Az első kérdés a dantei életmű még mindig tartó hatásával volt kapcsolatos. A professzor először gratulált az ELTE Eötvös Kiadónak, amiért ilyen szép lett a könyv borítója, a válasza pedig az volt, hogy Dante a világ egyik nagy rejtélyei közé tartozik, és talán az a kulcs, hogy minden nemzedék új szerzőként fedezi fel magának. Egy felmérés szerint a 28 európai ország értelmiségeinek szavazatai alapján a legmeghatározóbb európai kulturális alak Dante lett. Évről évre jelennek meg vele kapcsolatos krimik. Kijelenthetjük tehát, hogy minden szinten izgat minket az ő alakja.

Gaborják megjegyezte, hogy Kelemen könyvében többször is elhangzik az a megállapítás, hogy Dante a modern irodalom számára is nagyon fontos, mint annak úttörője. Kelemen megosztotta velünk ezzel kapcsolatos elméletét: óvatosan kell bánni az olyan szavakkal, mint a „modern” vagy valaminek az „előfutára”. Ezek inkább címkék, mintsem reális tartalommal bíró entitások. Egy valami viszont tény: Dante krízisköltő, és az Isteni Színjátékban egy hatalmas krízis bontakozik ki. Prófétikus jóslata bekövetkezik. Halála utáni évtizedekben Európa lakosságának kétharmada pusztul el a pestisjárvány miatt és a kontinens csak 200 év múlva tud magához térni. A mai időkről pedig nem is beszélve; gazdasági, politikai, kulturális krízisben vagyunk. Dante tehát a mi költőnk.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy az irodalom szempontjából mit adhat nekünk Dante. A könyvben két szempont jelenik meg: a szerző és olvasó pozíciója, mely egyértelműen más Danténál, mint a korábbi irodalomban. Annak ellenére, hogy a „modern” jelzővel óvatosan kell bánnunk, nem lehet másként, csak modernnek nevezni azt, hogy Dante megteremt egy új szerzői figurát, egy új közönségfogalmat, illetve a kettő új viszonyát. Többször is megszólít minket a műveiben: „te most olvasol” - írja, továbbá elmondja, hogy kevesekhez vagy éppen sokakhoz akar-e szólni, ki érdemes arra, hogy olvassa művét, ki nem. Tehát egy teljesen új attitűdöt teremt. Ugyanakkor hatalmas öntudattal rendelkező egyénről beszélünk, szinte szentségtörő és blaszfémikus az ő szerzői magatartása: a bibliai szerzőiséghez hasonló jogot vindikál magának: a Szentlélek általi ihletettségből írja művét.

Gaborják a könyv címében és a dantei életműben is szereplő önreflexió fogalmának fontosságára kérdezett rá. Kelemen 1999-ben írt egy kis könyvet Dantéról, A Szentlélek poétája címmel, melyben először fogalmazódott meg ez a gondolat. Nem most találta ki, amikor már amúgy is sokat beszélnek róla. A nyelv egy olyan képződmény, hogy szerkezeténél fogva bele van építve egy metanyelvi szint. A poétikai funkció a költői üzenet önmagára való vonatkozása. Dante ezt felismerte és a nyelv természetében meglévő lehetőséget és a nyelvben rejlő lehetőséget tudatosan saját poétikájának az alapjává teszi. Kelemen az alcímet (Az önreflexió nyelve Danténál) nem szerette volna főcímnek, hiszen az nem lett volna túl blikkfangos.

Gaborják kiemelte, hogy bár a monográfiáktól félni szoktak az emberek, de mivel itt egy szoros motívumháló köti össze a könyvet, igen olvasmányos. Két motívum kíséri végig a művet: a hajós és a tenger, illetve a hozzá kapcsolódó metaforák, költői alakzatok, pl. kikötő vagy kormányos. Kelemen János megindokolta, hogy ezek miért emelkednek ki az Isteni Színjátékból. A „hajós” vagy a „tenger” metaforája már évezredek óta létezik. Ezek a mi kulturális közkincseink, olyannyira, hogy az irodalomtudományon belül létezik olyan, hogy metaforológia, mely a 20. sz. első felében sokakat foglalkoztatott. Ezeket a metaforákat nem Dante találta ki, az az érdekes, ahogyan használja őket: a létező metaforáknak új funkciót talál, és organikusan összefűzi egy saját történetnek a leírására (túlvilági utazás).

Gaborják felveti, hogy a szintén hajós Odüsszeusz figurája is megjelenik, aki – egy kritikust idézve – Dante dupluma.  Így a kérdés adott: mi a kapcsolat a két „hajós”, Dante és Odüsszeusz között? A kérdés dicsérete után Kelemen emlékeztet arra minket, hogy Dante maximum Velence kikötőjét láthatta, „igazi” tengernél nem volt. tehát életrajzából nem lehet következtetni arra, ahogyan a tengerről, hajózásról gondolkodik. Viszont már a mester életében jelentek meg hírek óceáni utazásokról. Illetve a homéroszi hagyomány is ismert volt abban a kultúrában, persze nem a görög, hanem a latin tradíciókon keresztül jutnak el Európába az antik történetek. Dante Odüsszeuszban a merész felfedezőt látja, aki a tudást szomjazza. A Színjátékban ez a pozitív személyiség jelenik meg előttünk, mindez az antik hagyománytól elszakítva, hiszen egy nem a görögöktől ránk hagyományozódott Odüsszeuszról szóló történetet ír meg. Minket, mint romantikus olvasókat, ez a 26. énekben megjelenő Odüsszeusz alapvetően meghatározza a róla való képünket. Ez az ének veti fel először a mi kultúránk alapproblémáját: a tudomány és az erkölcsi értékek viszonyának a kérdését. Odüsszeuszt, aki mindent tudni akar, nem erkölcsi megfontolások vezetik, hanem enged a tudás szenvedélyének, ahogyan Dürrenmatt drámájában, a Fizikusokban is történik. Az említett blaszfémikusság okán elmondja, hogy Dante eljut Isten látásáig, miután bejárja a Túlvilág három részét. Példák is vannak előtte: Mohamed vagy Pál apostol, de ilyen messzire még ők sem jutottak el, erre csak ő volt képes. Arra hivatott, hogy minket tanítson a jobb életre, hiszen ő már mindent látott.

Egy másik motívum megjelenésére az „étkezésre” és a „lakomára” kíváncsi Gaborják. Kelemen elmagyarázza, hogy egyrészt ez is a tudásra vonatkozó hasonlat, hiszen a „tudás táplál minket”, másrészt a régiek lakoma közben cseréltek eszmét (ld. Platón Lakomája), tehát a tudás megszerzésének a módja volt az étkezés. Dante Vendégségének olasz címe (Convivio) Lakomának is fordítható. Dante mintegy összesöpri a mások asztaláról lehullott tudás-morzsákat majd átadja nekünk.

Gaborják felveti a professzor egyik kutatójának kijelentését, miszerint „Danténak mindig az olvasók miatt fáj a feje”. A kérdése az, hogy vajon enyhült-e a fejfájása. Kelemen elmondja, hogy ez annyit jelent, hogy Dante mindig gondolt az olvasóra, aki különbözőképpen jelenik meg: néha maga is hajós, aki egy bárkában ül, aki követi a szerző hajóját, néha pedig az iskolapadban ül és mint egy tanárra, úgy figyel Dantéra, aki rendkívül fontos dolgokat mond. Kultúrtörténeti adatok forrásaként is kezelendő Dante Színjátéka, hiszen a 90 ezer lakosú korabeli Firenzében szinte mindenki tudott olvasni: ha ez nem így lett volna – emeli ki a professzor – Dante sem lett volna. Itt jelenik meg először az olvasó figurája az egyetemek és kolostorok világán kívül és az ő olvasói rétege is ott található. Szociológiai osztályozásnak is beillik, ahogy felsorolja Dante, hogy kik legyenek az olvasói: első helyen említi a nőket, így a későbbiekben, például az angol kultúrában erre hagyatkoztak: érdemes volt arra figyelni, hogy arisztokrata hölgyek kezébe könyvek kerüljenek.

Fotó: Bach Máté