bezár
 

film

2015. 10. 25.
Múltidézés fekete-fehérben
Radu Jude gondolatai az Aferim!-ről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén februárban a Legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve egy román auteur kezében landolt a német fővárosban. Két nappal a győzelme előtt ugyanez a személy a berlini Mövenpick Hotel egy kies szobájában fejtette ki nézeteit új historikus dolgozatáról. Radu Jude 30 percet szánt az újságírókra.

Rögtön egy érdekes megállapítással indult a kerekasztal-beszélgetés. A mellettünk ülő lengyel kolléga Peter Greenaway-t idézte (akinek filmje, az Eisenstein Mexikóban szintén a versenyprogramot erősítette a 65. Berlinalén): valamennyi történelmi mozi saját modern valóságunkról árulkodik.

Jude egyetért a brit neobarokk vezéralakjával: amikor könyveket olvasunk egy adott éráról, netán celluloidon fejezzük ki, mit gondolunk egy korról, óhatatlan a múlt és a jelen különbségeinek összevetése, a távlatokról való beszélgetés. Az Aferim!-et is ez a szándék szülte. Miképp gyűrűzik át a régmúlt a 21. századba? A rendező úgy érvel, Romániában például a nőgyűlöletnek megvannak a gyökerei, ahogy több más szociális, netán egyéni problémának is. Vissza lehet menni évtizedekkel ezelőttre vagy 100 évvel korábbra, hogy az okokat kutassuk. Jude az antiszemitizmusról is szól: generációkról generációkra szállhat – újfent alátámasztva jelen mozijának témáit.

Aferim!

Az eastern egy apa-fiú kapcsolatot ábrázol, ez eszünkbe juttathatja az előző Jude-dramedy, a 2012-es Mindenki a mennybe megy tragikomikus családi perpatvarát. Gyorsan hozzá kell tenni, hogy Costandin és fiának viszonya tágabb kontextusban is értelmezhető, sőt értelmezendő: eltérő nemzedékek felelgetnek egymásra, ekképp a világnézetek is eltérőek. Így újra vissza lehet térni a társadalmi közeg ábrázolásához, a múlt, jelen kibékíthetetlen ellentéteihez. Mindazonáltal az Aferim! nem elsősorban folklorisztikus darab: Kusturica remekei (mint például a Cigányok ideje) vagy a Találkoztam boldog cigányokkal is (Aleksandar Petrović) nem voltak inspirációs források, a direktort a történelem újraalkotása hozta lázba. Három évvel ezelőtt egy szűkebb közegben zajló csetlés-botlást vitt színre a román szerző, idén másba fogott, bevallása szerint ő nem egyetlen modellt követ, rengeteg újdonságot ki szeretne próbálni. Érdekességként beszél a Costa-Gavras melletti inasoskodásáról: a 2002-es Ámenben dolgozott a görög-francia politikai auteur szárnysegédjeként, és csak később tudatosult Judéban, mit vett át tőle, milyen élmények érték a 2000-es évek derekán. Azt azonban hangsúlyozza, lenyűgözte a rendezőveterán nyájas modora.

Felmerült a kérdés: miért fekete-fehérben képzelte el a történetet a rendező? Állítása szerint két okból. Egyrészt a történelmet, akárhogy is rekonstruáljuk, nem lehet a maga teljességében megragadni, sosem jutunk el az adott periódus lényegéig vagy igazságáig. Pusztán egy szubjektív látásmód érvényesülhet, amely szükségszerűen mesterséges. Másrészt a színek mellőzése egy absztrakt síkra helyezi a cselekményt, távolságot adva a múltbéli eseményektől. Jude azt is nyomatékosítja, a cigányrabszolgaság témája egyáltalán nem merült feledésbe Romániában, pusztán a nép hajlamos ignorálni egy ország sötét időszakait. És noha az Aferim! egy jól meghatározott vidéken játszódik, a története is nemzetspecifikus, összességében mégis univerzális mese: az emberi természetről regél, világszerte befogadható, amelyhez sokat hozzátesz a westernjelleg, illetve a műfaji öntőformákkal való játszadozás – mindez a posztmodern ábrázolásmódot tükrözi. Ugyanerre hajaz a film kevert hangneme: egyesek komolynak tarthatják a hangütését, mások viccesnek nevezik a látottakat (például a nációkat ostorozó, nagyhangú pap tirádáját). Jude nem kimondottan a realizmus jegyében állt így hozzá a filmhez, az ő szemei előtt a bábszínházak miliője lebegett.

Aferim!

Amikor pedig a Django elszabadul és a Délibáb című rabszolgawesternek kerülnek szóba, a román rendező kifejti, hogy az utóbbit nem látta, az Aferim! ötlete pedig a Tarantino-mozi előtt fogant meg benne. Ezt a helyzetet egy viccel szemlélteti: egy svájci család érkezik Romániába, akik csokoládét kínálnak a kelet-európaiaknak, mire a románok így harsannak fel: „Nem, nálunk kapni a legfinomabb csokit!” Hasonlóan írható le a Django-Aferim!-reláció: hosszan vitázhatnánk azon, melyik jött előbb, a két mű elkerülhetetlenül hat egymásra. Jude elismeri, munkája több zsánerelemmel is bír, ugyanúgy nevezhető vadnyugati történetnek, mint road movie-nak, John Ford klasszikusai vagy Howard Hawks Vörös folyója legalább annyira befolyásolták a film nyelvezetét, mint a tajvani Hou Hsiao-Hsien kontemplatív drámái.

Szó esett még az Aferim! finanszírozásáról: Jude azt mondja, mint mindig, ezúttal is nehéz volt összekalapozni a büdzsét, de a producer, aki mögötte állt, végig támogatta – a forgalmazás, a marketing ugyancsak kemény diónak bizonyultak. A közöttünk helyet foglaló angol riporternő kérdésére pedig röviden azt felelte, nem terhelte meg a témában való kutatás. Ahogy Jude fogalmaz, mindez közszájon forog, könyvekben, az interneten is fellelhető minden szükséges információ, és véletlenül sem tussolják el a rabszolgatartás szégyenfoltját. Sőt, azt is kiemelte, hogy bár nagyjából 4 éve kezdődtek a munkálatok, nemcsak a forgatás végéig, de azután is vele élt a film, a történelem. Ám maga Jude nem kíván pontos válaszokkal szolgálni históriáról, népcsoportokról, miegyébről – ő elsősorban filmkészítő, az ilyesmi pedig a történészek, szociológusok feladata.

Aferim!

Legközelebb pedig Max Blecher Heges szívek című regényének adaptációjába fogna a direktor: a román író nagyon fiatalon, 28 évesen hunyt el, a szóban forgó írásmű az 1930-as években játszódik. Blecher csonttuberkolózisban szenvedett, kvázi gipsz tartotta egyben a gerincét, és így bonyolódott mindenféle kalamajkába, ilyen állapotban esett szerelembe is. Jude, akárcsak a korábbi filmjeit, ezt is egyszerre szánja intimnek, viccesnek és tragikusnak. Görbe tükröt is tarthat a társadalom elé, ám a rendezőt a halandóság témaköre jobban foglalkoztatja, így egzisztencialista hangot kíván megütni a Blecher-átirattal.

 

A beszélgetésért köszönet az Aferim! magyarországi forgalmazójának, a Mozinetnek.

A film 2015. október 22-től látható a hazai mozikban.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

8. Budapest International Documentary Festival
Miért egyszerre izgalmas és félresikerült a Mátrix feltámadások?
Demian József: Éjjeli őrjárat

Más művészeti ágakról

színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
irodalom

Amikor már lilul az arcod Amikor már lilul az arcod
Halász Rita: Mély levegő, Libri Kiadó, 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés