bezár
 

zene

2007. 09. 06.
Rendszer a káoszban: a Dream Theater és a hagyomány
Dream Theater: Systematic Chaos
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rendszer a káoszban: a Dream Theater és a hagyomány Ha igaz az, újraírjuk mindazt, ami az előttünk lévők számára sem üres tér vagy tiszta lap volt, akkor azt kell mondanunk, a Dream Theater új lemeze egy messzemenőkig aktuális és reflektált lemez. Mert ma már – tetszik, nem tetszik – másképp gondolkodunk az eredetiségről, mint százötven éve tették; mások a viszonyok és mások az elvárások is.
A kortárs könnyűzene apologétái és a kritika egyik legkiszámíthatóbban visszatérő problémája valamiképpen mindig szövegekhez, nyelvi konstrukciókhoz kötődik. Alighanem megbocsátható módon: ha nem tudunk mit mondani a zenéről, vagy unjuk a bejáratott panelek ismétlését, fogódzkodót találhatunk a zenével szoros összefüggésben lévő szövegek sifrírozásában – nos, vagy ebben, vagy az eme összefüggés meglelésekor nyert tapasztalat eufóriájában. Tulajdonképpen mindegy: nagy valószínűséggel úgyis az kerül a papírra, amit előfeltevéseink diktálnak. Mégsem egészen véletlen, hogy, akár elparentálás, akár az egekig-magasztalás céljából ragadunk tollat, végül – ha más kapaszkodót nem találunk – vélhetően szabadon és felelősség nélkül „értelmezhető” szövegekre hivatkozunk. Szövegekre, amelyeket saját ízlésünknek és meggyőződésünknek megfelelően bárhogy interpretálhatunk. Paul Valéry nevezetes kijelentése, miszerint „a költeményeimnek az az értelme, amit adnak neki”, itt elveszíti jelentőségét, s a hermeneutikai gyakorlat valóban olyan nihilbe fullad, ahol a kritikus „mondás-kényszere” (vagyis, hogy „írnia kell” recenziója tárgyáról) nem mást eredményez, mint a szövegekről való saját benyomásainak, gondolatainak reflektálatlan kavalkádját. Dream Theater: Systematic ChaosA Systematic Chaos című új Dream Theater-lemez szempontjából a fentebbi néhány mondat csak részben áll (vagy ül). Minthogy a progresszív metál egyik – az általános vélekedés szerint – alapbandájával van dolgunk, mindig adódik lehetőség, hogy a „különleges” zenei megoldásokon csámcsogjunk, erősítve az elgondolást, amely zenét és szöveget nem együtt-, hanem csak különállásában képes elgondolni. Persze, ha egy dalszöveg gyenge, azon gyakran a zenei produkció is bukik – vajon miért? És miért van, hogy gyakran kimondottan harmatos dalszövegekkel bíró zenéknek óriási a hatástörténetük? Olyan kérdések ezek, amelyekre nem itt és nem most próbálunk választ adni (ha ugyan), mindazonáltal zene, szöveg és jelentés viszonyának különös kapcsolatrendszere, pontosabban annak egy aspektusa, megér néhány felvillantott gondolatot.A [a]http://www.dreamtheater.net/[text]Dream Theater[/a]rel, mint általában az ászokkal szemben, nagy az elvárás. Nem mindegy azonban, hogy milyen az elvárások természete. Ami a tárgyunkat képező könnyűzene megítélését illeti – de valóban könnyűzenéről van szó? (Vajon mit keres az a bizonyos „heavy” a metál előtt? A válasz nem magától értetődő, azonban a félreértés elkerülése végett ne használjunk egymást „ütő” szavakat [oxymoront]: egzakt nyelvezetű szövegben nem biztos, hogy jól mutat.) Tehát, ami a könnyűzene megítélését illeti: az elvárások természete mintha rendre ahhoz a romantikus originalitáselvhez hajlana vissza, amely valamifajta „egyediségben”, „eredetiségben” véli meglelni az „igazi” zsenialitást. Mintha az originalitás, a stílus egyedisége lenne a zseni mércéje. A befogadás és a kritika tünetértékű jelensége, hogy rendkívüli erőfeszítéseket tesz a hatásait „jól” és „egyénien” kamatoztató illetve az „epigon” zenekarok megkülönböztetése, elkülönítése érdekében. Dream TheaterAlighanem ezért (is) csóválhatjuk csodálkozva a fejünket, amikor írni tudó „zenekritikusok” olyasmit kérnek számon pl. egy metálzenekaron, amit – a föntebb taglalt erőfeszítéseket követően – saját előfeltevéseik valamilyen módon már igazoltak és nyugtáztak. Systematic Chaos, mondhatnánk, csak hogy tovább szaporítsuk e szintagma jelentésmezejét, amelyet, mint tudjuk, soha nem tölthetünk ki az utolsó szó jogán. És ekkor, tagadhatatlanul és végérvényesen, szövegekhez jutottunk. Azokból próbálunk kihámozni valamit, mankót keresünk, ami majd segít megtámasztani a tudásunkban támadt űrt – mintha lenne mit megtámasztani. Mert ha nem értjük a hatástörténet elvét – és senki ne higgye, hogy ehhez bölcsész diploma kell: olyan dolog ez, amire alighanem egyszerűen és példaszerűen ráérzünk –, akkor azon kapjuk magunkat, hogy pl. listát készítünk mindazon zenekarokról, amelyeknek a hatását felfedezni véljük a S. Ch.-on, s a könnyebbség kedvéért rámondjuk, hogy „lopás”. Hogy ilyen azért korábban nem volt. Vagy nem ennyire. És, gondoljuk önelégülten, dolgunk végeztével föl lehet szépen sorakozni mögöttünk, hogy közösen méltatlankodjunk: „mi ez a Metallica-nyúlás?!”, „mi ez a Pantera-nyúlás?!”, „hát ez a Pink Floyd-betét meg hogy a fenébe kerül ide?!” stb. És ami kihagyhatatlan: „egy ilyen tehetséges zenészekből álló csapat miért érzi úgy, hogy Metallicább a Metallicánál?!” Az énekes pedig már megint mások dallamait veszi kölcsön… Addig szórhatjuk a vádjainkat, amíg bele nem rekedünk, mert minket becsaptak. Bennünket, akik amúgy is jobban értjük a művészetet mindenkinél, és nem tűrjük az átverést – vissza hát a pénzünket! Na, nem a CD-ét, hanem az internet-előfizetését: sokba került ugyanis letölteni – megjelenés előtt – a lemezt. Bár sejtem, hogy akaratlanul is én leszek itt a Dream Theater önjelölt apologétájának kikiáltva, mégis, alighanem muszáj nyomatékosítani: ha az a fajta originalitáselv, amelyről korábban szót ejtettem, már legalább 100 éve avíttá vált (bár talán már korábban is az volt), és annak is tudatában vagyunk, hogy nem epigonokkal van dolgunk, nos, akkor nem mást kell gondolnunk, mint hogy a zenei átvételek, utalások, rájátszások kétséget kizáróan tudatos megoldások és döntések eredményei. A legkevésbé sem ötlettelenségről, vagy ami megfoghatatlanabb fogalom: „kiégettségről” van szó – ezt a kritikusok találták ki arra, ami rossz, és használják arra (is), amit nem értenek. A legfontosabb azonban: miért e zenei megoldások? Ha igaz az, hogy bármit, amibe belefogunk, nem fenekestül felforgatni és megújítani tudunk, hanem csak viszonyulni a minket ért hatásokhoz; továbbá: ha igaz az, hogy amihez nyúlunk, az mindig – törvényszerűen – már hozott anyag, és nem ennek ténye a fontos, hanem az, hogy miképpen tudjuk e hozott anyagot új szituációban megmutatni – olyan új szituációban, amely során a dolog végül másképp érteti meg magát, mint korábban; továbbá: ha igaz az, hogy saját magunk írjuk újra azt, ami az előttünk lévők számára sem üres tér vagy tiszta lap volt… szóval, ha mindez igaz, akkor azt kell mondanunk, a Dream Theater új lemeze egy messzemenőkig aktuális és reflektált lemez. Ha mindezt mégis egy vállrándítással tudjuk csak elintézni, és tovább rágódunk azon a kérdésen is, hogy vajon Petrucciék miért játszották el koncertjeiken a Metallica Master Of Puppetsának vagy az Iron Maiden The Number Of The Beastjének teljes lemezanyagát, akkor tényleg nincs más hátra, mint tovább vadászni a „lopott riffeket” és a „nyúlásokat” (és persze a fura státusú jelenségnek tekintett „ön-nyúlásokat”), végül pedig – „okosságunkat” és becsületünket védendő – mindent fölülíró módon a szövegekhez fordulni, ha úgy véljük, valami „fontosat” akarunk megfejteni. Mert így saját értelmezői büszkeségünkről hisszük ártatlanul, hogy azt – megmentettük.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

Fischer Iván változata A Müpában
zene

Az improvizatív zene ünnepe Budapesten Az improvizatív zene ünnepe Budapesten
Mats Gustafsson az Újbuda Jazz fesztiválon
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.

Más művészeti ágakról

Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
irodalom

Az egyszerűség ereje Az egyszerűség ereje
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 5. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés