bezár
 

film

2013. 09. 30.
IX. BuSho: Hol a közönség?
Idén is szemrevételeztük a Budapest Short Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
IX. BuSho: Hol a közönség? A BuSho rövidfilmfesztivál kicsit olyan, mint maga a Vörösmarty mozi, ahol a vetítések zajlanak. A Baross utcai bejárat egy piciny kulturális központot sejtet, ahova rengeteg érdeklődő sétál be nap mint nap, a benzinfüstös Üllői útról nézve azonban mindennek pont az ellenkezőjére lehetne következtetni.
A BuSho programfüzetét böngészve akaratlanul is büszkeség fog el, nem a kiadvány minősége, hanem a bőséges tartalma miatt. A 15 részes versenyblokk mellett számos kísérőprogram kívánja még ünnepélyesebbé tenni a versenyt, nem csak egyéb vetítéssorozatokkal (Hrabal Hrabal, EFA rövidfilmek, GomBusho, tavalyi győztesek, Almost, Skandináv éjszakák,stb.), hanem koncertekkel (Merciless Precison, The Bloody Hollies, Kollaps, Ez a divat), apró kiállításokkal, a visegrádi négyek egy-egy filmesével folytatott kerekasztal-beszélgetésekkel és az alkotókkal közös városnézéssel dobták fel az egyébként sem unalmas kínálatot.



A színes felsorolás jól néz ki, mint a Baross utca, azonban szomorú, hogy kevés az érdeklődő, nincsenek tele a termek, avagy az Üllőiről nem özönlenek a tömegek. A szakma pörög a fesztiválon, minden korábbinál több nevezés érkezett, de a közönség nem kíváncsi a filmekre. Hogy miért? Nyilván nem lehet mindent a reklám hiányára fogni, biztosan közrejátszanak kulturális szakadékok is, de végeredményben mégis csak a pénz hiánya lehet az oka.

Rátérve azonban magára a versenyprogramra, tartozom azzal a vallomással, hogy én sem láttam többet 4-5 blokknál, így teljes körképet aligha adhatok a látottakról, de az talán beszédes, ha elmondjuk, hogy a több mint 900 beérkezett alkotásból csak 78 szerepelt a végső összesítésben, és ha ők voltak a jobbak, nagyon gyengének kellett lennie azoknak, akik kimaradtak. Szó sincs ugyan a parkolópályán heverő Magyar Filmszemle régvolt rövidfilmes szekciójának elképesztő színvonal ingadozásairól, de előfordultak olyan mellélövések, amiket nem kellett volna átengedni a rostán. 



Ami engem illet, számomra Matt Williams-Jones 5 perces LSD trippje, az ABC vitte a pálmát, aminek nincs ugyan konkrét története, csupán egy dadaista elszállás, progresszív dallamokkal, vágásokkal és újrahasznosított fekete-fehér felvételekkel, amit leginkább a budapesti romkocsmák alkotóközössége tudna sokra értékelni. De elszállásnak elsőrangú, remélem gyorsan felbukkan YouTube-on. Ami az idei győzteseket illeti, senki ellen se lenne kifogásom, ha a bronzot nem a halálos beteg kislány szívszaggató, de hatásvadász, és semmilyen meglepő fordulatot, vagy többlettartalmat nem rejtő rövidfilmje kapta volna. Akkor már sokkal inkább az a szemtelenül orrba vágó pantomimes sztori, ami jól fityiszt mutat a felnőttek rideg tényalapú világának, vagy a konzol-esztétikát majdhogynem Scott Pilgrim-i magasságokba emelő Karaoke című darabnak szavaztam volna meg elismerést. Ezek sajnos kimaradtak a szórásból, de hát mindenki nem győzhet, ugye.

Az idei programban minimum kettő film is szerepelt, ami öngyilkos merénylőket állított a középpontba, ezek közül már-már természetesen nem a csattanóra kifuttatott, és viccesebb, hanem a fajsúlyosabb darab került díjazásra, méghozzá rögtön fődíjra – tegyük hozzá, megérdemelten.

<iframe src="//player.vimeo.com/video/51153134" width="420" height="236" frameborder="0" webkitallowfullscreen mozallowfullscreen allowfullscreen></iframe>

Ami a magyar szekciót illeti, animációs fronton rettentő büszkék lehetünk magunkra, a Fák, a Sétáló kutya és a Nyuszi és Őz egyaránt jól sikerült darabok (a többiekhez sajnos nem volt szerencsém), még ha egymástól teljesen eltérő kategóriákat is képviselnek. Ami viszont az élőszereplős alkotásokat illeti, azokról sajnos csak rossz emlékem van, a Tizenhárom és fél percben az élettelen dialógusok teszik tönkre az egyébként bájos kis történetet (amiből viszont – az én nagy örömömre – rengeteg akad még, bele se kezdenék a felsorolásukba), Török Áron egyébként önmagában zseniális atmoszférával bíró Marriagge-e pedig pont olyan elcseszett képet fest a világunkról, amitől az átlagos mozilátogató visítva rohan ki a teremből. Persze nem kérdés, hogy ez a noiros médiakritika sem nekik szól, és akkor körbe is értük magunkat: hol van a BuSho közönsége?

A tavalyi BuShoról Csatlós Hanna írt.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dani Áron --


További írások a rovatból

Megemlékezés Sára Sándor rendező-operatőrről
Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Interjú Mundruczó Kornéllal a filmes és a színházi lét különbségeiről

Más művészeti ágakról

Margó fesztivál, 2019 – Ők is boldogan éltek? A férfiváltozat
irodalom

Családi hálók a Margó Vásárszínpadán Családi hálók a Margó Vásárszínpadán
Margó 2019 - Barnás Ferenc és Harag Anita
irodalom

lapozható traumák megtestesülése lapozható traumák megtestesülése
Margó 2019 – Mucha Dorka, Nádas Péter, Győrfi Kata, Nemes Z. Márió
irodalom

Záróakkord Záróakkord
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 7. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés