bezár
 

zene

2016. 04. 27.
Decens úriemberek szocializációja
Budapesti Tavaszi Fesztivál - King's Singers. Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. 2016. április 19.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Decens úriemberek szocializációja Nyilván szocializáció kérdése, ám nem nagyon hoznak lázba az énekegyüttesek, s ha mégis, akkor biztos, hogy a szokatlanságuk nyűgöz le. Szóval a King's Singersre is elsősorban a hírnevük miatt voltam kíváncsi, s ami  a prímet vitte számomra a Budapesti Tavaszi Fesztivál előadásán, az a Szent Efrém Férfikórus volt. 

Rendkívül híres és nagyon magas színvonalú a King's Singers énekegyüttes, de valahogy sosem szántam rá magam, hogy élőben is megnézzem az előadásukat. Ezúttal részben időhiány miatt döntöttem úgy, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorából őket hallgatom meg először. 

Aztán elfoglaltam a helyem a Müpában, és várakozás közben a fejemet forgattam: már nem is lepett meg túlságosan, hogy a neves előadók ellenére jócskán látszanak a foghíjak. Végül is, a műsor kezdetére majdnem teltház gyűlt össze (sőt a felsőbb emeletekre is jutott jó néhány ember, szóval nagy panaszra nem volt ok).

A színpad hátterében látszott az ügyesen megoldott fesztivál logo, magukon a deszkákon azonban csak néhány kottaállvány ékeskedett, középen. Persze előfordult már itt, hogy egyetlen ember is elbűvölte a rengeteg sok embert, de a nagy üresség nem sok jóval kecsegtetett.

Majd megjelentek az énekesek is a színpadon: hat tipikus, szolidan elegáns angol úriember. Elfoglalták a helyüket, egyikük megadta a hangot, aztán énekelni kezdtek.

Talán a szemem rossz, de a fülem ritkán csap be: ami nagyon különös volt, az az, hogy nem hangvillát használtak, hanem egy szájharmonikával lőtték be a magasságot. Ráadásul, a szürke öltönyös úriemberek között jókora korkülönbséget regisztráltam: mintegy 30-40 év lehetett a legfiatalabb és a legöregebb énekes között.

Eszembe jutott egy régi vitám, amikor nemigen értettem egy kórus kapcsán azt a kifejezést, hogy lefújják a hajadat. Valóban, ezen gondolkodtam, mivel az énekesek rendkívül tisztán, kulturáltan, szépen megformálva, valóban gyönyörűen daloltak, ám a szélerő messze nem érte el az előbb említett szintet. Korkülönbség ide vagy oda, hozták a decens angol úriember normát (és nem csak az öltözködésben).

És ez az a pont, ahol a szocializációm belép. Mivel rendkívül megható volt, amikor a nyitó szavakat magyarul mondták el, és csak jóval később váltottak az angol nyelvre, jó néhány magyar mondat után. Ráadásul ez a "magyarság" rendkívül korrekt volt: talán a hanglejtésen és egy-egy hangon lehetett csak érezni, hogy ezek hangsorok az énekesek számára, amiket rendkívül jól megtanultak - ám nem feltétlenül értenek.

Amellett, hogy rendkívül megható a helyi közönség számára, ha az angol úriemberek hosszú mondatokon keresztül az anyanyelvünkön beszélnek, és így hajlamosak vagyunk megfeledkezni az apróbb gikszerekről, ez a szöveg világos és érthető volt magyarul - annak ellenére, hogy - érezhetően - angol úriemberek hangját hallottuk.

Az első, angol nyelvű madrigál-blokk után aztán németül kezdtek énekelni, miközben néhány apróbb humort is elsütöttek. Bár nem éppen mókának szánták, de - bizonyos értelemben - már az is vicces volt, hogy a tenor kifejezetten magas, kvázi-kasztrált ének volt, miközben a basszus, hát hogy is mondjam, nem az az igazi mély, férfias szólam. A műsorban megnyilvánuló humor is valami ilyen, angyali természetű volt - szóval nagyon decens.

Számomra a legizgalmasabb madrigálok - és ez volt a fő érv, amiért eljöttem - Ligeti György nonszenszei. Miközben azt hiszem, hogy a fent említett angyali, decens angol humor non plus ultrája az abszurd, a nonszensz. És ez volt az a határ, amíg a decens britek eljutottak - tovább nem.

Tudniillik Ligeti György lelkesedik a "lehetetlenért", és kottái olyan jelzésekkel vannak teli, amiket néha nehéz komolyan venni. Számomra eklatáns példa erre a Lux Aetherna, amiben a szólamok olyan lehetetlen időértékekben lépnek be, amiket ember nem tud betartani - hacsak nem érti azt, hogy mi a szerzői szándék.

Azért mondom ezt, mert hallottam már olyan angol kórust, amely ki tudott énekelni egészen szokatlan dolgokat is (számomra ez főként a Hillyard Ensemble), a King's Singers előadásában azonban Ligeti darabja egy rettentően szokatlan idővel, szólamvezetéssel végigvitt "modern" darab volt - és nem az a rettentően finom és precízen kiszámított fáziskésésekből összeálló lebegés, ködös hangzás, ami - szerintem - a szerző szándéka. Nagyjából ugyanúgy, ahogyan a bevezető beszédnél: hihetetlen precizitással adták elő - csak az értelme veszett el.

Ezután következett a szünet, s ami azután jött, különösen az tett olyan magabiztossá, hogy a fenti állítást megtegyem. 

Tudniillik a Szent Efrém Férfikórus előadott egy olyan darabot, ami kellő kontrasztot nyújtott - és nem csak férfiasságban. Kezdve ott, hogy az énekesek - és számosan - keleties tunikában jelentek meg. Azt hiszem hoketusnak nevezik ezt a formát: a középső, viszonylag fiatal énekes előénekelt, a többiek pedig válaszoltak rá.

De nem csak a forma volt - a fő előadók kontextusában - szokatlan, hanem a "hangolás" is. Tudniillik ez a darab egyáltalán nem a megszokott - és túlságosan is természetesnek vett - egyenletes-lebegésű temperálásban szólalt meg. Ráadásul a hajamhoz kaptam közben - nehogy elvigye a szél. (Sajnos, a darabot nem találtam a műsorfüzetben.)

Ezután nemzetközi vizekre evezett a King's Singers: egy grúz dal következett, Bartók Székely népdalai, majd egy izlandi népdal átirat - a Szent Efrém Férfikórus pedig nagyon szerényen a háttérben maradt.

Bartók művénél újra megcsodáltuk a tökéletes és kidolgozott intonációt, szinte teljesen, tisztán lehetett érteni a magyar szövegét, a grúz is korrektül grúz volt, és az izlandi is izlandi. Ám ezek a dalok mind, kivétel nélkül egyenletes-lebegésű temperálásban szóltak (amiben ugye minden egyes hang egy egész picit, ám pontosan ugyanolyan mértékben "hamis"), "angyali" decens hangon elénekelve - megfeledkezve arról, hogy egyáltalán bármi más is létezik (és létezett az énekelt angol és német madrigálok idejében például).

Persze nem kell mindenkinek Harnoncourt hozzáállásával rendelkeznie, ezt belátom. Ám a zenés képeslapok mindenféle nációja közben egyre erősödött bennem: ez az, ahogyan a decens angol úriemberek látnak minket - látják a világot.

Pontos, korrekt, mesterien kidolgozott ének, valóban a szakma legjobbjai közé tartoznak. Nekem azonban madrigálnak hangzott a magyar, a grúz és az izlandi népdal, sőt még Bartók zenéje is. Mondom, én nem ebben a decens angol világban szocializálódtam - szóval egy picit unatkoztam. Persze, ezt is meg kell élni egyszer - mint amikor a karácsonyfa alatt megszólal az Oh, Tannenbaum meg az Ave Maria.

Ám azt semmiképpen nem mondom, hogy unalmas, vagy érdek nélküli volt számomra az előadás: a Szent Efrém Férfikar nem jegyzett darabja lenyűgözött, az est csúcspontja volt, és csak azt sajnálom, hogy aztán a háttérben maradtak.

King's Singers

A műsoron:

The King's Singers
Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2016. április 19.

Thomas Morley: Sing wee and chaunt it (A lieta vita) 
Thomas Weelkes: Thule, the period of cosmographie
Thomas Weelkes: The nightingale, the organ of delight
Thomas Morley: Cruel, will thou persever?
John Bennet: All creatures now are merry minded
Max Reger: Morgengesang, op. 138/2
Max Reger: Das Agnus Dei, op. 138/6
Max Reger: Unser lieben Frauen Traum, op. 138/4
Max Reger: Nachtlied, op. 138/3
Ligeti György: Nonsense Madrigals
1. Cockoo in the pear tree
2. The Lobster Quadrille
3. The Alphabet
4. Two Dreams and Little Bat
5. A Long, Sad Tale

szünet

Gerekakhuri Sachidao: grúz népdal
Bartók: Székely népdalok, BB 106
Pokarekare Ana - új-zélandi népdal (feldolgozta: Keith Roberts)
Franz Biebl: Ave Maria
Képeslapok a nagyvilágból

 

Közreműködik: Szent Efrém Férfikar
karigazgató: Bubnó Tamás

 

Az együttes tagjai:
David Hurley, Timothy Wayne-Wright - kontratenor
Julian Gregory - tenor
Christopher Buerton, Christopher Gabbitas - bariton
Jonathan Howard - basszus

 

Thomas Morley: Sing wee and chaunt it (A lieta vita)

Thomas Morley (1557/1558-1602) nemcsak zeneszerzőként, hanem kiadóként, fordítóként, átiratok készítőjeként is a korszak jelentős személyiségei közé tartozott. Utóbbi minőségeiben elsősorban az olasz zene angliai népszerűsítésében játszott fontos szerepet. Két antológiát is publikált, melyben olasz madrigálok (Felice Aneiro és Giovanni Gastoldi darabjainak) átdolgozásait jelentette meg.Gastoldi-átirata, a Sing wee and chaunt it az 1595-ben kiadott gyűjteményben (First Booke of Balletts) kapott helyet.

 

Thomas Weelkes: Thule, the period of cosmographie

Weelkest (1576-1623) négy kötetnyi madrigálja korának egyik legjelentősebb szerzőjévé avatta. 1598-ban a Winchester College, 1602-től a chichesteri katedrális orgonistája volt. A Thule, the period of cosmographie című kompozícióját egy 1600-ban megjelent kötetében publikálta. Ebben a sorozatban Weelkes egy rendkívül koncentrált kontrapunktikus technikát érvényesített, ugyanakkor a szöveg különösen érzéki megjelenítésére is törekedett. Az egyes darabokat hangszeres - kamarazenei - előadásra is alkalmasnak tekintette ("apt for the Viols").

 

Thomas Weelkes: The nightingale, the organ of delight

A kompozíció 1608-ban, Weelkes madrigáljainak negyedik sorozatában jelent meg. A kötet címe: Ayeres or Phantasticke Spirites. E ciklust az ellenpontozó technika tekintetében sokan visszalépésnek tekintik, a háromszólamú darabokban a szólampárok gyakran egyszerű terc-, illetve szextpárhuzamokban haladnak. A kompozíciókban a legfelső szólam dallama dominál, részben erre utal a kötetcímben szereplő "ayeres" kifejezés.

 

Thomas Morley: Cruel, will thou persever?

Az ötszólamú darab az 1597-ben publikált Canzones or Little Short Aers to Five and Sixe Voices című sorozatban jelent meg.

 

John Bennet: All creatures now are merry minded

1592-ben Velencében egy gazdag patrícius - menyasszonyának szánt hódolatként - madrigálkötetet jelentetett meg, melybe korának jeles szerzői, például Croce, G. Gabrieli, Marenzio, Palestrina, Striggio és Vecchi komponáltak hatszólamú madrigálokat. Mindegyik mű - a megrendelő kívánsága szerint - a "Viva la bella Dori" refrénnel végződött. Az Il Trionfo di Dori című gyűjtemény rendkívül népszerűvé vált, 1628-ig számos kiadásban jelent meg. E kötet mintájára adta közre Thomas Morley 1601-ben az I. Erzsébet királynőnek ajánlott öt-hatszólamú madrigálokat tartalmazó, The Triumphes of Oriana című antológiáját. Ebben 23 angol szerző kompozíciója szerepelt, mindegyik mű a "Then sang the sheperds and nymphs of Diana, long live faire Oriana" sorral fejeződött be. (Orianának hívták azt az angol királylányt, aki a kor egyik népszerű spanyol lovagregényében, az Amadis de Gaulában szerepelt.) Ebben az antológiában jelent meg John Bennet madrigálja.

 

Max Reger: Morgengesang; Das Agnus Dei; Unser lieben Frauen Traum; Nachtlied

Reger (1873-1916) 1911 és 1914 között a híres meiningeni Hofkapelle vezetője volt. Ebben az időszakban keletkezett Nyolc vallásos ének (Acht geistliche Gesänge) című kórusciklusa. A szövegek a Der deutsche Psalter gyűjteményből származnak.

 

Ligeti György:: Nonsense Madrigals

"Kora ifjúságomtól kezdve el voltam bűvölve Lewis Carrolltól" - írta Ligeti György. Amikor angolul is elolvasta az Alice Csodaországban című regényt, már viktoriánus költőkre (Edward Lear, William Brighty Rands) is felfigyelt. Az abszurd humor angol képviselőiben szellemi rokonait fedezte fel. A madrigálokról így írt: "Ezekben a darabokban zeneszerzés-techinkám szembeszökő jellegzetessége - s ez a hallgató számára kezdetben bizonyos nehézségeket jelenthet - a ritmikai összetettség. Technikám abban rejlik, hogy két teljesen különböző polifonikus tradíciót kapcsoltam össze: egyrészt a 14. századi menzurális notációt, másrészt pedig az afrikai poliritmikát.

Ennek a két technikának köszönhetően lehetővé válik több, különböző tempójú dallamvonal kombinálása. (...) Ez a ritmikai összetettség mindazonáltal nem öncélú, hiszen a dallam, a harmónia, a ritmus, főként pedig a több dallamvonal egyidejűsége mind eszközök egy érzelmi tartalom kifejezéséhez. Voltaképpen nem is a szövegek értelmét fejezem ki, inkább azok költői környezetét." (Kerékfy Márton fordítása)

 

Bartók Béla: Székely népdalok

A Székely népdalok (1932-33) első formájában svájci felkérésre íródott 1932-ben, majd 1933-ban egészült ki teljes alakjára a pozsonyi férfikar számára (amely - a komponistát bizonyára kissé meglepve - ekkoriban vette fel Bartók Béla nevét). A mű Bartók utolsó népdalkórusa - igényességében alig marad el a vegyeskari Magyar népdalok mögött.

 

Franz Biebl: Ave Maria

A német zeneszerző, Franz Biebl (1906-2001) elsősorban kórusműveket írt. Legnépszerűbb kompozíciója az Ave Maria (1964), melyet eredetileg férfikórusra szerzett.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


Más művészeti ágakról

Molnár T. Eszter válaszai a prae.hu körkérdésére
Julian Fellowes: Downton Abbey
A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés