bezár
 

gyerek

2015. 03. 14.
Rosszalkodás kisiskolás fokon
Laurent Tirard: Nicolas az iskolában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kis Nicolas kalandjai Laurent Tirard direktori tevékenykedéséig csak könyv formájában léteztek, 2009-ben viszont elkészült a Nicolas az iskolában című filmes feldolgozás. A népszerű gyerekregény-széria első, és talán legjobb moziváltozata, bár kis késéssel, de hozzánk is megérkezett, hogy népszerűsítse Nicolas, a hétköznapi francia gyerkőc kacagtató kalandjait.

A franciák emblematikus nebulójának írott története 1960-ban indult útnak, majd ezután kereken öt kötet jelent még meg a 60-as években e szórakoztató ifjúsági meséből. Úgy tűnik, a kis Nicolas mind a franciáknál, mind pedig hazánkban kezd újra kelendővé válni, s mindez talán nem is véletlen, hiszen a parányi iskolásfiúról szóló regények és filmek kifogástalan humorral átszőtt, jó kedélyű alkotások, melyek elszórakoztatnak szülőt és gyermeket egyaránt. A 2013-as magyarországi könyves újrakiadást hamarosan követte az utóbbi években született filmprodukciók bemutatása, filmes téren azonban fordított időrendben ismerkedhettünk Nicolas-val. Míg tavaly Laurent Tirard 2014-es, A kis Nicolas nyaral című adaptációját mutatta be az ADS Service Kft., addig idén a széria nyitó darabjára, a 2009-es Nicolas az iskolában című filmre ülhetünk be matinézni, és konstatálhatjuk elégedetten, hogy bár évtizedek választanak el minket a regénytől, a mozgókép mégis elsőrangú modernizáló eszközként funkcionál e nosztalgikus Nicolas-sztorik esetében.

prae.hu

Nicolas az iskolában

A könyveket nem mellesleg az a René Goscinny írta, akinek az Asterix-képregényeket köszönhetjük, a filmeket pedig az a  Laurent  Tirard rendezte, aki tető alá hozta a legutóbbi Asterix-feldolgozást, az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát! az eddig négy részt megélt szériából. A kis Nicolas-írások sokat hordoznak magukban a képregényszerű gondolkodásmódból, hisz az eredeti művet legalább annyira meghatározzák Jean-Jacques Sempé vonalrajzos félkarikatúrái, mint Goscinny tréfás fejezetei, fel volt tehát adva a lecke Tirard-nak, hogy mindezt az erős képi-fogalmi hagyományt filmmé alakítsa. A 2009-es első produkciót elnézve megnyugtató érzés, hogy a házi feladat példásra sikeredett – mindez úgy, hogy a film mégsem lett papírízű –, ugyanis a jó szemmel kiválogatott pöttöm suhancok, a pörgős sztori és a fejlett humor padlóra küld és bedarál minden nézőt. Még egy jól kifacsart Asterix-utalás is helyet kapott a filmben, a gyerekek ugyanis úgy szereznek pénzt az egyik jelenetben, hogy mindenféle gusztustalanságot összefőznek, és a végterméket erőnövelő varázsitalként árulják a többi naiv kisdiáknak.

Nicolas az iskolában

Nicolas (Maxime Godart), a holdvilág arcú kisfiú – aki bámulatos színészi tehetséggel tud egyszerre bájos és félelmetes arckifejezéseket produkálni – egy egész osztálynyi hozzá hasonló rövidgatyás nagymenővel követ el mindenféle gyerkőcös stiklit, iskolában és azon kívül, annyit, amennyi csak belefér a cirka másfél órás játékidőbe. Nem elég, hogy a srácok tanáraik idegein táncolnak, vagy hogy szívesen csépelik egymást a teremben és az iskola udvarán, mindennemű csínytevésük már-már gengszteri méreteket ölt. Arra vetemednek ugyanis, hogy Nicolas születendő kisöccsének – aki egyébként még nincs is útban, csak kósza jelekből kombinálják ki várható világra jövetelét a fiúk – elrablását tervezik annak érdekében, hogy Nicolas-t nehogy kidobják szülei (Anya - Valérie Lemercier, Apa - Kad Merad) az új jövevény megérkezésekor. Persze komikus tévedésekkel, félreértésekkel terhelt szituációkon keresztül vezet az út a leleplezésig, amikor is rájön a kis Nicolas, hogy mégsem szeretné likvidálni a kistesót, aki, láss csodát, végül tényleg megszületik.

Nicolas az iskolában

Játékos múltidézést, jó kedélyű börleszkhangulatot és féktelen gyerekgengszterkedést ígér a Nicolas az iskolában, mindezt az 50-es évek vonzó francia díszletei között. A gyerekközönség némi furfangot és sok-sok vagányságot tanulhat ebből a virgonc családi meséből, a felnőtteknek pedig garantáltan nevetőgörcsöt okoz a sok eszelős diákcselszövés, mely klasszikussága, retró külleme mellett a lehető legmodernebb verzióban jelenik meg a vásznon, hogy abszolút fogyasztható legyen a sokadik generáció számára is. Ha még csak most ismerkedünk Nicolas-val, szorgalmi feladatként megtekinthető a hasonlóan ötletes folytatás, A kis Nicolas nyaral, mely humorában az első rész hagyományait örökíti tovább a francia tengerparton játszódó sztorira, ám annak tempójából, lendületéből némileg visszavesz, és belesimul a nyaralás lassabb ritmusába. Azonban mindkettő páratlan tehetséggel adja vissza a többgenerációs gyerekkedvenc, a kis Nicolas bájosan kezdetleges jellemét és kölykös reflexióit a világ dolgaival kapcsolatban. S mivel élethosszig tanulni jó, nézőként érdemes beülni ismét a képzeletbeli iskolapadba, hogy egy film erejéig Nicolas görbe tükrén keresztül láthassunk és okulhassunk.

 

Nicolas az iskolában / Le Petit nicolas

Színes, magyarul beszélő, francia családi vígjáték, 91 perc, 2009

Korhatár nélkül megtekinthető

Rendező: Laurent Tirard
Forgatókönyvíró: Alain Chabat, René Goscinny, Laurent Tirard, Grégoire Vigneron
Zeneszerző: Klaus Badelt
Operatőr: Denis Rouden
Producer: Olivier Delbosc, Marc Missonnier
Vágó: Valérie Deseine

Szereplők: Maxime Godart, Valérie Lemercier, Kad Merad, Daniel Prévost, Sandrine Kiberlain, François-Xavier Demaison, Anémone, François Damiens, Louise Bourgoin

Bemutató dátuma: 2015. március 12.
Forgalmazó: ADS Service Kft.

 

nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


Más művészeti ágakról

A városarcheológia szervetlen fossziliája
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
Beszélgetés és felolvasás Ingo Schulzéval a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
art&design

Az anyag mélyén című csoportos kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés