. Noha maga a széria korántsem hozza Christopher Nolan nemrég lezárt Batman-szériájának pszichológiai realizmusát, Shane Black a játékidő során mind nyilvánvalóbbá teszi mégis, hogy látványpornója voltaképpen A sötét lovag: Felemelkedés, pepitában. Csakúgy, mint az utolsó Nolan-Batmanben, ezúttal is arra esik a hangsúly, képes-e a hős a legmélyebb mentális, valamint fizikai gödörből kimászni, jó ideig kütyük, hovatovább csodamaszk nélkül végezni feladatát, és egyúttal visszanyerni énképét, ami miatt nagybetűs Megmentőnek hívhatjuk őt. Bár Black továbbviszi a sötét tónusú denevérember-mozik tematikai vezérfonalát, a stílusa lazább  – ez a könnyedség garantálja, hogy Shane Black írói és rendezői védjegyei határozhassák meg a filmet. Igaz ugyan, hogy a Vasember 3 nem teljesen tökéletes popcornfilm (a Bosszúállók rajongóálmától némileg elmarad, de nem is tisztje azzal versengeni, logikai bukfencek is akadnak a több szálon futó akciósztoriban), ami mégis az átlag, sőt, az alműfaj hasonszőrű dolgozatai fölé emeli, az éppen a szerzőiség. Jórészt ugyanis mindvégig fennmarad az érzés, hogy igen, így néz ki, ha a Halálos fegyver-tetralógia szülőatyja képregény-adaptáció írására és vezénylésére adja a fejét. Az utolsó cserkész ugyan csak közepes szinkrontolmácsi lelemény a Riggs-Murtaugh buddy cop moviek alámondására, de az Utánunk a tűzözön tiszteletadás a femme power (Foxy Browntól A bolygó neve: Halál Ripley-jéig) előtt, Geena Davis kérészéletű amazon-szerepkörével támogatva, a Durr, durr és csók a havermozik és a neo noirok vicces találkozását kínálja, a jelen munka pedig a szuperhős zsánerbe csempész annyi invenciót, amennyit csak lehet. 

A szokott szerzői vonásokon (emberrablás, karácsonykor játszódó fabula) túl igenis átélhető, hogy Tony Starknak háztartási eszközökből kell újra vasjelmezt kalapálnia, nem lepődünk meg azon sem, hogy mesterséges intelligenciával, távolból vezérli bádogtestét, ahogy azon sem érdemes fanyalogni, nagyrészt miért is véresen, hétköznapi ruhában hajtja végre küldetését. Persze, nem Shane Blackről szólna a fáma, ha a forgatókönyv lyukacsos ementáliként bosszantaná a publikumot, és itt erről szó sincs. Apróbb bicsaklások dacára a rendező és írópartnere, Drew Pearce visszahozza a lefegyverző szóváltásokat, mi több, példásan vegyíti a családbarát dialógokat az inkább felnőttes, laza megnyilvánulásokkal. Legfontosabb komponensként pedig nyugtázható, hogy Tony Stark a legnagyobb veszélyben is ugyanaz a cool technolovag, akit Robert Downey Jr. alakításában oly sokan keblükre öleltek. Hiányozzon akárhány AC/DC nóta (Back in Black, Highway to Hell), váltsa őket bármennyi latin pop vagy eurodance sláger (Mambo No. 5, Blue), maga az ember, vagyis a főhős képes önmaga maradni.  

Újabb pozitívumnak minősül, hogy Black pastiche-okkal színesíti nagyköltségvetésű bérmunkáját. A Stark kis partnerévé avanzsáló 10 éves gyerek funkciója a legszebb spielbergi (Harmadik típusú találkozások, E.T., a földönkívüli), esetleg abramsi (Super 8) hagyományokat idézi, de ha akarom, még a szintén Black által papírra vetett Az utolsó akcióhős mozibolond gyerkőce is visszaköszön. Ráadásul a készítők egy pillanatra sem változtatják giccsessé, irritálóvá a gyerekszereplőt, hanem már-már a főszereplő egyenrangú társává teszik. Az már csak kapcsolatuk megkoronázása, hogy épp ez, a Tennessee-ben zajló szakasz a Vasember 3 talán legerősebb része. Ekkor a legerőtpróbálóbb Stark Canossa-járása, valamint a kissrác és a szuperhős kvázi "apa-fiú" viszonya is megfogalmazást nyer, könnyed, az egész családot megszólítani képes dialógok formájában. Nyilvánvaló a családi mozis, gyerekfilmes perspektíva, mégsem az infantilizmus válik dominánssá, sokkal inkább a kettejük közötti csipkelődés lesz igazán találó. És igazán Shane Black-es ez a viszony: mintha újfent egy buddy movie-t látnánk, csak éppen felnőttel és gyerekkel. A szubzsáner pedig a végső összecsapásból sem vész ki, akkor ugyanis Stark színesbőrű cimborája, Rhodey szegődik a főalak mellé, a legemlékezetesebb ’80-as, ’90-es évekbeli akció-momentumokra rímelve. Csak Riggs és Murtaugh veszekedésekkel turbózott bajtársiasságának emlékét (Halálos fegyver) lehet hiányolni. 

A filmet némileg áthatja egy politikai (az Air Force One fedélzete, illetve a Fehér Ház irodái nem teljesen tiszta helyek), illetve technothriller vonulat is, ám ezek a jelenetek (bejelentés egy-egy terrorakcióról, élő adásban közvetített kivégzés, önmagukat technológiai álcákba bújtató negatív és pozitív karakterek) nem uralkodnak el a történeten, végig Stark újjáépítési fáradozásain, és természetesen a jó és a rossz küzdelmén marad a fókusz. Fontos kiemelni, hogy a Vasember 3 ezeken túl is az első mozi gyökereihez tér vissza, jelesül újfent "az eredet" titkának bontogatása kerül terítékre, a tennesse-i kisváros a korábban látott afgán barlang képletes megfelelője. Így hát, ha cseppnyi technothriller-beütést kap is a sztori, az végig Stark "újjászületését" hivatott nyomatékosítani Mandarin fenyegető videoüzenetei kíséretében.

Az egészet összetartó ragasztó Shane Black. Több olyan forgatókönyvírói bravúr került a szkriptbe, amelyet előszeretettel alkalmaz ő maga is (például egy félig elfelejtett tárgy a mese jóval későbbi pontján életbevágóan fontossá lesz). A mozi a PG-13 korhatárán belül kikacsint Az utolsó cserkész "Ha hozzámérsz, megöllek!" véres poénjára. Még a szintén Downey Jr. által játszott bohém narrátor szerepe is újrahasznosul a Durr, durr és csókból, hasonlóan szellemesen, ám ezúttal a trágárságot mellőzve. A kalandok, akciójelenetek szerelmesei a látványfokozás jegyében az előző részeknél is több csinnadrattát kapnak (a finálé szőnyegbombázása fantasztikus), de ezek nem mennek a minőség rovására, ahogy a Vasember 3 egyetlen óriási (és a főgonoszhoz köthető) fordulata sem gyilkolja le az élményt – habár pár percig ott riogat a csúfos önparódia réme, de öröm a minimális ürömben, hogy a totális ön-lenullázás helyett önreflexiók sorjáznak, akcióvígjátékokat, havermozikat, és persze a teljes Black-életművet eszünkbe juttató mozis utalásokkal. 

A Marvel-moziverzum második fázisa nem is indulhatott volna csodálatosabban. Egyszerre műfajfilm-szerzői brillírozás és a személyességből nem kérő, popcornra és nagy durranásokra áhítozó kommerszközönség előtti főhajtás a Vasember 3, ami feledteti a második epizód fiaskóját, és gyors iramban besorol a zseniális első felvonás mellé. Bulvárhírekben már rebesgetik Tony Stark-Robert Downey Jr. visszavonulását, lévén, lejárt a négy filmre kötött szerződése. De a színész népszerűsége, a filmek elsöprő anyagi és kritikai sikere, valamint a felmarkolt dollármilliók arra engednek következtetni, hogy a szerep (meg persze a vele járó könnyedség) jó darabig nem tűnik még el. A kacagtató végefőcím utáni jelenet nem véletlenül sugallja: Tony Stark visszatér.

Vasember 3 (Iron Man 3)