bezár
 

art&design

2013. 12. 07.
FKSE – egy folyton pörgő alkotóműhely
Interjú Karas Dáviddal, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója elnökével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Fiatal Képzőművészek Stúdióját 55 éve, 1958-ban alapították a Képzőművészeti Alap részeként. A rendszerváltás után az akkori vezetőség úgy döntött, hogy egyesületté alakítja a Stúdiót, így lett az FKS-ből FKSE.
PRAE.HU: Mi az FKSE jelene, mivel foglalkoztok ma?

Az egyesületnek jelenleg közel 500 tagja van, művészek, kurátorok, művészettörténészek, akik háromévente választják meg a tizenegy fős vezetőséget, a vezetőség pedig maga közül választ alelnököt és elnököt. A Stúdió rengeteg szolgáltatást nyújt, a lehetőségek nagy részére a vezetőség pályázatot hirdet a tagok között, de például a közösségi térnek nincs éves programja, rendszeresek a pár nappal korábban egyeztetett prezentációk, előadások, találkozók.
Bodonyi Panni, Camilla Englund és Navratil Judit kiállítása a Stúdió Galériában (fotó: Orbán György)PRAE.HU: Mik az alapelveitek, céljaitok, s mik a konkrét terveitek a következő pár hónapra? 

Célunk, hogy segítsük tagjaink pályakezdését a művészeti életben, hogy hangsúlyozzuk az önkéntesség és önszerveződés tudástermelő szerepét, hogy a tudományok és a kortárs kultúra más területeinek bevonásával erősítsük a művészeti közeg vita- és dialóguskultúráját. Vezetőként három feladatot tartok fontosnak: az előző vezetőség által megszavazott programok megvalósítását, új események, kiállítások, együttműködések szervezését és pályáztatását, továbbá pozícionálni kell az FKSE-t a művészeti intézményrendszerben és az aktuális kultúrpolitikai helyzetben, átgondolva, hogy mire és hogyan reagáljunk, ami vonatkozhat a szervezeti struktúra újragondolására, egy állásfoglalásra vagy épp a finanszírozási kérdésekre is.
Középkezdés - Bucsi Árpád, Galbovy Attila és Péli Barna kiálltása (fotó: Erdei Gábor)PRAE.HU: A kiállítások mellett milyen eseményeknek adtok még otthont?

A Stúdió Galériában évente tíz-tizenkét kiállítás nyílik, és mindegyikhez kapcsolódik legalább egy esemény. Minden évben rendezünk egy nemzetközi, csoportos kiállítást és visszatérő program a Gallery by Night, az új tagok kiállítása, a Patron kortárs műtárgyvásár és külső helyszínen az éves kiállítás. A galériatérből nyílik az iroda, a közösségi tér, a folyosó – itt tároljuk a digitalizálás alatt álló archívumunkat – és a Stúdió négy műterme, ahol most hat művész dolgozik, köztük egy rezidens Olaszországból. A csereprogramok folyamatosak, a hozzánk érkező külföldi művészek egy prezentációval mutatkoznak be a magyar közönségnek és hazautazásuk előtt műtermükben mutatják be, hogy mivel foglalkoztak nálunk.
prezentáció a Stúdió közösségi terében (fotó: Orbán György)A közösségi térben adottak a munka és kapcsolatépítés feltételei, ide szervezzük a legtöbb előadást, beszélgetést és szakmai programot. A Lövölde téren található a PPP és FKSE közös projektje, az 1x1-tabla, egy háromhavonta cserélődő, köztéri óriásplakát, amire FKSE-tagok pályázhatnak terveikkel. Herczeg Klára szobrászművész a Fiatal Képzőművészek Alapítványt öröksége részesévé tette, a pályakezdő művészek támogatásának szándékával. Az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy egy, az örökséghagyóról elnevezett díjat alapít, amelyet minden évben egy junior és egy senior művész kap meg, a díjazottaknak pedig kiállítást rendezünk a Laborban.
Az Indíték tématéka c. kiállítás megnyitója a LaborbanA Labor Galériát a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel és a C3-mal közösen működteti a Stúdió. A Labor egy rugalmasan működő tér, amely a kiállítások mellett a nem hagyományos kiállítási formában megvalósuló művészeti projekteknek, bemutatóknak, művészeti kutatómunkának, tematikus programsorozatoknak is rendszeresen helyszínt biztosít.
Az FKSE szervezetePRAE.HU: Milyen programokra számíthatunk 2014-ben?

Elkezdtük a 2014-es FKSE éves kiállítástervének előkészületeit. Ez idén egy rendhagyó, mindenki számára nyitott workshop-sorozat keretében zajlik, amit Timár Katalin kurátorral találtunk ki. A téma az önszerveződés, közösségépítés, egy alternatív kulturális platform vagy modell létrehozása. Még idén részt veszünk a Negyed6Negyed7 fesztiválon Hanuka – a fény ünnepe – nem csak képzőművészeknek eseményünkkel, ahol a kosher-style közös főzés után a magyar kulturális életről és kultúrpolitikáról beszélgetünk meghívott vendégekkel. A Patron kortárs műtárgyvásárt december 10. és 18. között rendezzük meg. A Patron célja egy alternatív műtárgyvásár megteremtése, ahol a műgyűjtőkön túl egy szélesebb közönség számára is elérhetővé tesszük a műtárgyvásárlást. A Patronon eladásra kerülő műtárgyak ára nem éri el a 200.000 Ft-ot, a látogatók tehát jóval a műtárgypiaci árak alatt vásárolhatnak kortárs alkotásokat. A vásár egyébként is egy jó alkalom arra, hogy az, aki még nem járt nálunk, megismerkedjen az FKSE-vel, idén több, mint nyolcvan tagunk munkái lesznek kiállítva.
Patron 2011 (fotó: Orbán György)A Stúdió Galériában az FKSE 2013-ban felvett új tagjai januárban mutatkoznak be, februárban párhuzamosan két kiállítás lesz látogatható: Szemző Zsófia és Daniela Krajcova innovatív projektje a mindennapi előítéletességről, melyet a Stúdió tereiben és külső helyszíneken valósítunk meg és Övül Durmuşoğlu török kurátor nemzetközi projektje Politics of Disappointment címmel. Facebook-oldalunkat folyamatosan frissítjük, szeretettel várunk minden érdeklődőt eseményeinken és a nyitva tartási időben (hétköznap 10 és 18, szerdán 12 és 18 óra között).
nyomtat

Szerzők

-- Mesterházy Fruzsina --


További írások a rovatból

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal
art&design

Interjú Hegyi Lóránddal

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés