bezár
 

irodalom

2015. 06. 03.
Határon túli szerzők bemutatkozása az MMA szervezésében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új kötettel jelentkező határon túli szerzőkkel és alkotásaikkal ismerkedhet meg a közönség a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozata szervezésében a 86. Ünnepi Könyvhéten.

A határon túli magyar alkotókkal a Magyar Napló hajóján szombaton 19 és 22 óra között, a Vörösmarty téren felállított nagyszínpadon vasárnap 10 és 11 óra, valamint 16 és 17 óra között találkozhatnak az érdeklődők, a könyvbemutatókon felolvasással egybekötött beszélgetések hangzanak el - mondta el Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára szerdán, a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón Budapesten.
    

prae.hu

Az eseményen bemutatják Jankovics Marcell-Méry Gábor A kisszebeni Keresztelő Szent János temploma, Tamás Menyhért Elfelé utak, Árkossy István Nagymesterek - Reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnoka, Gábor Felicia Csángó élet, Csender Levente Válogatott és új novellák, Gál Sándor Kitágult nap című könyvét. A közönség megismerheti Tőzsér Árpád Erről az Euphorboszról beszélik, Vári Fábián László Ereimen az idő, Nagy Zoltán Mihály Fogott figurák, Bartha Gusztáv Világvég, Füzesi Magda Kapunyitogató, Vaszilij Bogdanov (Bogdán László) Az illuzionista és a szörnyeteg, Csík Mónika Miféle zergetoll? és Lénárd Róbert Skizopolisz című kötetét is.
    

A főtitkár elmondta, hogy az MMA saját kiadványai, többek között a tavaly ősszel elindított Közelképek írókról kismongráfia-sorozat is megtalálható lesz a Vörösmarty téri standokon. A sorozatban eddig Albert Gáborról, Kiss Annáról, Marsall Lászlóról, Kiss Benedekről és Temesi Ferencről születtek kötetek Ács Margit szerkesztésében.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hová lettek a Krasznahorkai-példányok?
Az ismeretlen Gyóni
Így telt a 2025-ös őszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja
Keresztesi József Szabadság mozi című kötetéről

Más művészeti ágakról

Műfordítói kerekasztal-beszélgetés a Könyvfesztiválon
Interjú Gunnar Helgasonnal
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés