PRAE.HU: Régebben volt, hogy megkérdezték, nem zavarja-e, hogy van egy ugyanilyen nevű drámaíró is. Mostanra már összeértek különböző énjei: ír verset, novellát, drámát, regényt és ezen kívül könyveit illusztrálja, borítóit tervezi. A zenével milyen a kapcsolata? Úgy tudom, rock zenésznek készült.

A félreértés elkerülése végett, ha az énem épp darabokra van törve, akkor nem irodalmi műfajokra esik szét, s pláne nem művészeti ágakra. Sokféle zenét szeretek és hallgatok, például operát is, és sokak által kaotikusnak tartott kortárs zenét is. Bukott rockzenésznek tartom magam, aki íróként néha fellopózik a színpadra, ahol híres zenészek vannak, s egy pillanatra elhitetheti magával, hogy az ő gitárja is be van kapcsolva.

PRAE.HU: Izgalmas, hogy a jazz fesztiválon irodalmi program is lesz. Hogy jött a fellépés ötlete?

Minden olyan dolog jó, ami a határokat szétrúgja, s új irányokra nyitja a figyelmet. A gettó-gondolkodás szerintem rendkívül ártalmas, a művészetek terén, ahol örökösen új impulzusokra van szükség, pedig mondhatni öngyilkosság. A fellépés ötlete a szervezőktől jön, s persze nem kellett kétszer mondani, hogy elvállaljam.

PRAE.HU: Mit tudhatunk a műsorról?

Öt-hat hosszabb vers lesz. A cél az lenne, hogy a felolvasás is egy hangszer legyen, amelyik képes együttjátszani a zenészekkel. Eleven dialógust képzelünk, amiben a zene reagál a szövegek gondolati és érzelmi tartalmára. Előre nem tudni, mi fog ebből megvalósulni, de a jó forgatókönyvre vagyunk rákészülve.

PRAE.HU: A jazz az isten – így fogalmazta meg jelmondatát. Miért?

Az igazság az, hogy egy-két hosszabb mondatot írtam, ezek közül az egyikben szerepelt isten. Az a mondat lett egy ilyen helytelen magyarsággal szlogenné formálva. Valójában csak egy nagyotmondás, nem jelent különösebben semmit, főleg, ha nincs is isten, mert akkor ugye a Jazz sem lehet az, ami nincs. Azért talán annyit érdemes mondani, hogy a jazzban a folyamatos alkotás és az alkotás folyamata elevenedik meg előttünk, s ha volna bennünk isteni rész, mindenképpen ez volna az.

PRAE.HU: A szlogenjében elég magasra tette a mércét. El is tűnődtem rajta, közben rátaláltam egy gondolatra: Ránki Fülöp egy interjúban a Bach-Liszt-Messiaen vonalat említve azt mondja, szerinte az a közös bennük, hogy mindannyiukban érez valamifajta derűt (gyakran a szakralitáson keresztül), valamiféle bizalmat abban, hogy nincs minden veszve, és hogy lehet találni egy vezérfonalat, amire rácsatlakozva olyan életet élhetünk, amivel jobbá tehetjük a világot. Mi a véleménye erről?

Hasonlóan gondolom én is, hogy amíg van alkotás, addig valóban nincs minden veszve, akkor sem, ha egy-egy mű üvegcseréppel metszi ketté a szívünket. A lét teljes csődje az volna, ha felszámolnánk a magunkról és a világról való gondolkodást, ha valami kimosná az agyunkból, a lét alaptraumáit.

PRAE.HU: Elismert író, saját tapasztalatokból, élményekből táplálkozik, de azt tartja fontosnak, hogy az olvasó megtalálja a saját sorait a szövegekben. Olvasási igényünk, ízlésünk változik, változhat, akárcsak a zenei. Önnél hogy van ez? Hogyan jelentkeznek a témák? Mitől függ, hogy vers születik, dráma vagy próza?

Nem célom, hogy az olvasó megtalálja magát a szövegekben, mert nem tudok írás közben másra gondolni, csak a megragadni kívánt világra. Hogy mégis megtalálja magát az olvasó a műben, az utólagos öröm nekem is. Az első olvasó ugye én vagyok, s van egy önhittség az első olvasóban, hogy ha neki bejön a szöveg, másnak is be kell jönnie. Aztán vagy igen vagy nem, mindenesetre nem az olvasók száma minősíti a művet. Én mindig arról írok, ami engem mélyen érint. Csak egy fontos vezérfonalam van, hogy az írás mindig legyen ritmusban azzal, aki én vagyok, a világ onnét legyen láttatva, ahonnét én látok. Emiatt is van, hogy az írás vagy bármely más művészi tevékenység elsődleges alapja a belső vizsgálódás, az önmagadba való mélyebb és mélyebb kotorászás. Persze ez csak beugró a táncra, enélkül biztosan nem születik autentikus mű, de ezzel sem biztos, hogy születik. Ez az alapbizonytalanság, ami minden fontos dologban benne van, hogy épp a lényegét nem tudjuk, mitől lobban fel egy szerelem, vagy mitől lesz egy műnek szíve. A bizonytalanság kiterjed arra is, hogy miből, főként hogy mikor lesz vers vagy próza. Egy biztos, drámát csak akkor írok, ha van szerződés.

PRAE.HU: A Házasságon innen és túl című darabját újra adják a Pesti Magyar Színházban. Azt nyilatkozta, hogy a színházban az olvasópróbákon sokszor ön olvassa fel a szöveget a színészeknek, akik persze rendszerint áradoznak, hogy milyen természetesen szólnak ezek a mondatok, de amikor meg kell tanulniuk, szembesülnek a bonyolultságukkal, a kötött a szövegritmussal.  Mi érdekli a színpadi szövegben?

A legizgalmasabb számomra, hogy miként lehet úgy dialógusokat írni, hogy pontosan hozza a karaktereket, a környezetet és a történést. Nincs leírás, nincs magyarázkodás. Ez egy csonkolt nyelv, emiatt könnyű belebukni, s persze emiatt izzik fel vad erővel, ha sikerül.

PRAE.HU: Idézem: „Évek óta az a tervem, hogy egy évet kihagyok, s csak magamnak írok, ha épp írok, de méginkább szeretném ezidő alatt a figyelmi horizontomat tágítani, elhagyni a bejárt utakat, ismeretlen zsombékokban bóklászni.” – Hol tart a terv megvalósításában?

A figyelmi horizont tágítását nagyon fontosnak tartom, s persze ez időbe telik, s egyáltalán nem biztos, hogy a sikeres fordulat után lesz még idő művek létrehozására. Sőt, az sem biztos, hogy amikor az ember a lét fedelét akarja lekaparni a fájdalom abból fakad-e, hogy közelebb kerültünk valaminek a tudásához, vagy csak abból, hogy húsig koptak a körmeink. És, csak hogy tovább pördítsem a gondolatot, az sem lehetetlen, hogy épp a körmök húsig koptatása az alapvető létismeret.

Fotó: Kleb Attila