bezár
 

színház

2015. 07. 21.
Ide bárhonnan lehet érkezni
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kedves Eszter! Szeged. Talán négy évvel ezelőtt voltam itt először és utoljára. Tavasz volt, a Dóm téren éppen valami görög tragédiákról szóló tanulmányt olvasgattam, barnultak a lábaim, Rákóczi túróst ettem, fehér oroszt ittam, és azt éreztem annyi mindennek vagyok a határán, hogy innen bárhova el lehet menni, hogy ide bárhonnan lehet érkezni. Hosszú és izgalmas fesztiválnak ígérkezik a Thealter: kilenc nap, tizennégy helyszín, több mint hatvan esemény, hét premier. Nyitott vagyok és kíváncsi.

Az első és legfurcsább – és ez valóban csak nekem furcsa – dolog, hogy az előadások egy része a régi zsinagógában lesznek, a zsiniben – ahogy a helyiek mondják. Egy ilyen térben még soha nem láttam színházat, nehezen teszem túl magam ezen, az épület több részlete is folyamatosan eszembe juttatja, hogy hol vagyok. Minden előadás első tíz percre azzal küszködik, hogy ezt elfeledtesse velem. A Via Negativa Manipulációk előadása – aminek Temesváron volt a bemutatója  – a 25. Thealter fesztivál alkalmára, a MASZK Egyesület kezdeményezésére jött létre – öt régiós színházi intézmény és fesztivál koprodukciója. Most csak azért néztem meg, hogy pontosabban meg tudjam fogalmazni az ellenérzéseim.

Szkéné színház

Régi Zsinagóga

A Régi Zsinagóga üres színpada: MASZK Egyesület/THEALTER fesztivál.

Talán naiv és egyszerű dolgok ezek, de: az előadás nyelve az angol (nyilván turnéztatni kell stb.), a táblára felírt kérdések és fogalmak angol nyelvűek; ugyanezek a kérdések és fogalmak (miért?; miért ne?; de hogyan?; isten; állat; ember stb.) annyira üresek, hogy nem, nem nagyon lehet már őket feltölteni, csak közhelyes tartalmakkal; az előadó (performer) mint olyanra való relfexió (aki meg van kötözve, és nem tud beszélni), azáltal, hogy a közönségből kell valakinek kiszabadítania, hogy betölthesse szerepét, azokat a legeslegelső performanszokat idézi, amik óta sok-sok víz lefolyt a Tiszán; az egyszerű meztelenség szintén a múlt század sokkoló eszköze, ahhoz, hogy ma jelentsen bármit – és megint: ne csak közhelyes legyen – sokkal érzékenyebben és intelligensebben kell működtetni, hogy újat tudjon mondani; a majom-elnök metaforát a kilencvenes évek amerikai filmjei a végletekig elvitték; babákat sétáltatni a közönség felé, és odaadni nekik az interakció és a szimbolikus felelősségátadás egy giccses első ötletes megoldás, amit kétszer megcsinálni egy 75 perces előadásban már szinte nevetséges; a legszánalmasabb ötletnek mégis az bizonyult, amikor rágógumit kapott a közönség minden egyes tagja, azzal az üzenettel, hogy „thinking”, azaz a rágó volna a gondolkodás, és aki nem kérte, arra azzal a szöveggel erőszakolták rá, hogy „for tomorrow, for your children” (tört angollal). Persze egy workshop munkája ez, és állítólag egy hét alatt rakták össze, illetve van benne egy-két egészen szép kisetűd – hogy a fentiek mentségére szóljon. Kétszer elég volt megnézni, az biztos. 

Manipulációk

Times of joy and times of sorrow

We will always see it trough.

I don’t care what comes tomorrow

We can face it together the way old friends do.

Az izreali Niv Sheinfeld és Oren Laor táncos-koreográfusok előadása, Bolondok hajója egy háromszemélyes mozgáselőadás volt, amit az előbb említettek rendeztek. Az idézett zeneszöveget az előadás egy adott pillanatában tanultuk meg és énekeltük együtt az egyik táncossal, aki gitáron kísért. A leírások, amik a programfüzetben jelennek meg, mindig akkora meglepetéseket tudnak okozni, ezért egy ideje már csak utólag olvasom el őket. Amikor a nézők beözönlenek a zsinibe, három táncos mozog tehát a színpadon, saját sávjuk van előre-hátra a nézőtérre merőlegesen. Két férfi a szélén, egy nő középen. A fülhallgatós férfi számomra teljesen érdektelen – lehet azért, mert távol ülök tőle, vagy lehet valami másért. Leülnek a székeikre. Arra gondolok, hogy milyen egyszerű jelenség ez: a mozgás megtölti, a mozgás hiánya pedig megteremti a teret. A tipikus mozgásszínházi előadás-rész következik, amikor egymással szemben állva lassú gesztussort csinálnak végig, aztán az gyorsítva repetitívvé – és tragikusabbá – válik. Meyerhold hitt abban, hogy a futás (a mozgás) teremti meg a félelmet (az érzelem), de ha hangosan szuszog mellé, nem lesz hatásosabb. A közös éneklés után, már nincs alkalmam ilyen megoldásokra figyelni, mert valamiért elragad magával Anat Grigorio testének kacérsága, magabiztossága, és csodálatot veszek észre magamban: hogy tud valaki saját fizikai lényének ennyire ura lenni, ilyen erős lábakkal ilyen stabilan állni ezen a földön – szó szerint. Az iránta táplált szeretet-figyelmem pedig áttevődik az előadás egészére, és azon kapom magam, hogy tátott szájjal, saját magamról megfeledkezve bámulom az egy masszává tömörült három testet. A zsiniben ülök, és ez a szakralitás rátelepedik, összefonódik az előadással, az előbbi dalszöveg már más kontextusban születik meg, összeszorul a torkom, kánonban mozognak előre-hátra a nézőtérre merőlegesen, és én meghatódom.

Bolondok hajója

Átrohanok a Kisszínházba, mert kezdődik a budapesti Kultúrbrigád – Átrium Filmszínház Igenis, miniszterelnök úr! előadása, és nem titkolt lelkesedésem táplálja, hogy végre láthatom Alföldit színpadon, meg a cím sem semleges. Azt mondják ez az egyik előadás, amire pillanatok alatt elfogytak a több ezer forintos jegyek, és hogy szauna lesz. Valahogy csak bejutok, utolsó előtti sorok egyikébe beülök, és – valóban – legyezem magam, mintha valami kétszázaddal ezelőtti operalátogató kisasszony. Elnöki iroda, realista díszlet, negyedik fal. Mindenki divatos irodai ruciban mászkál fölöslegesen fel-alá a színpadon, viccelődnek, megvárják míg mindenki nevet, viccelődnek megint. Tiszta sitcom, vagy magyarosan: kabaré – kicsit komoly, kicsit vicces, kicsit jól esik, de leginkább rossz. Európai- és világgazdasági és politikai gyorstalpaló. Alföldi hadarja a diplomatikuskodó szöveget, amitől valamiért dől a nevetés a közönségből, én csak azt nem értem, hogy ez miért vicces. A cím nem zsákbamacska ám! Ha valakinek nem lenne egyértelmű az angol miniszterelnök analóg bizony a magyarral, és percenként, nem túlzok, percenként van valami direkt utalás, poénkodás, szarkazmus. A hangsúly a direkten van. Azon elmélkedem, hogy ha a magyar színházi szakma ennyire átpolitizált, akkor lassan már az előadások maguk is csak erről fognak szólni, hogy intsünk be azoknak, akik nem adnak pénzt azzal, hogy elfelejtünk a színházról magáról gondolkodni – és közben húsz perc szaunázás után csendben kimegyek az előadásról, mert tízkor különben is zárnak a boltok, és holnap már vasárnap van.

Igenis, miniszterelnök úr!

Igenis, miniszterelnök úr! Dudás Ernő / Kultúrbrigád

A Forte társulattól egy pár évvel ezelőtt láttam a Godot-t, és Krisztik Csaba egy felejthetetlen színészélményem volt. Idén pedig a második  Bűn és bűnhődés adaptációt láttam most tőlük. Kétszáz perc, nyolckor kezdődik, vagyis fél kilenckor, egy körül van vége, szünettel. Azt mondja valaki szünetben, hogy olyan, mintha Horváth Csabának nem menne mostanában ez, állítólag egy hónapot késtek a bemutatóval. Tizenhárom színész-táncos van az előadásban. Talán a lehető legtöbb regénybéli eseményt, szereplőt és szálat benne akartak hagyni, minden fontos dialógust és monológot elmondani, és az egészre koreográfiát gyártani – de hát ez egy majdnem hétszáz oldalas orosz regény. A díszlet rendkívül vagány: polifoam vékony lemez-matracok, amik egyszerre emelvények, falak, hangkeltő eszközök, ajtók; a zene tetszik a legjobban, Ökrös Csaba kihozta ezekből az egyébként is teljes lényüket használó színészekből a legérzékenyebb ének-hangot, olyanokat komponálva a hangjukra, amitől a legtöbbször libabőrös lettem. De sajnos sokszor kifullad egy-egy jelenet, több mint három óra nagyon sok idő egy ilyen jellegű előadásra, de én is visszamegyek a második felvonásra, mert elengedni a legnehezebb. Mert elengedni tényleg a legnehezebb.

Bűn és bűnhődés

Thealter – Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója

Szeged

2015. július 17-25.

 

Előadásfotók: Révész Róbert
 

nyomtat

Szerzők

-- Győrfi Kata --


További írások a rovatból

színház

Mary Shelley - Nick Dear Frankensteinje a Budapest Bábszínházban
Szex.Újra.El. az Örkény Színházban
színház

A The Sigmund Freud Show a Szkéné színpadán
Szabó Veronika: Queendom (búcsúelőadás)

Más művészeti ágakról

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kovács Balázs válaszol
A Poszthumanizmus és... sorozat újabb eseménye
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kondor Ádám válaszol


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés