bezár
 

építészet

2014. 10. 24.
A lakótelep mint kulturális jelenség
Őrjítő ez a lakótelep - kerekasztal-beszélgetés a PIM-ben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A köztudatban a lakótelep gyakran a nagyváros sivárságának, monotonitásának metaforájaként jelenik meg, illetve ezek az egyforma betontömbök a modern ember magányosságának és az előre tervezett életterek kudarcának sztereotípiáiként is működnek, azonban a kép a valóságban ennél jóval árnyaltabb. A PIM Budapest Transzfer utolsó beszélgetése éppen ezeken az egyoldalú értelmezéseken kívánt túllépni, miközben megvizsgálta a lakótelep metaforává, művészi reprezentációvá válásának folyamatát olyan szerzők segítségével, akiknek egyes írásaikban és filmjeikben a lakótelep központi témaként jelenik meg.

A beszélgetés elején gyorsan tisztázódik, hogy kinek mennyi köze van a lakótelephez, kiderül, hogy Pálfi Györgyön kívül mindenkinek volt szerencséje (?) megtapasztalni a lakótelepi lét örömeit, Tóth Kriszta gyermekkorának meghatározó részét töltötte a betonrengetegben, Joanna Bator is 12 évig lakott panelben, Dragomán pedig tudor-telepi srác volt. Az érintettség tehát meglehetősen személyes, ezért nem is meglepő, hogy a beszélgetés ideje alatt az általános kijelentéseket folyamatosan személyes emlékek, nosztalgikus történetek teszik színesebbé.

Mindannyian megosztanak olyan tapasztalatokat, melyek igazolják, hogy a lakótelepnek saját szubkultúrája van. Dragomán szerint például vannak tipikusan lakótelepi gyerekek, akik bandákba verődve játszanak a tízemeletesek által körülfogott játszótereken. Gazdag és színes gyerekkora van a telepi srácoknak, mondja, akik meghatározott hierarchiát, szabályokat alakítanak ki maguk között. “Nálunk például a korlát bizonyos ritmus szerinti rúgdalása jelentette, hogy a többiek már várnak minket lent, de a verekedések is le voltak osztva, az egyik tömb verte a másikat”. Tóth Kriszta ehhez kapcsolódva elmeséli, hogy náluk is voltak hasonló szokások, a szülők például kirakták a párnákat az ablakba, ha már itt volt az ideje felmenni. Joanna Bator pedig azokra a hisztérikus kiáltásokra emlékezik leginkább, amelyek ebédidőben, sötétedéskor egyre-másra hallatszottak fel az ablakokból. Kiabálás volt Tóth Krisztáéknál is, az “Anya, dobjál le pénzt fagyira” rikoltásokra több fej is megjelent az ablakban.

Lakótelep

A beszélgetőpartnerek abban is egyetértenek, hogy még ma is a kelet-európai városkép egyik meghatározó eleme a lakótelep. “Egy film esetében ki lehet hagyni, de nem érdemes, ugyanis minden nagyvárosban vannak lakótelepek.” - összegez Pálfi, majd hozzáteszi, hogy fentről nézve ezek a tömbök éppen olyan iránymutatóak, mint amilyenek régen a templomok voltak, hiszen ahol felbukkannak, ott biztosan van valamilyen város. Az erdélyi városok esetében is ugyanez a helyzet, folytatja Dragomán, azonban ott a panelek építése sokkal erőszakosabb politikai gesztus volt, hiszen a lakáshiány megoldásán túl azt a célt is szolgálták, hogy a magyar városokat nagy számú román népességgel árasszák el. Lengyelországban szintén minden nagyobb helységben jelen vannak ezek a telepek, itt általában az óvárost veszik körül betongyűrűt alkotva. Tóth Kriszta sem tudja elképzelni a városképet lakótelepek nélkül, számára ezek a tízemeletesek teszik otthonossá az adott környezetet, megnyugtató és ismerős az, ha valahol ilyen tömböket lát.

Horváth Csaba statisztikai adatokat is hoz, melyekkel igazolja, hogy ezek a lakótelepek sokszor önálló városokként is megállnák a helyüket: a budapesti Füredi utcai lakótelepen például közel annyian laknak, mint egész Veszprémben (58.000 fő), de a Kelenföldi lakótelep lélekszáma is számottevő (52.000 fő). Joanna Bator hozzáteszi, hogy Wałbrzych szélén felhúzott lakótelepen, a helyiek által csak Homokhegyként emlegetett sivár paneldzsungelben is közel annyian élnek, mint az óvárosban. Érdekes megfigyelni azt is, teszi hozzá, hogy ezek a tömbök modellezik a társadalom egészét, tehát a házakban különféle társadalmi, kulturális és szociális helyzetű emberek élnek egymás mellett, ahogy egyébként ez igaz a magyar lakótelepekre is. Mikrovilágok alakultak ki ezekben az épületekben, ami Tóth Kriszta szerint azért volt lehetséges, mert néhány évtizede a panel megítélése sokkal pozitívabb volt, az emberek nagy százaléka szívesen költözött a padlófűtéssel rendelkező lakásokba, amelyeket azután igyekezett a saját képére formálni: volt, aki stílubútorokkal rendezte be, másoknál hatalmas étkezőasztal volt bezsúfolva a nappaliba. “Az emberek a korábbi lakóhelyükről hozott kultúrát próbálták bepasszírozni ezekbe az egyenlakásokba, több-kevesebb sikerrel”. Dragomán is egyetért ezzel, régen lakótelepen lakni nem jelentett alacsony státuszt, az ő vásárhelyi tömbükben lakott például egyetemi tanár, autószerelő, párttitkár és munkás is. Pálfi ehhez hozzáteszi, hogy míg a szocializmus célja az volt, hogy összekeverje a különböző státuszú embereket, addig ma már lakótelepen lakni választás kérdése.

Lakótelep

A beszélgetés alatt azt is megtudjuk, hogy a rendező számára a lakótelep nem az egyformaságot, hanem sokkal inkább a vizuális ritmust jelenti. Szerinte a lakótelep egy hálás téma, mert “bárhová lerakhatod a kamerát, mindenhonnan jó képet tudsz csinálni”. A panel gyönyörűen fényképezhető, érzelmileg is egy nagyon erős entitás, ráadásul nagy előnye, hogy monotonitása által meg tudja mutatni az ottlakók életének, sorsának egyediségét.

A hozzászólásokból és a felolvasásokból egyértelműen kiderült, hogy a lakótelep nemcsak a magány, monotonitás szimbóluma lehet, hanem az otthonosságé is. Tóth Kriszta például hangsúlyozta, hogy ő igazi kuckólakó, sokkal inkább ezekben a szűk terekben érzi otthonosan magát, de hasonló a helyzet Dragománnal vagy Batorral is, akik szintén kedvelik az alacsony belmagasságú, osztott tereket. Persze itt is vannak kivételek: Pálfi elmesélte, hogy az ő szülei például sohasem tudtak lemondani a pesti lakások hatalmas belmagasságairól...

Őrjítő ez a lakótelep című beszélgetés a Budapest Transzfer fesztiválon, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2014. 10. 19.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

építészet

A modernizmus és a múlt illúziója A modernizmus és a múlt illúziója
Építészeti körtúra az ezerarcú Barcelonában
építészet

Vallásos és profán csodák tárháza: Gellérthegy Vallásos és profán csodák tárháza: Gellérthegy
Budapesti kultúrtörténeti séták III. Gellérthegy. Fekete Sas Kiadó, 2017, szerkesztette Saly Noémi
építészet

A kitettség terei A kitettség terei
Szüts Miklós akvarelljei a Kiscelli Múzeum Templomterében

Más művészeti ágakról

irodalom

Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban
Margó 2019 - Jón Kalman Stefánsson és Sigríður Hagalín Björnsdóttir
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman
irodalom

Irodalmi határátlépések Irodalmi határátlépések
Margó 2019 – Borges: Tangó, Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete és kortárs kínai science fiction
Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát! Pozsonyi Pagony, 2019.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés