Ducki Tomek Budapesten nőtt fel, édesapja a magyar és lengyel plakátművészet egyik jeles alakja, Krszysztof Ducki (például ő készítette évekig a filmszemle plakátjait, itt olvasható egy vele készült interjú. Öccse, Witold a Faludi Ferenc Akadémia Kegyelem címmel meghirdetett 2007-es nemzetközi amatőrfilmszemléjén kísérleti film kategóriában megosztott harmadik díjat nyert Anna csomagja című kisfilmjével. Mint látszik, az egész család a vizuális művészetek művelője. Az általános iskolában még (öccsével együtt) ének-zene tagozatos Tomek egyéb munkái (plakátok, stb) mellett és elsősorban több rövid animációs filmet készített. Az alábbiakból csak a Róka-móka, a Tél első napja és az Életvonal azok, amelyek Ducki teljesen önálló munkái, a többit csapatban készítette, többnyire a rendezés feladatait látta ő el. Íme:

A Róka-móka, amely egy ARC-ra készült reklámparódia, egy mesékből jól ismert eseménnyel kezdődik: egy róka elkap egy nyulat. A zene dramatikus, a mozgás lassú. Miután azonban a róka elkapta a nyulat, az események fölgyorsulnak: a róka nem eszi meg a nyulat, hanem mosógépbe teszi, mosószert önt rá és kimossa, ezzel a váratlan fordulattal fölforgatva a jól ismert alapsztorit. Az animáció stílusa, figurái sematikusak, s úgyszintén a mesékre utalnak: egyszerű, gyerekrajzszerű, kivágott alakok (akárcsak az Égbőlpottyant mesékben).

A Cola úgy tűnik, mintha egy diszkó fényeit használná föl. A fények elmosódottak, akárcsak ha épp a néző is a diszkóban rázná, semmit sem látunk élesen. Az animáció alakjai táncolni tűnnek. Ugyanakkor az egész egymásba úszó állóképekből épül fel. A munka röviden fölvillantja a diszkók jól ismert világát: kikapcsolódó emberek, némi káosz, extázis és lüktetés. Nem ugyanaz a fajta animáció, mint a Róka-móka, de ugyancsak sematikus stílusú, álló figurákból, állóképekből épül fel, "nyelvezete" is egyszerű.

A Párizsban készült Les Insectes ("rovarok") egy lengyel rapdalra készült klip. Figurái, a hangyák ugyancsak stilizáltak. Ducki itt alakjaival kifigurázza a hangyák járását. A rovarok reppelni kezdenek, a fekete hangyákról kiderül, hogy fehérek. A háttér piros, és ezzel föl is soroltuk a munka három színét.

A következő alkotás, a Snail hunt ("csigarohanás", "csigahajtás") - ami egy színházi darabhoz készült, többrészes animáció része, azaz nem feltétlenül kell teljesen önálló darabként kezelni, most mi mégis ezt tesszük, mivel önálló munkaként is megállja a helyét - már elvontabb munka (avagy csak egy vicc). Kezdésként egy átvilágított csigát látunk, azaz láthatjuk a csontvázát (ami emberi csontvázra hasonlít - ugyanakkor ugyebár a puhatestűeknek nincsen csontváza, ez is lehet talán öntudatlan utalás arra, hogy tulajdonképp rólunk, emberekről szólnak a következő másodpercek). A kör alakú képkivágásban a csiga ugyan fut, de mindig egy helyben marad. Majd a képkivágás "ráközelít" a csiga házára, amiben ugyanilyen helybenfutó csigák sorozatát láthatjuk, mígnem az egyiknél megállapodik a "kamera", így visszatérvén a nyitóképhez. Az ilyen módon keretes szerkezetű, monoton mű színei ugyanazok, mind az előzőé, azaz piros, fehér, fekete. A Snail hunt szimbolizálhatja a világ körforgását, és az élet sokszor emlegetett, monoton rohanását, de egy teljesen közhelymentes módon. Mindezt a házukat a hátukon hordó, köztudottan lassú csigákkal, így fölmutatva némi paradoxont. Pesszimistán fogalmazva, akár az élet, a munka hiábavalóságát is beleláthatjuk a csigák helybenfutásába. Szinte hallani a lihegésüket.

A Snail adventure is csigával foglalkozik. Sajnos csak az alkotó honlapján elérhető részletet láttam belőle. Egy csiga a városba indul, a háttérben gyorsan forgó, le-majd fölbukó nappal és holddal az alkotó a csiga lassúságát nem önmagával, hanem a csigához képest gyorsan telő s idővel ábrázolja. A Snail adventure ugyancsak a gyerekrajzokat idézi.Tudomásom szerint a mű alapszituációja, amely később derülne ki, az, hogy minden csiga a holdra költözött, és csak ez az egy maradt a földön.

A Winter’s first day, amely úgyszintén nincs fönn teljesen a honlapon, így töredékből kell dolgoznunk (és kitudja, lehet, hogy pont a lényegről maradunk le, de az alkotó ígérete szerint hamarosan látható lesz a Youtube-on a teljes animáció), egy kiskutya első szabad napját mutatja be, amit nem sötét házában tölt. A barna színnel dolgozó képek hátterében panelházak vannak. Egy arra járó kutya, akit a gazdája sétáltat, megismerkedik a kiskutyával, és hívja, menjen vele. De a kutyus pórázon van - újdonsült barátja azonban elrágja neki. A kiskutyus, akit talán Télnek hívnak, mindenre kíváncsi. Érdekes, hogy első szabad napját egy gazdájához kötődő, akár nem szabadnak is nevezhető társának köszönheti. A kutyus találkozik szarkákkal. A madarakat szokás a szabadság szimbólumaiként használni, no de egy szarkát… Egy építkezéseknél használt daru úgyszintén föltűnik - ez az Életvonal egyik fő motívuma lesz. A környezet, a hangok, az egész alkotás minimalista, kietlen. Daruk, panelek a háttérben, csak a fő figurák az előtérben, ráadásul a szarka hangja… És ebben a lelketlen világban köt új barátságot a világra épp rácsodálkozó kiskutya.

Mikor belekezdünk a Lifeline-ba, avagy Életvonalba, rögtön ráismerhetünk a tipikus Ducki-stílusra: egy szó se hangzik el, alig néhány szín, ebben az esetben a fekete és a kék, illetve ezek árnyalatai, plusz a fehér; egyszerű, szimbolikus figurák, ugyancsak egyszerű, monoton, pszichedelikus zene. Az animáció a levegőben játszódik, a daruk közt, szinte illusztrálatlan, ipari környezetben, ahol fogaskerekekből álló emberek élik életüket. Ők fogaskerék-drótokon mozognak előre, és csak előre - visszafelé lehetetlen menniük. Egy fiú éli az életét, néha lelassul, ütközik másokkal, néha harcolnia kell magáért. Találkozik egy másik dróton élő lánnyal, táncolni kezdenek, szerelembe esnek. A fiú egyszer elvéti a drótot, de újra visszatalál a lányhoz. Majd önfeledségükben megint elvétik a drótot, most már mindketten, és egy olyan drótra tévednek, melynek egyszerűen vége van a levegőben. A fiú megtartja a lányt, de ő maga lehullik a "temetőbe", rengeteg kiszuperált, lejárt szavatosságú fogaskerék közé. A lány a dróton való maradásáért való erőlködésében szép lassan elveszti alkatrészeit. A fiú eközben elkapja egy daru karját, és visszakapaszkodik, szereznek új alkatrészeket, de happy end nincs, az időt nem lehet visszafordítani, ha egyszer elrontottál valamit, kihat egész életedre, de tovább kell menned. Ám testvériség, szerelem, önfeláldozás még így is létezik.

Az Életvonalat érdemes összevetni a Snail hunttal: mint Tomek szinte minden munkája, egyszerűek, stilizáltak, szimbolikusak, csak pár színt használnak, egy szó nem hangzik el bennük, monotonok. Ez a két mű azonban mégis közelebb áll egymáshoz jelentésében, mint a másik kettő, mindkettő az életről szól, azonban míg a Snail hunt a körforgást és helybenfutást emeli ki, addig az Életvonal lineáris, az idő visszafordíthatatlanságára helyezi a hangsúlyt, alakjai egyáltalán nem helyben futnak. Borús, de nem remény nélkül való látomások az életről.

Az Életvonal díjai. 2007: Golden Dove, DOK Leipzig; Lestra Audience Award és Special Jury Prize, Ljubljana, Animateka; Különdíj, ITFS, Stuttgart; Best Youth Prize and Animation, Győr, Mediawave; a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Nagydíja, ugyanitt elnyerte a film-és tévékritikusok díját, valamint az Art Cinema díját; vetítették az Animacion de Cordobán; jelölték a TTA07 europrixre.

Az animációk, illetve részleteik megtekinthetőek Ducki honlapján.