Alapvetően hamisnak tartom azt az elképzelést, hogy az ember előzetesen készüljön fel a koncetre, amiben a közérthetően fogalmazó szakember segít. Nagyjából arra a helyzetre emlékeztet ez, mint amikor egy koncerten a buzgó apuka minden fontosabb zenei részlet előtt – és közben – felhívta porontya figyelmét, hogy mire figyeljen. Vajon mit hallott (nem is beszélve a szomszédokról és a nézőtér környékéről) a szegény csemete: apai tanácsokat, megfelelő helyen megszólaltatott kiifejező hangokat, avagy zenét? Szerény véleményem szerint ezek valamilyen hebrencsét, amiben a legapróbb tényező a legfontosabb: a zene.
 
Ahogy arról is megvan a véleményem, hogy ki mit hall: legalábbis abban egészen biztos vagyok, hogy a zeneszerző, a zenész és a szakember (bár mindannyian valamennyire más és más hangokat hallanak) egészen más zenét észlel, mint a laikus közönség.

És itt következik a művek előzetes közvetítésének problémája: ugyanis a laikus közönség számára zenéről beszélő szakembernek legalábbis anyanyelvi szinkron-tolmácsnak kell lennie, ugyanis absztrakt (és ezért látszólag a legkevésbé zenei, mégis lényegileg zenei, mint pl. boldogság, emelkedettség, öröm és más érzelmek illetve patetikusan, elbeszélve és más előadói utasítások) fogalmakat kell hallásélményeknek és zenei fogalmaknak megfeleltetnie úgy, hogy egyik esetében sem lehet biztos a közös verbális alapról.
 
Szóval Mácsai János jó előadó, és Bartók vonósnégyeseiről is nagyon élvezetesen tud beszélni. Csak éppen azzal, hogy laikus hallgatóknak fogalmaz (miközben az itt összegyűlt hallgatóságtól jogosan elvárhatott volna némi szakértelmet), kétszeresen is gátlásossá válik: egyrészt szabadkoznia kell azért, hogy zenei művek esetében érzelmekről beszél. Másrészt alaposan visszafogja magát szakmai kérdésekben, s ezért mind a laikus, mind az értő közönség szempontjából ferde-suta az igyekezete, különösen ennyi szabadkozás után.
 
Ugyanakkor ahogy említettem (és mivel eddig nem tettem, azt is kihangsúlyozom, hogy nagy tudású emberről van szó), Mácsai János jó előadó, és ezért mindvégig élvezetes, követhető volt, s végül még mondanivalóval is szolgált a bevezetése Bartók vonósnégyeseihez.
 
Volt azonban egy kisebb hiba: persze szerethető és apró. Olyan parányi, hogy észre sem vesszük, hiszen mindenki elköveti: zenei példákat mutatott be.
 
Lehet, hogy nincs mindenkinek olyan jó zenei memóriája (illetve biztosan vannak nálam sokkal jobbak is), mint nekem, de számomra nem túl megerőltető feladat jó félórával később a megfelelő időpillanatban felismerni a részeket és összevetni, összehasonlítani.
 
Márpedig Mácsai János zenetudós, és biztosak lehetünk abban, hogy a példái zeneileg kiváló előadások.

 
Szóval kezdődik a Kelemen Kvartett koncertje, és valami nagyon nem stimmel. Még el sem kezdődik, de Barnabás kivonul a színpad mögé, hosszú idő telik el amíg megjelenik, és végül elkezdenek játszani. Az első tétel erőtlen, majd hosszas hangolás után a második valamivel jobb, a harmadik rögtön apró bakival (cselló) indul, a negyedik tételben Katalin (brácsa) csúszik egy picit, aztán valamiért Barnabás (hegedű) váratlanul kivonul a színpadról.
 
Nem tudom megítélni, hogy miért vonult el. Talán húr szakadt? Nem hallottam semmi ilyet, márpedig hallanom kellett volna. Vagy a tűréshatára végére ért?
 
Újabb hosszú percek telnek némán, Barnabás nélkül, majd visszajön és hosszadalmas hangolás következik, s újrakezdik a tételt, amit majdnem a végénél hagytak abba. (Csak utólag kapcsoltam, hogy ez egy élő lemezfelvétel volt, ezért kellett megismételni.)
 
A szünetben azon tanakodtam, hogy Barnabás egyáltalán nincs formában: az előadás azt mutatta be, hogy milyen az együttes az ő fent említett apróbb nüanszai nélkül.
 
A műsor második fele sokkal jobban sikerült. Végre némi dinamikát is hallottam a kamaraegyüttestől, mert eddig hol a teremakusztikát vádoltam, hol azon keseregtem, hogyan lehet ezeket a Bartók-műveket érzés nélkül előadni? A baj csak az volt most a dinamikával, hogy nem volt pontos, illetve nem a megfelelő helyre került. Épp csak arra volt elég, hogy bebizonyítsa, nem a teremakusztikával van a baj. 
 
Egyébként ez a vonósnégyessorozat már egész jól sikerült, nehogy valaki is félreértsen: én továbbra is rendkívül nagyra becsülöm a Kelemen Kvartett teljesítményét, és ami negatívumot most elsorolok, azt éppen az együttes (általam vélt) normái alapján teszem: ennél – szerintem – sokkal többre képesek.
 
Mindenesetre az előadás második fele (ha nem is hátborzongató, zseniális, de) legalábbis jól sikerült. Annyira jól azonban semmiképpen sem, hogy feledtesse az első rész bukássorozatát.

 
És ilyenkor vagyok igazán bajban: ugyanis a közönség igazi vastapssal ünnepelte az előadást. Voltak akik felálltak, s bravo bekiabálások is voltak. Ráadásul azt sem mondhatom, hogy jobbára laikus közönségről beszélek (jópár szakmai reprezentánst ismertem fel a közönség soraiban). Az előadás valódi sikert aratott.
 
Az ünneplés láttán Barnabás azt mondta: "akkor most eljátsszuk a legkevésbé rosszul játszott 4. tételt". És ez volt a ráadás, amit újabb vastaps követett.

A műsoron

18 óra, Könyvtár
'Mindennapi klasszikusok' esti beszélgetések - Bartók
Fekete Márton és Mácsai János

19.30, Koncertterem
Kelemen Kvartett Bartók estje

Bartók Béla
V. Vonósnégyes

szünet

II. Vonósnégyes
IV. Vonósnégyes

Kelemen Kvartett: 
Kelemen Barnabás - hegedű
Homoki Gábor - hegedű
Kokas Katalin - brácsa
Kokas Dóra – cselló
 

 
A 2010-ben alakult, a nemzetközi sajtó által az utóbbi idők "legfelvillanyozóbb vonósnégyesének" titulált együttes mostanra már széleskörű nemzetközi elismertséget tudhat magáénak. A magas művészi kifejezésmódjáért és életteli összjátékáért magasztalt kvartett játszott Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Horvátországban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában.

Számtalan neves művésszel működtek együtt, mint például Joshua Bell, Pekka Kuusisto, Joseph Lendvay, Maxim Rysanov és Nicolas Altstaedt a vonósok, illetve Peter Frankl, José Gallardo és Rados Ferenc a zongoristák közül. Olyan kiváló mesterektől tanulnak, ill. vesznek magánórákat, mint Günter Pichler, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Schiff András, Komlós Péter vagy Takács-Nagy Gábor.

2011-ben és 2012-ben a világ nagy vonósnégyes versenyeiről három esetben tértek haza első helyezésekkel és fődíjjal (Melbourne, Peking, Végh Sándor verseny). 2013 szeptemberében "beugrással“ debütáltak a híres londoni Wigmore Hallban, ahová a koncert sikerét követően az elkövetkező 3 évben 4 koncertre visszahívták őket.

Eddigi sikereit követően a Kelemen Kvartett a 2014/15, ill. 2015/16-os évadokra a világ olyan neves koncerttermeibe kapott felkérést, mint a londoni Wigmore Hall (4 koncertre!), a New York-i Carnegie Hall és az amsterdami Concertgebouw. Ezeken felül Ausztrália és Új-Zéland valamennyi nagyobb koncerttermébe, India, Kína és Amerika nagyvárosaiba kaptak meghívásokat 2014-16-ra.

A Kelemen Kvartett repertoárján többek között Bartók, Kodály, Dohnányi, Weiner, Liszt, Ligeti, Kurtág, Tornyai, illetve Purcell, Mozart, Haydn, Beethoven, Schubert, Mendelssohn, Schumann, Brahms, Csajkovszkij, Sosztakovics, Schönberg, Webern, Berg, Kanchelli, Reich, Haas szerepelnek. Nevükhöz fűződik Steve Reich Triple Quartett-jének magyarországi és Kurtág György Six Moments Musicaux-jának ausztráliai bemutatója. 

A vonósnégyest az Out-There Music belga lemezkiadó felkérte Bartók hat vonósnégyesének koncertfelvételére. A lemezpiacon is egyedülálló projekt első felének rögzítésére került most sor a BMC Koncerttermében.
 

Bartók Béla V. vonósnégyese (Sz. 102, BB 110) 1934. augusztus 6. és szeptember 6. között íródott, a művet a Kolisch Quartet mutatta be 1935. április 8-án, Washingtonban. 
 
Formáját tekintve híd: a két szélső tétel rokon gyorstételek, a negyedik tétel pedig a második variációja. Ezt a szimmetriát szinte a legkisebb formai egységig viszi Bartók.

Tonalitásának legfőbb jellemzője, hogy a tonikával hagyományosan szembenálló dominánst és szubdominánst összeejti a (tritónusznyira lévő) polárisban. Ez szimmetrikus tonális teret eredményez: fölfele-lefele ugyanoda jutunk. Bartók ki is aknázza ezt, szinte minden dallam szerepel fordításban is.

Allegro

Az első tételt Bartók szonátaformájúnak nevezte; s annyiban szonátaszerű, hogy három fő része van, melyből a két szélső ugyanazokat a témákat hozza, annyiban viszont eltér, hogy a témák sorrendje fordított (mellesleg a témák maguk is tükörfordításban hangzanak el) és a repríz ugyanúgy modulál, mint az expozíció: az expozícióban a témák tonalitása rendre b, cés d, a reprízben fisz, asz és b. Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy a középrész kezdő és záró tonalitása e, egészhangú skálát kapunk.

A tétel igen bonyolult metrikájú. Ez abból fakad, hogy két- és háromnyolcadnyi csoportok hol aszimmterikus bolgár ritmusban állnak egymással szemben (főleg a második témában), hol duola-triolaként (főleg az első témában).

Adagio molto

A tétel maga is hídformájú. Az első részben alig összefüggő atomok fokozatosan összeállnak akkord- és dallamelemekké, melyekből a második rész korálszerű zenéje (tartott akkordok, fölöttük rövid, expresszív dallamok) bontakozik ki. A középrész után megint a korál jön, majd a zárórészben a zene megint elemeire bomlik.

Scherzo: alla bulgarese

Triós forma (ABA). A főrész aba szerkezetű, tematikája ritmikájában bolgár (4+2+3/8), dallamszerkezetében magyar (négysoros kupolás szerkezet). Az a rész dallama szinte kizárólag tercekben és nyolcadokban mozog; a b részé erőteljesebb, sajátosabb profilú.

A középrész nagyon gyors (10/8, 1 ütem = 1 másodperc); dallamának legfeltűnőbb sajátossága, hogy csak kétféle hanghosszúságot használ, melyek aránya 3:2 (minden ütemben két negyed és két pontozott negyed van, változó sorrendben).

Andante

A második tétel testvére, ugyanolyan hídformájú. A szélső részekben valamivel nagyobb egységek szerepelnek; a korálokban repetált staccato akkordok közé ékelődnek expresszív dallamgesztusok.

Finale: Allegro vivace

Az utolsó tétel megint híd formájú, bár itt van coda. A hídforma szimmetriát követelő tételrendjének megfelelően a zárótétel az első tétel ikerpárja. Valóban felidézi a finálé a nyitótétel téma-anyagát és hangulatvilágát, sőt kontrapunktikus szerkesztését is.

Annál meghökkentőbb a tételbe beleszőtt két epizód szalonosan könnyed tánczene-töredéke, majd közömbösen nyekergő kintorna-részlete. Mindkettő – akárcsak Arnold Schönberg 2. vonósnégyesének "O, du lieber Augustin"-idézete – az olcsó kispolgári ízlést, a kor részvétlen közönyét tükrözi, mint groteszk ellentétet az emberiség sorsáért aggódó művész küzdelmeivel, vágyálmaival szemben.
 

 
Bartók Béla II. vonósnégyese (Op. 17, Sz 67, BB 75) 1915 és 1917 októbere között keletkezett Rákoskeresztúron. Az első világháború értelmetlen vérontása és gyűlöletes atmoszférája egyre több szenvedést okozott az alkotónak, innen a vonósnégyes vallomásszerű, rendkívül személyes hangja.

Az 1918. március 3-i budapesti premieren a Waldbauer-Kerpely Quartet játszott, akiknek a mű fel volt ajánlva. 

A Gertler Endrének írt Bartók-levél szerint az első tétel szonátaformában íródott, a második tétel egy "rondó-szerűség", a harmadikat pedig "nehéz definiálni" (ternáris forma).

Moderato

Az első tétel dallamvilága igen gazdag a kifejezés különböző árnyalataiban, valósággal gesztusként szerepel, mozog egy-egy témája. Különösen ilyen a legelsőnek bemutatott – és a tételben mindvégig vezető szerepet játszó – szenvedélyesen feltörő, rövid, pregnáns motívum.

Allegro molto capriccioso

A második tétel arabos scherzo tematikával rendelkezik.

Lento

A lassú zárótétel szubjektív hangú panasz, valószínűleg a siratók mintájára. Mivel ebben az időben Bartók már ismerte Arnold Schönberg és Igor Stravinsky munkásságát, hatásuk e vonósnégyesre éppoly valószínű, mint az arab népzenéből származó kistercmotivikáé, amely a zeneszerző 1913-as észak-afrikai gyűjtésének anyagát mutatja be.
  

 
Bartók Béla IV. vonósnégyese (Sz. 91, BB 95) 1928 szeptemberéből, Budapestről datálódik. Ez a mű az V. vonósnégyeshez és más Bartók által írt darabokhoz (például Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára) hasonlóan hídformában íródott, harmóniailag pedig az előző, III. vonósnégyesre hasonlít.

Itt is vannak érdekes technikai dolgok: a második tétel végig hangfogóval, a negyedik végig pizzicatóval játszandó. A harmadik tételben egyes helyeken megtiltja a vibrálást, helyette másutt glissandót kér. Itt is használja az ún. Bartók-pengetést.

Ugyan az ajánlás a Pro Arte Quartetnek szólt, a premiert a Waldbauer-Kerpely Quartet tartotta Budapesten 1929. március 20-án, ahol a közönség viharos tetszéssel fogadta (Bartókot minden tétel után a pódiumra hívták, és az öt tétel közül kettőt meg kellett ismételni).  

Allegro

A vonósnégyes első tételében következetes polifon szólamvezetést valósit meg. Kemény, olykor éles hangzás jellemzi e tételt (ezek a sforzatók). A forma a klasszikus szonáta-elvet követi.

Prestissimo, con sordino

A második tétel egy scherzo; lidércek táncának vagy egyéb titokzatos, látomásszerű természet-élmény kifejezésének tarthatjuk. 

Non troppo lento

A harmadik tétel "éjszaka-zene", amelynek eliramló zörejeffektusai között megrendítő deklamáció hangzik fel.

Allegretto pizzicato

A negyedik tétel – a szimmetria-elv értelmében a második ismétlése – ismét scherzo-zene, jellegzetességét a pizzicato játékmód kölcsönzi (ugyanis az egész tétel abban íródott).

Allegro molto

A zárótétel ennek meglelően az első tételre ad választ, szélesen felrakott, energikus akkordjaival és lapidáris, "barbár" dallamvilágával. A befejező két ütem pontos megfelelője az első tételt záró két ütemnek.