bezár
 

film

2016. 01. 14.
Örökké fiatalok
Paolo Sorrentino: Ifjúság
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Paolo Sorrentino már másodszorra nyúl az olasz filmgyártás, az európai modernizmus vezéralakjának, Federico Fellininek a munkásságához. Amíg A nagy szépség az Édes élet kiüresedett, dekadens világát idézte meg elsöprő sikerrel, addig az Ifjúság a 8 és ½ művészt és művészetét pellengélre állító önvallomását ismétli, kevésbé direkt, de hasonlóan egyéni módon.

Amíg a 8 és 1/2 nőkkel körülbástyázott, alkotói válságtól szenvedő rendezőzsenije egyértelmű alteregóként szolgált Fellini számára, addig Sorrentino Ifjúsága azzal a húzással teszi sokkal általánosabb megközelítésbe ugyanazokat a kérdésfelvetéseket, hogy két végletre bontja a alkotói attitűdöket.

Fred Ballinger (Michael Caine) és Mick Boyle (Harvey Keitel) már-már megszokottnak tekinthető nyaralását tölti egy svájci luxus-szanatóriumban – őszinte, régre nyúló barátságuk ellenére keresve sem lehetne ellenétesebb az élethez és az alkotáshoz való hozzáállásuk.

Ifjúság

Mickben lüktet a tenni akarás és az alkotói vágy, sokat látott filmesként a „nagy mű” elkészítésében reménykedik, ezzel szemben a visszavonult Fred már nem igazán vár sokat az élettől, művészetét lezártnak tekinti, és még az angol királynő kérésére sem hajlandó eljátszani azokat az ún. „könnyű dalokat”, amelyek alapján a világ emlékszik rá. Kevés idejük van hátra, és amíg  Fred az apátiát választja, addig Mick az utolsó cseppeket is megpróbálja kifacsarni az életből. A két idősödő barátnak már a foglalkozása is beszédes, amíg Mick sokkal közelebb áll a tömegkultúrához és a sztárkultuszhoz, addig Fred zeneszerző mivolta a magaskultúra allegóriaként is felfogható. Egyikük két kézzel fogódzkodik az életbe, ott akar lenni a reflektorfényben, miközben fél lábbal már a sírban van, míg a másik saját magától süpped el a közönyben, nem is különösebben foglalkoztatja, hogy mit szól hozzá a széles közönség, pedig valójában makk egészséges.

A szanatórium tömve van furcsábbnál furcsább karakterekkel, az elhízott Maradonától kezdve a soha meg nem szólaló idős házaspárig, ezek pedig többnyire épp úgy szolgáltatják alapját egy-egy humoros gegnek, mint az élet dolgain merengő dialógusoknak (elsősorban) a két főszereplő között. Közülük azonban kiemelkedik a magasabb színészi kihívásokat kereső, fiatal Jimmy Tree (Paul Dano), és a váratlanul magánéleti válságba került Lena, Fred lánya – akik egy másik, fiatalabb generáció képviselői a két öreggel szemben.

Ifjúság

Az Ifjúság pedig abban különbözik a legmarkánsabban Fellini életrajzi ihletésű darabjától, hogy a művészettel kapcsolatos témákat (mint pl.: önismétlés, önámítás, kiégés, stb.) nem csupán önmagukban vizsgálja, hanem párhuzamba állítja ezeket az öregedéssel és az elmúlással, ezáltal nyomatékosítva, hogy a művészetről és az életről való elmélkedések közé nyugodtan húzható egy egyenlőségjel – nem kell filmrendezőnek, színésznek vagy zeneszerzőnek lennünk ahhoz, hogy megfogalmazódjanak bennünk ugyanazok a kérdések, amelyek a film karaktereit is foglalkoztatják. Mick és Fred már közeledik az élete alkonyához, így jussuk az összegzés és a fiatalság iránt érzett, csodálattal vegyes sóvárgás, de végül csak egyiküknek sikerül megbékélnie, lezárni a múltat, és ismét arra a kevésre összpontosítani, ami még hátra van – miközben Lena és Jimmy előtt még rengeteg minden állhat, és ez épp olyan félelmetes, mint amennyire megnyugtató és izgalmas.

 

Ifjúság (Youth)

Színes, magyarul beszélő, olasz-svájci-angol-francia filmdráma, 118 perc, 2015
Írta és rednezte: Paolo Sorrentino
Szereplők: Michael Caine, Rachel Weisz, Paul Dano, Harvey Keitel, Jane Fonda
Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2015. december 24.
Korhatár: 12

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dani Áron --


További írások a rovatból

50 éves a Szelíd motorosok, Dennis Hopper és Peter Fonda klasszikusa
Sajtótájékoztató Enyedi Ildikó új filmjéről, A feleségem történetéről
Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség

Más művészeti ágakról

Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 8.
irodalom

Thaiföld és Peru közt félúton – otthon Thaiföld és Peru közt félúton – otthon
Görömbölyi Dávid Haverok, buli, Buddha című kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés