bezár
 

film

2013. 08. 28.
A gyógyír a zombi-kór ellen: Hollywood
Max Brooks: World War Z – Zombiháború/ Marc Foster: Z világháború
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gyógyír a zombi-kór ellen: Hollywood Max Brooks regénye, a World War Z – Zombiháború az abszolút magas művészet a horroron belül, a legjobb opusz a zombi-zsánerben a Holtak hajnala óta, de – ahogy Romero művei – túl is mutat a műfajon. Bár a Z világháború című filmadaptáció korántsem olyan rossz, mint amilyen lehetett volna, de azért minden hiányzik belőle, amiért a könyvet szeretni lehet.  

A vígjáték-specialista Mel Brooks fia, a Saturday Night Live egyik írójaként és szinkronszínészként is dolgozó Max nem először hallatott magáról a World War Z – Zombiháború megjelenésekor, könyve kvázi folytatása, de legalábbis továbbgondolása a három évvel korábbi (nemrég magyarul is megjelent) Zombi túlélő kézikönyvnek. E könyv még meglehetősen éretlen, nyers munka, ugyanakkor Brooks – a családi hagyományt követve – vígjátékban dolgozott, nem horrorban, könyve leginkább az (eleve direkten amatőr, "annyira rossz hogy már jó") posztmodern mashup irodalomhoz sorolható, mint például a Büszkeség és balítélet meg a zombik (mely írójának van egy Hogyan éljünk túl egy horrorfilmet? című könyve is, Brooks kvázi ennek a zombi-verzióját írta). Humora áldokumentarista stílusából (az egész nonszensz vérkomolyan, szőrszálhasogató alapossággal van megírva) és kreatív, világteremtő fantáziájából építkezik, de legfőképpen zombik iránti geek rajongásából. A World War Z – Zombiháború már mentes a nyíltszíni humortól, igazi horror, még ha nem is hagyományos értelemben. Ez már alternatív történelmi regény, azaz Brooks megtartotta az ál-dokumentarista, ál-nonfikciós stílust, a témát viszont már (a zombifilmek mellett) Studs Terkel The Good War című könyve ihlette, mely a második világháborúról szól, személyes, "emberi tényező" uralta hangvételben. A World War Z – Zombiháború egy, az emberiséget majdnem kipusztító zombijárvány hiteles krónikájának mondja magát, interjúk füzére, melyeket a névtelen (azaz maga Brooks, itt mint – tipikus amerikaiként – visszavonulása után könyvírásba fogó ENSZ megbízott) szerző szerkeszt egésszé.1
A stílusában természetesen minimalizmust képviselő interjúfüzérből kirajzolódik egy epikus, világméretű háború története, ismét egy "jó háborúé", a tanulság pedig kvázi egy újabb “túlélő kézikönyv", amely túl is lép a zombi-zsáner keretein, univerzális “túlélők bibliájává" válik. Brooks világa rondább, mint amilyen Romeróé valaha volt (politikailag is jóval republikánusabb), amorális, sőt immorális túlélőfilozófiája önmagában is horrorként hat, de az író kisebb adagokban is szállítja az attrakciókat. Bárhogyan és bárhol, bármilyen banálisan kezdődjön egy interjú, bárki legyen az interjúalany, előbb-utóbb jönnek a zombik, a semmiből előkerül egy remek horror-jelenet, melyet Brooks áldokumentarista minimalizmussal tesz átélhetővé, azaz nem vesződik leírásokkal, csak tolmácsolja a “szemtanúk" élményeit, ál-valóság réteggel hitelesítve a természetfeletti eseményeket. Mindez vág a korhangulatba, elég a rengeteg, az Ideglelés (The Blair Witch Project) (és a nagyon alulértékelt Cannibal Holocaust) ihlette áldoku-horrora gondolni. Számos fejezetet sokkoló drámai csattanóval zár, máshol cliffhangerrel vezeti fel a következőt. A World War Z – Zombiháború ezen szerkesztésének köszönhetően letehetetlen olvasmány, leginkább a – noha hagyományos elbeszélői stílben írt – A kór-trilógiához tudnám hasonlítani Guillermo Del Torótól. Ha már szóba került a mexikói rendező: Brooks regénye kifejezetten filmszerű is egyben, mintha egy nonfikciós TV-sorozat forgatókönyve lenne.2
A Z világháborút a kritikusok és a regény kedvelői jó előre eltemették, és nem ok nélkül. Marc Foster rendező eddigi életműve alapján érthetetlen választás, hisz főleg drámákat (pl. Szörnyek keringője) rendezett, legutóbb pedig a ciki Gépfegyveres prédikátor alkalmával Gerard Butler bérrendezője volt (talán ez a magyarázat, hisz itt Brad Pitt iparosa). Nem ígért sok jót zombihorror-viszonylatban Pitt mint producer-főszereplő személye, a 190 milliós büdzsé és a kínosan családbarát (és sosem erkölcsi, csak financiális okokból betartott) PG-13 korhatár sem, nem beszélve a magyarországi forgatásról, na meg a mindig hasonlóan rosszat sejtető, későbbi utóforgatásokról. A cím (legalábbis eredetiben) és a koncepció maradt, emellett a film néhol egészben citál jeleneteket a könyvből (pl. az Izrael-fejezet), máshol viszont teljesen elszakad tőle. A filmen alig látszik valami a regény horrorjából: a kamera szemérmesen elfordul az erőszakról, nincs gore, Foster filmje így olyan, mint a Holtak hajnala TV-változata, amiből kivágtak minden jó jelenetet (Blu-rayen a hírek szerint vágatlan verzió jön, de ott sem számítok praktikus-kreatív gore-ra, legfeljebb CGI utómunkára). A regény szerkesztő-riporter hősének szerepét Pitt karaktere hivatott betölteni, ezzel összekötni a világméretű zombiapokalipszis-körképet, a film alkotói azonban megtartják Brooks jeleneteinek struktúráját, így aztán Pitt legalább három olyan katasztrófát úszik meg ép bőrrel, ahol csak matematikai esélye lehet a túlélésre. John McLane-féle akciósztárrá silányul, hamar unalmassá válik, hogy mindig megtalálja a baj, márpedig e filmet nem a Sebezhetetlen remake-jének szánták. (Foster ugyanígy heroizálta Butlert a Gépfegyveres prédikátorban, ezek szerint ez a specialitása.) Az néző azt hiheti, a Pitt-karakter valami nagy bűnt követett el előző életében, hisz halál és pusztulás jár a nyomában, mintha ő terjesztene kórt. Izrael például a világon egyedüliként állja a zombi-ostromot – amíg hősünk meg nem jelenik.4
Pitt karaktere tipikus “hagyjatok békén, visszavonultam" kívülálló, passzív-reaktív hős, akiből a filmalkotók kirívóan flegma fogásokkal csinálnak aktív protagonistát. Megfigyelőként kísér el egy válogatott keménylegényekből álló kommandóscsapatot, amelyet egy zseniális fiatal tudós vezet. Nos, ez a zseniális fiatal tudós elesik ijedtében, és fejbe lövi magát, így aztán Pitt karaktere lesz a főnök. (Nem is tudom, láttam-e valaha ilyen esetleges alibi-fordulatot hollywoodi blockbusterben, pláne ilyen büdzsé mellett). Gondolhatnánk, hogy ezt talán poénnak szánták, és bár én ennek a csavarnak a fenti funkciót tulajdonítom, kétségtelen, hogy van némi cinikus humor is a filmben, ami ugyanakkor széttartóvá teszi (magyar szinkronban különösen fülsértő a kommandósok vagánykodása). A film tehát minden, csak nem horror: akciófilm, thriller, háborús film, fantasy, vígjáték, katasztrófafilm. Erre kellett Foster is, ha hű, sőt kevésbé mainstream adaptációt terveztek volna, a rendezői szék egy tapasztalt és elhivatott horror-direktornak járt volna, nem egy bérrendezőnek.5
A hírek szerint a film forgatókönyvét többször át- és újraírták, mindez meg is látszik a kész mozin. Szinte már improvizált megafilm, és nem az első a filmtörténetben, elég a Men In Black 3-ra gondolni. A hollywoodi blockbuster eljutott oda, hogy a beszélgetős részek trash-minőségűek, a pénz a látványra megy, így előfordulhatnak szappanopera-minőségű drámai jelenetek egy többszáz milliós, sztárokkal telepakolt megafilmben, ami aztán ennek a sokszorosát hozza a mozipénztáraknál. A hollywoodi film egyre inkább trash-é válik, ahol a mennyiség számít a minőség helyett, ám a Z világháború kevésbé szórakoztató, mint az Asylum stúdió egy-két nagyobb dobása, például a Mega Piranha. Szóval ez igazi szemét, szó sincs "annyira rossz, hogy már jó" trashfilmről.7
A zombi vudu varázsló által feltámasztott és szolgává alázott emberként kezdte (Fehér zombi Lugosival, Egy zombival sétáltam), majd Romerónál ghoul volt, azaz kannibál élőhalott (csak a nézők ragasztották rá a zombi címkét), idővel a lassúságát (28 nappal később), majd előnytelen megjelenését – rothadó hús, hullaszag – is elvesztette (Eleven testek), a Z világháború monstrumai már nem is zombik, csak erőszakos emberek (azaz tipikus emberek, ha végignézünk a történelmen, rengeteg fajon belüli erőszakot látunk). Az alkotók nem is horrorfilmeket soroltak inspirációként, hanem háborús paranoiathrillereket (pl. Bourne-trilógia), azaz a háborús- és akciófilm a domináns zsáner (erre utal a Zombiháború helyett választott Z világháború magyar cím is), a zombik behelyettesíthetőek egy gyűlöletcsoporttal, lincselő tömeggel vagy egy csapat tettrekész focihuligánnal. Ahogy Varró Attila summázza a Filmvilágban, "Romerónál az ember is zombi, az Eleven testekben a zombi is ember, Foster zombifilmjében már csak emberek vannak". Ez tehát a csodafegyver a zombik ellen: Hollywood. Brooks gondolt erre is, a Zombi túlélő kézikönyvben ír egy fejezetet a hollywoodi zombiról, szerinte nem szabad elhinni, amit a kommersz filmekben látunk. Foster és Pitt filmje óriási siker, majdnem félmilliárd dollárt hozott eddig, jönnek a folytatások.

Olvass bele a regénybe!

World War Z – Zombiháború
Max Brooks
Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2011
401 oldal

Z világháború
(World War Z)
Színes, magyarul beszélő, amerikai-máltai akció-horror,
116 perc, 2013 (16)
Rendező: Marc Forster
Író: Max Brooks
Forgatókönyvíró: Matthew Michael Carnahan, Damon Lindelof
Zeneszerző: Marco Beltrami
Operatőr: Robert Richardson
Producer: Ian Bryce, Dede Gardner, Brad Pitt
Vágó: Matt Chesse
Szereplők: Brad Pitt (Gerry Lane)
Bemutató dátuma: 2013. június 27.
Forgalmazó: UIP-Duna Film

 

nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Testközelben – Érzékiség az új német filmekben
Interjú Kenyeres Bálinttal a magyar film helyzetéről, a folyamatos alkotás lehetetlenségéről és a szerzői film perifériára szorulásáról

Más művészeti ágakról

Vaktérkép
színház

17. Gyulai Shakespeare Fesztivál
Háborúról, (politikai) költészetről és személyességről Bozsik Péterrel, Orcsik Rolanddal és Terék Annával
Vaktérkép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés