Másfél napja érkeztem, kedd délután, éppen lekésve a fesztiváldelegációt, akik májusfáért indultak a közeli faluba, Ácsra. A májusfaállítás régi hagyománya a Mediawave-nek, korábban, még a győri helyszínen az egész városon végigvonult a felszalagozott fát követő fesztiválozó tömeg, mielőtt a főtéren felállították volna. Idén lovaskocsikkal hozták,  moldvai csángó lánykérés kísérte. A lánykérés rendezője, Józsa Zoltán "Bambi" elmesélte, a dolog nemcsak a nézőknek szóló színjáték akart lenni, a házasulandók saját magukat alakították volna a tervek szerint, de valami közbejött (az, hogy a vőlegény igazi legénybúcsúja egybeesett a fesztivállal), így maga a rendező ugrott be a kérő szerepre.

A moldvai csángó lakodalmas  az egész rendezvényt végigkíséri (például már az első éjjel "csángó analóg diszkó"-ban táncolhattunk). A lánykérő ceremónia úgy zajlik, hogy a leendő vőlegénynek több csinos hölgyet is bemutatnak, a felelős döntés érdekében. Az egyik "menyasszonyjelölt" most csodaszép mandulametszésű szemű lány volt. A csángók ugyanis bevonták a díszvendég Lijang egyik képviselőjét is. A belső-dél-kínai városból és környékéről képzőművészek és zenészek érkeztek, még szakács is tartott velük. A nási nép tagjai valamennyien, akik Tibet és Kína határán, a Himalája legkeletibb hegycsúcsain és völgyeiben élnek. Nem kínaiak és nem is tibetiek, saját írásuk van, egyedi jelkészlettel.

Az elcsépelt szólás Mediawave-re adaptált változata így hangzik: "Háromféle ember van: aki már járt a fesztiválon, aki ezután fog járni – és aki ismét itt van." Addiktív ugyanis a dolog, ha egyszer részt vettél rajta, visszavágysz, még ha sokáig "tiszta" is tudtál maradni. A mostani fesztiálra különösen jellemző ez, van aki öt (például jómagam), s van aki tíz év kihagyás után bukkan fel újra, mind a közönség, mind a fellépők közül. A függőség indokát keresve, talán az is oka lehet, hogy az itt kötött ismeretségek nem efemerek, jó újra felvenni a beszélgetés fonalát, amit évekkel ezelőtt kezdtünk el, de jó az is, hogy új barátságok is szövődnek.

Szerencsés választás, hogy a korábban csak a majálisok helyszínéül szolgáló Monostori Erőd lett a programok központja már második éve. Mint egy jó erős fekete, sűrűsödik össze minden, film, zene és színház. Nem marad ki az ember semmiből, s mindenről időben értesül. Illetve így lenne, ha nem szeretnénk filmeket is nézni, mert a filmvetítésekből több is fut párhuzamosan, több teremben, miközben a színpadon persze szól a zene. Első este elcsábítottak a koncertek és az asztali beszélgetés. Ferenczi Györgyöt és a Rackajamot a Manorexia kortárs zenei projekt követte, majd egy felvidéki népzenei formáció, s végül a csángó diszkó előtt a Wakachuka. A legkevesebbet Ferencziből hallgattam, de tudom, hogy nem maradok le róla, hiszen három napos zenei műhelyt is tart. A Mediawave ambicionálja a legújabb zenei trendek bemutatását, emlékeztetőül, itt lépett fel először nálunk Balanescu és Iva Bittová is. (Az előbbi nem, de Iva idén is itt van, nemcsak mint koncertfellépő, a zenei film kategória zsűrijének is tagja.) A Manorexia is ebbe a sorba illeszkedik, a Jim Thirlwell manhattani zeneszerző alapította formáció kísérleti indusztriális zenét játszik.

Másnap már nagyon szerettem volna filmeket nézni, és sikerült is beülnöm egy blokkra, melynek három dokumentumfilmje a Világképek című vetítéssorozat része. Az első darab húsz perces, Sanyiék címmel szerepel a katalógusban, rendezője Gutema Dávid három utcagyereket kísért végig kamerájával Pest utcáin. Ákos, Sanyi és Viktor (ez lett végül a film címe is) minden rosszaságot elkövetnek, ami egy anya rémálma, graffitiznek, parkolóautomatákat fosztogatnak, nyitott ablakokon dobálnak be dolgokat, amiért megkergetik őket, a kamera pedig velük menekül. A filmnéző sokaság azonban a második munka miatt sereglett össze, Keresztes Bálint a győri Waldorf iskola tanulója készítette művészeti mestermunkának az elmúlt tanév végére. A Find Your Journey – Találd meg az utad lendületes, szuggesztív etűd, amiben egy fiú elképesztő akrobatamutatványokat végez, falakról ugrál le, lépcsőkön szaltózik, mint évtizedekkel korábban a gördeszkások, csak deszka nélkül és sokkal hajmeresztőbben. A sport neve: parkour. A vetítés után tanárnője bemutatta a közönségnek a rendezőt, valamint a főszereplő parkouröst, Margli Zsoltot és mesterét. Nemcsak a film volt fontos és érdekes, hanem ami utána következett, ugyanis Zsolt barátaival egyesületet alapított, Bálint elnyert egy filmes ösztöndíjat, az iskola pedig a Mediawave-vel közösen pályázva és nyerve filmes, fotós képzést indíthat.

A parkour, amit ők parkőrnek ejtenek, csak nekünk új, máshol már hatalmas kultusza van, különösen egy, a sportról készült film után (Yamakasi). Ugyanerről szól a következő film, a Street Sultans is, Zeinab Tabrizy és Paliz Khoshdel filmje, csak tízszer hosszabb terjedelemben. Eposz az epigramma után. Különös élmény egymás után végignézni a kettőt: azt, hogy a több ezer kilométerre, s egészen más kultúrkörben élő fiatalokat pont ugyanaz érdekli. És Az utca szultánjai sem szimplán csak egy film, a főhősnek tanítványai lesznek és parkour-fesztivált rendez, amire több ezren jönnek el. Csak azt sajnálom, hogy az első film főszereplői, Ákos, Sanyi és Viktor, a szegény sorsú, de életrevaló utcagyerekek, ilyen érdeklődést sosem fognak kiváltani.

Szinte minden Mediawave-n fellép a Lopótök Társulat, azaz egyre gyakrabban csak a színigazgató, Boka Gábor. A vetítés után odasietek. Boka híres arról, hogy képes egy hét alatt civilekből is színpadképes társulatot szervezni, legalábbis azt elérni, hogy a "mozgó díszletelemek" szórakoztatóan illusztrálják a történeteket, amit ő ad elő, mint vásári képmutogató vagy cirkuszigazgató (de még csak egy napja tart a fesztivál!). A program szerint A helység kalapácsa lesz műsoron, helyette azonban a János vitézt kapjuk, nyilván színészegyeztetési nehézségek miatt (Boka Gábor nem ért rá, így csak Boka Gábor jött). No mindegy, végülis Petőfi Petőfi, viszont Boka egyedül van, csodákra még ő sem képes, egy nap alatt nem lehet betanítani senkit. Kicsik és nagyok egyként mégis jól szórakoztunk, válaszoltunk a találós kérdésekre, énekeltünk, s a végén megígértük, hogy feltétlenül elolvassuk a János vitézt, mert nem minden pont úgy van benne, ahogy Boka előadta.

Végül két nagy zenei élményem is volt május elsején este. Iva Bittová megbízhatóan zseniális hegedűjátéka és éneke, különleges torok-, garat-, mellkas- és egyéb hangjai – az egész nő maga egy hangszer. Azok persze, akik nem hagytak ki éveket, a másikra is felkészülhettek, az örmény Wattican Punk Balletre, mert ők is voltak már itt. Kétszer léptek fel ma, délután egy rövidet és este egy hosszabbat játszottak, a közönségnek azonban a hosszabb is rövidnek tűnt, mert egyszerűen nem engedték el őket. Pszichedelikus geg-tánc-punk csapatnak jellemzi őket a programfüzet. Nagyon szórakoztató és vicces volt, fiú-lány duó, testvérek, a lánynak frenetikus hangja van és magával ragadó színpadi egyéniség mindkettő.

Érdemes szombat-vasárnap is jönni, kisjátékfilmekért, animációs filmekért, dokumentumfilmekért, zenei filmekért. A csángók és násik is itt lesznek és zenélnek, és itt lesz a Romungro, Bata Rita, Rutkai Bori a Specko Jednóval, a PG csoport Szomjas György filmjével. Láthatjuk a Jel Színház Woyzeckjét Josef Nadj rendezésében. Estére jut Gutbucket, Romano Trajo, Gush és a végén jam session, vasárnap pedig levezetésül a rábapatonai záróbuli, ahol főznek és zenélnek a fesztivál nemzetközi vendégei és mindenki, aki fellépett.