bezár
 

film

2016. 02. 14.
Kopár szigeten
66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, 2016. február 11-21.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rögtön a szemle elején ránk köszöntött a legjobb film, amely korántsem narratívájával, sokkal inkább atmoszférájával nyűgözte le a kritikusokat.

2013-ban a Legjobb Filmnek járó Arany Oroszlánt vehette át Velencében Gianfranco Rosi a Róma körül című dokumentumfilmjéért. Úgy hírlik, idén hasonló bravúr sikerülhet Berlinben, lévén több szakmabeli lélegzetelállítóként, csodálatosként aposztrofálja új munkáját, a Fire at Sea-t (Lángoló tenger). Külön örvendetes, hogy rendezése egyúttal tökéletesen passzol az idei Berlinale fő témáját jelentő migrációs tematikába.

Direktora fantasztikus érzékkel mellőzi a politikai zöngéket, hogy kizárólag emberi sorsokat kövessen nyomon, parányi rezdüléseket örökítsen meg. Leginkább ettől válik érzéki élménnyé, nagybetűs Tapasztalattá, nem pedig hagyományos történetmesélő munkává a Fire at Sea. Epizodikus struktúrája egyszerű emberekre fókuszál a Dél-Olaszországtól nagyjából 200 km-re fekvő Lampedusa szigetén, amelyen rengeteg közel-keleti és afrikai bevándorló kel át egy szebb európai jövő reményében. Pokoli erős vizualitással áldott filmmel akad dolgunk, Rosi a tiszta mozi, ha tetszik, a filmszerű film eszközeiben bízik: szürkében, kékben pompázó snitteken hánykódik egy óriási hajó, hipnotikus erejű felvételeken merül alá egy helyi halász. Noha a rendező a 12 éves kisgyereket, Samuelét teszi meg protagonistának, itt nincs igazi főszereplő. Sem politika. Csupán emberek járnak-kelnek, tesznek-vesznek. Az orvos egy alkalommal a kisgyermekszereplő látását vizsgálja, máskor tűpontos magyarázatot ad a partra vetett migránsok halálának okára, és leszögezi, munkája része, hogy mindennap halált lásson. Másszor egy joviális háziasszony (Samuele nagymamája) telefonál a helyi rádió kívánságműsorába, hogy aztán az egykedvű rádiós beolvassa a fejleményeket, lejátssza a dalokat – például a szicíliai Fuocoammarét, mely egyúttal a film eredeti címe is. Később színes bőrű menekülteket látunk énekelni, netán focizini. A Fire at Sea triviális mozzanatokból épül fel, szervezőelve nemigen van, a hétköznapok esetlegességét, középpont-nélküliségét festi gyöngyvászonra széttartó képeivel, össze nem horgolt narratívájával.

Fire at Sea

Gianfranco Rosi: Fuocoammare (Fire at Sea)

Igaz, Samuele nyitja és zárja a filmet: szemlélődik, percipiál, leírhatatlan nüanszokat fürkészget, vele egykorú pajtásával kaktuszlevelekre lődöz csúzlival, petárdákat robbant – mintha a Ken Loach-féle Kes poétikus realizmusa éledne újjá. Vagy mintha Kaneto Shindo minimalista japán remeke, A kopár sziget lopná be magát a kockák közé. Zajlanak a napok, papa, öreganya, kisfiú spagettit majszolnak, ugyanakkor humorban sem szenvedünk hiányt, a doktor rendelőjében üldögélő, pajkoskodó gyerekalak több szófordulata mosolyt csal a publikum arcára. Rosi emellett nemcsak a tájat hívja segítségül a mikrokozmosz skicceléséhez, legalább ennyire támaszkodik az önmagukat játszó lakosok kifejező tekintetére – nála a premier plán ugyanakkora jelentőséggel bír, mint a nagytotál, semmiségekről, Lampedusa sajátos atmoszférájáról, a helyiek érzéseiről duruzsolnak, maga a sziget is élő-lélegző entitássá duzzad. Történjen tragédia, vándoroljanak be idegenek, az élet megy tovább, csakúgy, mint Shindo letisztult újhullámos csodájában: essen meg velünk öröm, érjen bennünket veszteség, ez természetes, velük együtt telik az idő, változik a kisember.

Things to Come

Mia Hansen-Løve: L'avenir (Things to Come)

Mia Hansen-Løve intellektuális dramedyvel nyerte el a zsurnaliszták szívét: a Things to Come-ban (L'avenir) Isabelle Huppert új oldaláról mutatkozik be. Ezúttal nem rideg matrónát, hanem vicces helyzetekbe keveredő egyetemi tanárnőt alakít, akire 60 felett szakad rá az ég. Férje csalja, elbocsátják állásából, gyengélkedő édesanyja is távozik az élők sorából. Hansen-Løve szerencsére felnőttnek tekinti nézőit, filozófiai poénjai többször ülnek, mint nem, még ha párszor túl is spilázza bölcsész-kikacsintásait – mégis, a középpontban végig a Huppert alakította Nathalie áll, aki melankolikus határszituációk közepette csetlik-botlik, egyszer még a Pandora nevű fekete macskáját is vígjátékba illően hajkurássza, a Things to Come egyszerre gyöngéd, humoros és intelligens, valósággal melegíti a szemet és a szívet. 

 

Borítókép: Gianfranco Rosi, Fuocoammare (Fire at Sea)

Képek a leadben és a főoldalon: Mia Hansen-Løve, L'avenir (Things to Come)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz
Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
Julian Fellowes: Downton Abbey
Frédéric Tellier: A tűzön át

Más művészeti ágakról

színház

Megtisztulás elvitelre Megtisztulás elvitelre
Ábel Stella Psyché-interpretációja. Monodráma, ami szó szerint a székhez szegez
színház

Trauma és létezés harmóniája Trauma és létezés harmóniája
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
irodalom

Hogyan beszéljünk a jelenről Hogyan beszéljünk a jelenről
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 6. nap
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés