A magányos lovas persze a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető westernnek, családi matinéfilmnek vagy nyári effektmozinak viszont annál inkább. Hiába a díszletek és a rendező, aki az elmúlt tíz év legszórakoztatóbb westernfilmjeit jegyzi, Verbinskit ugyanúgy megfolytja a stúdiórendszer, mint legutóbb Jon Favreau-t, aki annak ellenére készített egy fájdalmasan unalmas és érdektelen filmet a geek álomprojektnek számító Cowboyok és Űrlényekből, hogy előtte két képregénymozit is sikerre vitt. A Karib-tenger kalózai tucatnyi mexican stand-off jelenete (bizony, A Karib-tenger kalózai egy tengerre költöztetett western, amiben a banditákat kalózoknak, a seriffet pedig helytartónak hívják) és a Rango lendületes Leone hommage-a után talán már joggal reménykedhettünk benne, hogy Verbinskinek sikerül egy vérbeli vadnyugati kalandot is tető alá hoznia, amihez nem kell már kalózálca és rajzfilmes beütés. Még egy rég elfeledett brandet is talált, amire ráharaphatnak a stúdiófőnökök, hogy "Áá igen, ezt már eladtuk nyolcvan éve is, el fogjuk tudni adni most is!" (A magányos lovas eredetileg rádiójáték volt, majd készült belőle film, sorozat, könyv, képregény, kávéscsésze stb.)

A végeredményen azonban néhány önreflektív mozzanaton kívül semmi sem tapasztalható Verbinski munkásságából, de mivel a film rossz, ezek is inkább kínosak, mint viccesek. Alapvető probléma, hogy a filmet blockbusternek szánta a stúdió, ezért már nem is lehetett rövidebb két és fél óránál, így viszont nincs semmilyen lendülete, nagyon döcög az egyébként sem túl agyas cselekmény – ami persze megpróbálja magát fordulatosnak álcázni. A fordulatok mégsem meglepőek, mert nincs mögöttük igazi jellemrajz és motiváció. (Figyelem, a következő szövegrészek spoilert tartalmaznak!)
Motiváció: miért is lett áruló az egyik Texas Ranger? Miért végezte el az egyetemet és vált jó hírű jogásszá a bandita, aki csak pár tonna ezüstöt akart? Miért áll a rossz oldalra az egyébként teljesen feleslegesen behozott őrmester? Miért temetik el az indiánok a főhősöket? Megtudjuk? Nem.

És a jellemrajz? Főhősünk indián társa azt mondja a kuplerájban, hogy nem ismerős ilyen helyeken, de a következő pillanatban máris ráköszön egy örömhölgy. Ez vicces, de mennyire építi a karaktert? Semennyire, épp hogy ellentmond annak tragikus eredettörténetével. Vagy akkor már itt van rögtön a főhős, aki egy szerencsétlenkedő szentfazekat játszik, de annyira idegesítőt, hogy ha nem vagyunk hasonlóan ostobák, képtelenség a vele való azonosulás (még egy 5 évestől sem várható el, hogy egy ilyen ügyefogyott alaknak drukkoljon). Mit tudunk meg róla azon kívül, hogy jóképű, és hajt a bátyja csajára? Hát azt, hogy… Nem. Nem tudunk meg semmit. A forgatókönyv egyik pontján egyszerűen csak fogja magát, és átmegy szuperhősbe, nem azért, mert hirtelen olyan érzelmi inger éri, aminek hatására elhatározza magát, mert az már megtörtént a film első negyedében is, hanem mert úgy van leírva a forgatókönyvben.
A magányos lovasban felbukkanó csavarokon így legfeljebb a kisebbek tudnak meglepődni, és ezt sulykolandó, a forgatókönyv kapásból két (!) gyerekszereplőt is ránk sóz – általában már egy is idegesítő az ilyen karakterekből. A film minden ízében a délutáni műsorsávhoz van hangolva (vér sincs benne, bár ez nem meglepő), és ezért is eshet meg, hogy már inkább tűnik egy családi vígjátéknak, mintsem egy humorral fűszerezett kalandfilmnek – mert ahhoz ugye nincs benne elég lendület. Ehhez hozzájön, hogy olykor a humora is elég alpári, nem hiszem el, hogy egy külön jelenetet szenteltek csak arra, hogy a főhős feje büdös legyen, amikor felkel, vagy hogy azon kellene hahotáznom, hogy valaki férfi létére női ruhákba öltözik.

Hasonló problémák vannak a dialógusok terén is. "Figyelj Armie, itt a fináléban mondanod kellene valamit a fiúnak. Mondjuk mondd azt, hogy "az apád büszke lenne rád", mert ugye pont meghalt az apja, meg egyébként is, ezt a szöveget nem sütik el minden harmadik filmben, annyira eredeti!"

Ha pedig az a kérdés, hogy mit üzen A magányos lovas, akkor igencsak banális eredményt kapunk, mert végeredményben azt, hogy amíg nem vagy menő pisztolyhős, a csaj nem lesz a tiéd, de ne aggódj, ha szerencsétlen vagy, mert később varázsütésre menő leszel, semmit sem kell érte tenned. Ja, és véletlenül se engedelmeskedj a törvénynek, mert ott csak kapzsi, korrupt, elhízott kapitalisták vannak – nesze neked árnyalt társadalomkritika.
Eddig csak rosszat írtunk a filmről, pedig azért van olyan is, ami nagyon jó. Konkrétan az utolsó 20 percbe  tízszer több ötlet és lendület szorult, mint az előtte levő több mint két órába, és többek közt az is kiderül belőle, hogy egy vonattal nem okoz gondot lükvercben száguldozni.

A magányos lovas – természetesen – fellebbenti a lehetőségét a folytatások végtelen sorának, de az már nem kérdés, hogy ezek épp úgy nem fognak megvalósulni, mint a Perzsia hercege vagy a John Carter folytatásai (pedig utóbbit én még kifejezetten élveztem is). Még jó, hogy a Disney nemrég megvette a Marvelt és a Star Warsot is, így ma már nem kell azon aggodalmaskodniuk, hogy A Karib-tenger kalózain kívül – ami egyébként jelenleg parkolópályán hever – nincs is másik saját franchise-jük.


A magányos lovas (The Lone Ranger), 2013
Rendezte: Gore Verbinski
Forgatókönyv: Ted Elliott, Terry Rossio & Justin Haythe
Szereplők: Johnny Depp (Tonto), Armie Hammer (John Reid / a Magányos Lovas), Tom Wilkinson (Latham Cole), Helena Bonham, Carter (Red Harrington) William Fichtner (Butch)
Forgalmazza a Forum Hungary
Korhatár: 12
Bemutató: 2013. július 11.