bezár
 

film

2013. 09. 19.
A háború két arca – Interjú Srđan Golubović filmrendezővel
10. Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, 2013. szeptember 12-22., Miskolc
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A háború két arca – Interjú Srđan Golubović filmrendezővel Az Ökumenikus Zsűri díja az idei Berlinalén. Közönségdíj a Szarajevói Filmfesztiválon és különdíj a Sundance-en. Csupán néhány azon elismerések közül, amelyeket Srđan Golubović szerb rendező átvehetett a Templom a dombon című háborús drámájáért. A filmkészítővel a miskolci Jameson CineFest ideje alatt beszélgettünk.
PRAE.HU: Filmjeinek hősei a szerb múlttal vagy jelennel próbálnak szembesülni, így arra volnék kíváncsi, miért vonzza Önt ennyire ez a téma?
 
A délszláv háború életünk legmeghatározóbb eseményének számít, olyannyira, hogy nemcsak ma élünk a tragédia árnyékában, de még évek múltán is nagy hatással lesz ránk. Pusztán annyit tehetünk, hogy igyekszünk menekülni előle, ám ez nem olyan könnyű. Szerintem úgy dolgozhatjuk fel a történteket és számolhatunk le a fájdalmas emlékekkel, ha megbocsátást tanúsítunk, ugyanakkor nem felejtünk. Mindig is foglalkoztatott a téma. A háború kitörésekor csak 18 éves voltam, még diák, és nem vettem részt a harcokban, de amikor otthon minden lezárult, az összes borzalomnak vége lett, már majdnem 30 voltam, így kétségtelenül fontos korszaka lett ez az életemnek, máig befolyásolnak mindazok, amiket akkor átéltem, annak ellenére is, hogy én magam sosem keveredtem bele a zűrzavarba.
 
PRAE.HU: Pontosan arra szerettem volna rákérdezni, miért releváns ma mindez, és Ön ki is fejtette ezt, ráadásul a filmben is érződik, hogy a karakterek továbbra is a háború szorításában élnek.

Igen, és hozzá kell tennem, hogy idő kell, amíg filmek készülnek erről az időszakról. Nagyon hasonló a helyzetünk, mint Romániában, mivel nekik talán két évtizedre volt szükségük a szembenézéshez, nagyjából 20 évvel a Ceauscescu-rezsim fennállása, összeomlása után jöttek ki az első neves, kritikailag elismert darabjaikkal. Időbeli távlatra van szükség, amikor történelmi témákhoz nyúlunk és gondolkodunk róluk. Tényleg ez a leglényegesebb, mivel akkor születnek őszinte és valóban személyes történetek, amelyeket egyáltalán nem befolyásol a politikai helyzet, vagy nem esnek semmiféle manipuláció áldozatául. Éppen ezért készítettem el csak most a Templom a dombont, amely napjainkban és a kilencvenes években is játszódik, legközelebb pedig egy másik megközelítésmódot és témát szeretnék választani, mert szentül hiszem, hogy manapság is akadnak érdekes, sőt, felkavaró sztorik. Szerbiát, csakúgy, mint Európa bármelyik országát, napjainkban is sújtják problémák, és ezek nem a múltból eredeztethetőek. A jelenben gyökereznek, és ez a vetület igen különleges, leginkább, ami a kelet-európai régiót illeti.


 Telitalálat (2001)

PRAE.HU: Előző filmje, A csapda kortárs közegben játszódik, és éppen az ország problémáiról számol be. Mondhatjuk azt, hogy ezeket a nemzeti anomáliákat különböző műfaji köntösben kívánja ábrázolni?
 
Nem is tudom. Pár hónapja beszélgettem egy szerb politikai újságírónővel, aki azt mondta, hogy A csapda jóval maibbnak hat, mint a Templom a dombon. Elgondolkodtam ezen, és rá kellett jönnöm, hogy igaza van, mert amikor A csapdát készítettük, az újságok tele voltak beteg gyerekek műtéteit mutató hirdetésekkel, majd ezek az anyagok egyszer csak eltűntek két évre. Ma viszont ismét gyakoribb nálunk az ilyesmi, visszatértek ezek a gondok. Nagyobb a szegénység, mint 5 éve, a középosztály széthullása is erősebb, mint annak idején, a vagyonosok és a nincstelenek közötti szakadék is mélyült. Ilyen értelemben A csapda valóban kortárs mozi, míg a Templom a dombon, hogy úgy mondjam, nem pusztán az én utolsó mondatom a régi időkről, hanem a saját trilógiám befejező darabja is a Telitalálat és A csapda után, mivel ezek a filmek szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

PRAE.HU: Látta-e Milcho Manchevski Eső előttjét? A Templom a dombon vetítése közben többször felderengett az a film, és az is eszembe jutott, hogy míg Manchevskinél a nyugalom és a háború fogalmai helyekhez kötődnek, addig az Ön legújabb munkájában az idő határolja el az erőszakot. Egyetért ezzel?
 
Tökéletesen. Nagyon szeretem az Eső előttet, az a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású filmje. Viszont a legnagyobb különbség stilisztikai okokban is keresendő. Az Eső előtt majdnem 20 éve, vagy ha nem is annyi ideje, de körülbelül 17-18 éve készülhetett. Engem sokkal inkább Iñárritu drámái, a 21 gramm vagy a Bábel inspiráltak…



A csapda (2007)


PRAE.HU: A 21 grammot a tavalyi Sight & Sound szavazáson fel is tüntette a kedvencei között, láttam a listáját.
 
Így van, a kedvenceim egyike. Szeretek az általam nagyra becsült filmekről beszélni, vagy azokról, amelyek hatottak rám, úgy gondolom, ez teljesen rendben van. Vegyük például az Eső előtt és a Templom a dombon közötti azonosságokat: a helyek, a népszokások nagyon hasonlóak, csakúgy, mint a bennük végigvonuló vallási nézeteltérések, és az egykori Jugoszlávia területét is rengeteg más etnikumú vagy kulturális háttérrel bíró ember népesítette be.
 
PRAE.HU: A Templom a dombon Szarajevóban megnyerte a közönségdíjat, így azt szeretném kérdezni, hogyan fogadták a filmet Szerbiában?
 
Ha összehasonlítom azzal, ahogy más országokban reagáltak a filmre, azt kell mondanom, hogy Belgrádban és Szarajevóban várt ránk a legmelegebb fogadtatás, holott teljesen más világnézetűek élnek ebben a két városban. A belgrádi premier talán a legmeghatóbb bemutató volt, amit életemben láttam, tudván, hogy a fővárosiak vagy akár kollektíve a szerbek igénylik a katarzist, a feloldozást. Szarajevóban is hasonlót tapasztaltam, de más értelemben, ők afféle megemlékezésként vagy időutazásként élték meg a vetítést, olyannyira, hogy majdnem a közönség fele zokogott, mert a háborúskodás annyira beleivódott a hétköznapjaikba. A Templom a dombonban nagyon jó, hogy fontos mű és egyetemes. Mindenkit képes megszólítani határoktól, kontinenstől függetlenül, akárhol is éljen az ember, legyen szó a Sundance-ről, Szófiáról, de közben persze a mi történetünk, azoké, akik a volt Jugoszláviában születtek.

 
Templom a dombon (2013)

PRAE.HU: Ha már szóba kerültek a különböző nációk, jól érzékelem, hogy a Templom a dombon már jóval inkább arra törekszik, hogy nagyobb, vagy ha úgy tetszik, globálisabb közönséghez szóljon?

 
Végül is igen, mert ha a film szerkezetét vesszük alapul – ami egyébként rendkívül bonyolult –, úgy kellett formálnunk a szkriptet, hogy a történetet mindenütt értő fülekre leljen. A csapdánál más volt a helyzet, lévén, egyszerű cselekményű mozi, a Templom a dombon pedig már csak a struktúrájánál fogva is univerzális történet kellett, hogy legyen. Az egyik kedvenc rendezőm Akira Kurosawa, és örökké az járt a fejemben, hogy Japánban nem nézték jó szemmel a munkásságát. Nehezteltek rá, mondván fittyet hány a hazai tradíciókra, tönkreteszi az otthona kultúráját, miközben ma jóformán két névre, az övére és Yukio Mishimáéra asszociálunk, ha Japánról hallunk. Kurosawa egyetemes kóddal ruházta fel Japán értékeit, ami az én szememben nagyon fontos. Itt, Magyarországon is dolgozik egy rendkívüli tehetségű alkotó, akinek ugyanez a módszere. Ő rendezte a Csak a szél című filmet.
 
PRAE.HU: Fliegauf Bence.

Teljesen lenyűgözött az a film az egyszerűségével, a hatásosságával.



Golubović a miskolci vetítést követő közönségtalálkozón

 
PRAE.HU: Engem is. Köszönöm. Végül csak arra lennék kíváncsi, mik a tervei a jövőre nézve?

Még nem tudom. Jelenleg két terv van a tarsolyomban, és próbálom kiagyalni, vajon melyikbe fogok bele előbb, illetve, hogy pontosan mit is szeretnék csinálni. Tudja, a mai európai filmipar nem áll ott meg, hogy a rendező befejezi a filmjét. Jelen kell lennie a díszbemutatón, és azután sem engedheti el a gyermekét. Utaznia kell a mozijával, kötelessége népszerűsíteni azt, kivált, ha egy olyan apró országról beszélünk, mint Szerbia vagy Magyarország, amelyek nem annyira nyitottak, a kultúrájuk is kisebb. Szóval ide-oda repülök, támogatom a filmjeimet, és közben azon gondolkodom, mi lesz a következő lépésem, ami egy újabb kihívás, mert én nagyon lassan, időigényesen dolgozom.


A 10. Jameson CineFesten készült fotók Déri Miklós felvételei,
forrás: http://www.cinefest.hu/galeria/index.html

Templom a dombon (Krugovi)
Színes, feliratos, szerb-német-francia-szlovén-horvát filmdráma, 112 perc, 2013 (16)

Rendező: Srđan Golubović
Forgatókönyvíró: Melina Pota Koljevic, Srđan Koljević
Zeneszerző: Mario Schneider
Operatőr: Aleksandar Ilić
Producer: Emilie Georges, Danijel Hočevar, Boris T. Matić, Jelena Mitrović, Alexander Ris
Vágó: Marko Glusac

Szereplők: Aleksandar Berček (Ranko), Leon Lučev (Haris), Nebojša Glogovac (Nebojsa), Boris Isaković (Todor), Nikola Rakočević, Hristina Popović, Vuk Kostić

Korhatár:


Bemutató dátuma: 2013. október 10.
Forgalmazó: Mozinet
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
Megemlékezés Sára Sándor rendező-operatőrről
Frédéric Tellier: A tűzön át
50 éves a Szelíd motorosok, Dennis Hopper és Peter Fonda klasszikusa

Más művészeti ágakról

Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
„Mire való ez a gomb?” – Egy este Bruce Dickinsonnal, Budapest Kongresszusi Központ, 2019. november 2.
irodalom

Súlytalanul nehezedik Súlytalanul nehezedik
Moesko Péter, Megyünk haza, Műút, 2019.
irodalom

A legtöbbet a régiektől tanultam A legtöbbet a régiektől tanultam
Interjú Horváth Viktor íróval inspirációról és motivációról, a történelmi regényről, kritikáról és tanításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés