bezár
 

zene

2016. 08. 25.
A hetedik te magad légy
Kaposfest 2016
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hetedik te magad légy Persze a címben szereplő parafrázisnál jóval higgadtabban, ám a 2016-os Kaposfestet is a hetes szám bűvölete, valamint az ezzel járó identitásválság és az erre adandó válasz jellemezte. Ezért is volt nehéz rászánnom magam az írásra.

Amint azt Szita Károly kaposvári polgármester bevezető szavaiban a figyelmünkbe ajánlotta, a Kaposfest idén a hetedik évébe lépett. És mint tudjuk, hét évente megújul minden, ezért is érdemes felidézni a kezdeteket. Szita arról beszélt, hogy először mindenki őrültnek tartotta az ötletet, hogy egy kisvárosban kamarazenei fesztivált rendezzenek.

Szita Käroly a színpadon (hátulról)

Aztán múltak az évek, és a fesztivál egyre sikeresebb lett, ahogy a polgármester említette, még hazai követőkre is talált. Majd köszönetet mondott a szervezőknek, köztük kiemelve Kokas Katalint, majd hosszan lelkendezett Várdai Istvánról és Baráti Kristófról.

A hetedik év, a megújult szövetek igazak. Egy apróságról azonban épp hogy szó esett: tavaly még az is kétséges volt, hogy a fesztivál egyáltalán fennmarad. Szóval azért adtam ezt a hangsúlyos címet írásomnak, mert az identitásválság és annak megoldása tavaly zajlott le. Az idei fesztivál már önmaga volt.

Ez az önmagaság nem biztos, hogy jó. Legalábbis nem zeneileg. Inkább csak egy érzés: nem jó válságban lenni.

Visszatekintve az évekre, legalábbis arra a hatra, ami alatt kapcsolatban voltam a fesztivállal és belehallgattam a műsoraiba, számomra a tavalyi volt a csúcs. Összes feszültségével és vibrálásával. 

Szóval, visszatérve a történet elejére, szinte hazaérkeztem idén Kaposvárra. Volt már alkalmam több szálláshelyet is kipróbálni, van némi tapasztalatom a helyi vendéglásról és vendégszeretetről - szinte már szóra sem érdemes, ha egy egész emelet osztozik a koedukált fürdő- és WC-részlegen.

Kilátás

Egyébként is hamarosan kezdődik az első koncert a Szivárvány Kultúrpalotában, ahová pont időben érkezem. Megszoktam, hogy a demokratikus - pl. párna - jegypolitika hierarchikus beengedéspolitikával jár, szóval megvárom a sorom, és utoljára kullogok be a koncertterembe, amikor a bérletesek már elfoglalták a helyüket. 

Ezúttal nem külön sajtótájékoztatóval kezdődik a kaposvári élmény. (Volt egy néhány nappal korábban Budapesten, és Szita Károly fent említett beszéde rövidített és összevont pótszerként szolgált közvetlenül az esemény előtt).

Szita Károly, Bolyki György és Bősze Ádám is beszél az első koncert előtt. És meg kell mondanom, hogy ez a megoldás mindenkinek sokkal kellemesebb. Utóbbi konferansziénak ugyanis látható sikere van a közönség körében.

Bősze Ádám (hátulról)

És ez az a pillanat, amikor minden otthonossá válik. Az otthonossághoz azonban némi adalék szükséges. Valamikor régen, még az első kaposfesztek egyikén, volt alkalmam fent ülni a színpadon. Ez akkor, lévén maga a fesztivál is újdonság, meglehetősen extrém és kellemes élmény volt.

Azóta is, valahányszor a színpad két oldalán látható széksorra gondolok, már nem kell magyarázkodnom, hiszen én magam is átéltem ezt az élményt (és nem csak Kocsis Zoltánt láttam ott szunyókálni).

Székek a színpadon

Hetedik év, illetve abból személyesen hat odahat, hogy az ember másként lássa a dolgokat: ezúttal kissé zavaró volt közvetlen közelről és hátulról látni a zenészeket. Ahogy arról sem vagyok meggyőződve, pontosabban erős kétségeim vannak, hogy ugyanaz a hangélményem volt, mint a nézőtéren ülőknek.

Az első, Beethoven-darabban Várdai István és Frankl Péter játszik. Utóbbi tökéletes partner, előbbi pedig nagy ívben, jókora dinamikával és szépen frazeálva zenél. Talán a nagy átélésnek köszönhető, hogy a cselló néha késik a zongorához képest, mintha nem lennének teljesen szinkronban, szóval elmarad a katarzis.

Várdai és Frankl

A következő, Schubert-darabban végre közelről látom és hallom Fejérvárit, és bár sokszor és nagy koncerteken láttam, először érzek rá a nagyságára és billentései finomságára. De egyébként ez az előadás sem nyűgöz le.

Baráti és Fejérvári

Aztán jön az est várva várt utolsó darabja, Csajkovszkljtól. Elsietik a kezdést, elkapkodják a darabot, ami kissé széteső, nem igazodnak kellően egymáshoz, a hangerővel baj van, különösen a hangos részek esnek szét.

Mivel egyébként nagyszerű zenészek, lassan belejönnek, ám most néhány hamiskás hang csúszik bele. Erről azonban egy kicsit többet kell mondanom. 

Személyesen kevéssé ismerem Várdai Istvánt és Baráti Kristófot, bár olvastam néhány interjút velük és hallottam is őket beszélni, márpedig mindkettő egyszerű és kifejezetten szimpatikus fiatalembernek tűnik. 

Talán csak az én fantáziám, de a játékuk alapján meglehetősen különböző temperamentumot tulajdonítok nekik. Tudniillik Várdai általában hatalmas beleéléssel és érzelemmel játszik, amibe bőven belefér egy-egy alul- és felül intonálás. Ezzel szemben Baráti játékát gyakran túlságosan is pontosnak érzem, neki ahhoz kell bemelegednie, hogy a technikai pontosságtól eltekintsen. 

Az igazság, a tökéletes játék a kettő között van: éppen akkor és éppen úgy kell eltérni a leírtaktól, ahogyan azt a darab (és a közönség) megkívánja. 

Azért kellett ez a kitérő, mert a fent említett hamis hangok abból fakadtak, hogy Baráti rendkívül pontosan játszott, Szűcs Máté pedig átéléssel - szóval alul- meg felül intonálva. (És szerintem itt és most neki volt igaza.) 

Csajkovszkij-.darab

Majd jön a második tétel, amiben a csellós rendkívül szépen játszik, és a darab kezdi azt a formáját ölteni, amiért szeretnivaló.

Elkövetkezik a harmadik tétel, ami nagyon jól kezdődik. Emelkedik a hangulat, jön a katarzis, a hűha-élmény, hogy ezért mégiscsak érdemes élni.

A negyedik tételben, azt hiszem, már szándékosak a széttartó hangok. Megtörtént az élmény, teljesen jogos a tomboló siker, a dübörgés.

Ami nem akar véget érni, így kell a ráadás. Kár, hogy erre nem készültek a művészek, talán nem véletlen, hogy éppen a harmadik tételt ismétlik meg. 

Csajkovszkij-darab

Magamban összegezve az élményeket, arra jutottam, hogy itt minden otthonos. Hiszen ez egy kamarazenei fesztivál: értve ez alatt nem a hangszerek kevés számát, hanem az ideiglenes, időből kilógó jelleget. Három korrekt koncert legvégén, az utolsó darab utolsó előtti tétele - végül is megérte az egészet, hiszen az rendkívüli élmény volt.

Újra előcitálva a címet, A hetedik te magad légy arra is vonatkozik, hogy az identitásválság után a működés fázisába jutott a fesztivál: műhelymunka, kísérletezés, nagyszerű zenészek és kevés próba, szóval korrekt előadások és egy-egy kimagasló előadás (mint mondjuk 3-4 évvel ezelőtt, Kokas Katalinék vezetése alatt).

A tavalyi viharok és formálódás után eljutott a fesztivál a működés fázisába: az arcok kisimultak, az utcán kedélyesen és őszintén lehet Bolyki Györggyel beszélgetni. A hibákat megbocsátottuk, ami van, az jó.

Rendetlenség

Ezért szót sem ejtek az esti körülményekről illetve a kollégiumi szobáról. Legyen elég annyi, hogy másnap délelőtt újra megjelentem a Szivárvány Kultúrpalotában, az újabb adag koncertre.

Ezúttal régizenével kezdődik a műsor. Bár viszonylag jól aludtam és éppen eleget, az előadás közben le-lebóbiskol a fejem. Bár egyébként nagyon is kedvelem a régizenét, ez most nagyon töményen egynemű muzsikának bizonyul számomra.

Ensemble Cantilène

A következő, Ravel-előadás ezúttal egy más irányba vet: amit most hallunk, az bizonyos értelemben nagyon is modern: rendkívül sok különleges megszólaltatási mód, különös fogás van a darabban. 

Itt jön el az a pont, ahol zenész olvasóm szitkozódni kezd: tudniillik én tudom, hogy rettenetesen nehéz egy ilyen darabot eljátszani. És már hallom a reakciót, amikor azt a szót mondom, hogy csoda. Hogy a csodát hiányolom.

Baráti és Várdai

Márpedig meggyőződésem, hogy a zeneszerző ezt a darabot nem technikai etűdnek szánta. Úgy értem, bizonyára rettenetesen nehéz és hosszú munka egy ilyen darabot megtanulni és jól lejátszani - de számomra ez nem elég. Kell a csoda. 

Kell az, hogy ne a technikai bravúrt érezzem, hanem a csodát. Márpedig ez most elmaradt.

Koncert a Szivárvány Kultúrpalota előtt

A Bartók-darabról pedig majdnem elfeledkeztem: biztosan velem van a baj, de sem swingnek vagy dixienek, sem pedig Bartók-zenének nem éreztem. Ma talán úgy neveznék, hogy crossover. 

Ennyi volt számomra személyesen is adott az idei Kaposfesztből. Illetve volt még néhány óra a hazaindulásig. Ahhoz túlságosan jól ismertem már Kaposvárt, hogy hosszabb gyalogtúrára induljak. Bár fel sem merült bennem, de kolléganőm élménybeszámolója alapján az sem volt jó opció, hogy körbejárjam a nevezetes múzeumokat és fürdőket. (Ehhez egy kisebb vagyonra lett volna szükség és jókora, mondhatni birkatürelemre.) 

Maradt az otthonosság: a belvárosban ebédeltem és hosszasan beszélgettem az évek során kellemes kollégává vált újságírókkal.

Talán az öregség teszi, de egyre több és nagyobb feszültséget érzek a levegőben. Akárhová megyek, ez a feszültség kísér. Van egy hely az országban, ahol mégis kisimulnak az arcok, ahol egymásra mosolyognak az emberek. 

Ahol kiváló muzsikusok találkoznak egy hétre a közönséggel. Ez az idő nem elég arra, hogy kiforrt előadások, bravúros művek mesteri realizációi szülessenek. Marad az a néhány szikra. Mit szikra - egész tüzijáték tud belesűrűsödni egy-egy kiválóan sikerült előadásba.

 

A műsoron

augusztus 13.

 

17.00 Műsorismertető

Tóth Endre egy délutáni tea mellett ismerteti az esti koncert szerzőinek és műveinek legérdekesebb momentumait.

 

19.00 Nyitókoncert

Helyszín: Szivárvány Kultúrpalota

 

Beethoven: A-dúr szonáta csellóra és zongorára, Op. 69

Frankl Péter - zongora

Várdai István - cselló

 

Schubert: C-dúr fantázia, D. 934

Baráti Kristóf - hegedű

Fejérvári Zoltán - zongora

 

szünet

 

Csajkovszkij: Firenzei emlék, Op. 70

Baráti Kristóf - cselló

Pusker Júlia - hegedű

Várdai István - hegedű

Anastasia Kobekina - cselló

Szűcs Máté - hegedű

Vicki Powell - brácsa 

 

22.00

Ifjabb Sárközy Lajos és zenekara játszik a Kapos Hotel éttermében

 

Ludwig van Beethoven (1770-1827): A-dúr szonáta csellóra és zongorára, op. 69

 

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a cselló-zongora szonáta műfaját Beethovennek köszönhetjük, hiszen bár Bach írt szonátáka a cselló és zongora elődjére, azaz viola da gambára és csembalóra, amit szoktak modern hangszeren is előadni, de a klasszika korában sem Haydnnek (aki két csellóversenyt azért írt), sem Mozartnak nem jutott az eszébe erre az összeállításra komponálni. Beethoven op. 5-ös két korai darabja után 1807 táján,  azaz az Ötödik és a Hatodik szimfóniák társaságában írta meg op. 69-es A-dúr szonátáját, amely Steven Isserlis brit gordonkaművész szerint az első olyan darab csellóra és zongorára, ahol a két hangszer egyenrangú partnerként jelenik meg, és amely a kor azon neves előadóművészeinek is köszönheti hírnevét, akik először műsorra tűzték: az Ignaz von Gleichenstein számára dedikált művet Nikolaus Kraft és Dorothea von Ertmann vitte sikerre. Első tételén igazából sem az Ötödik szimfónia sűrű drámája, sem a Hatodik természet-közelsége nem érződik, de mégis valahol öröm és fájdalom között lebeg hangulatvilága. Jellegzetes az első tétel kidolgozásának fájdalmas dallama, amelyről könnyen asszociálhatunk Bach János-passiójának Es ist vollbracht-áriájára (“Bevégeztetett”), amely motívumot Beethoven később az op. 110-es Asz-dúr zongoraszonátájában is idéz. A második tétel lendületes és talán kissé archaikus hangvételű Scherzo, a finálé pedig lassú bevezetője után egyike Beethoven ujjongó örömzenéinek.

 

Franz Schubert (1797-1828): C-dúr fantázia hegedűre és zongorára, D. 934

 

1827 decemberében, nem sokkal azután, hogy befejezte a Winterreise dalciklust, Schubert olyan művet kívánt komponálni, amelyben a hegedűs, Josef Slavík megmutathatja virtuozitását. A darab rövid időn belül elkészült, Slavík a zongorista Karl Maria Bocklettel mutatta be a darabot 1828 januárjában, Bécsben. Egy korabeli kritika szerint a közönséget nem igazán nyűgözte le, hogy “A fantázia jóval több időt vett igénybe, mint amennyire egy bécsi fel lenne készülve, hogy szellemi gyönyöröknek szenteljen”. Valószínűleg a mostani előadás után nem fog kiürülni a terem, nem nem mahleri hosszúságokról van szó, a figyelem fenntartását pedig előadóink is garantálni fogják. Az első tétel hallgatása közben érdemes figyelni arra a dúr-moll kettősségre, amit a következő ősszel komponált Vonósötösből is ismerhetünk. A következő, Allegretto tételben a két hangszer szinte kánon-szerűen játszik egy magyaros dallamot, a zenemű legismertebb és legterjedelmesebb része pedig egy variációsorozat Schubert korábbi, 1822-ben komponált Sei mir gegrüsst! (Légy üdvözölve!) című dalára, amely keserédes dallamával, keringős ritmusával méltán vált a szerző egyik legnépszerűbb dalává.

 

Pjotr Csajkovszkij (1840-1893): Firenzei emlék, op. 70

 

Csajkovszkij 1890 nyarán otthonában komponálta meg d-moll vonósszextettjét, aminek - a testvér, Mogyeszt Csajkovszkij tanúsága szerint is - azért adta a Firenzei emlék címet, mert a második tétel első témáját már Firenzében felvázolta, ahol a szerző Pikk dáma című operáján dolgozott. A hol szenvedélyes, hol dalszerű zenei anyagot akár firenzeinek is gondolhatnánk, de olaszos hangot leginkább a lassú tétel üt meg, amelynek kezdete a hallgatót a Vonósszerenád indítására emlékeztetheti. Az első tétel szenvedélyes indításában gondolhatunk még némi itáliai temperamentumra, de az utolsó tétel már inkább orosz népzenei ihletettségű. Csajkovszkij számára fontos volt ebben a Vonósszerenádnál lényegesen kevesebb hangszert alkalmazó apparátusban, hogy a zenekari hangzást egy világosabb zenei szövettel valósítsa meg, amelyben nagy szerep jut az imitációs szerkesztésmódnak. A művet a komponista a Szentpétervári Kamarazenei Társaságnak ajánlotta, megköszönve nekik a tiszteletbeli tagságot.

 

augusztus 14.

 

10.00 Műsorismertető

Tóth Endre egy reggeli kávé mellett ismerteti a délelőtti koncert szerzőinek és műveinek legérdekesebb momentumait.

 

11.00 Koncert

Helyszín: Szivárvány Kultúrpalota

 

Barokk triószonáták

W. Babell: Concerto II
Haendel: c-moll szonáta

 

Ensemble Cantilene

 

Ravel: Szonáta hegedűre és csellóra

Várdai István - cselló

Baráti Kristóf - hegedű

 

Bartók: Kontrasztok, BB 116

Kohán István - klarinét

Baráti Kristóf - hegedű

Vikingur Olafsson - zongora

 

William Babell (1689/90-1723): D-dúr concerto blockfötére és vonósokra, op. 3 no. 2

 

William Babell neve talán kevésbé ismert az átlag zenehallgatók körében, de talán úgy is fogalmazhatunk, hogy leginkább a megrögzött régi zenészek tudhatnak valamit az angol zeneszerzőről, aki főképp arról ismert, hogy a kor vokális alkotásait, ismert áriáit írta át csembalóra. Tanárai között találhatjuk Johann Christoph Pepuscht, akire a Koldusopera szerzőjeként emlékezhetünk, de talán Händel mestertől is vehetett néhány órát. I. György király zenekarában hegedült, majd csembalózott, 1718-tól haláláig pedig a Bread Street-i All Hallows templomban volt orgonista, és Mattheson szerint még Händel virtuozitását is felülmúlta. Kiváltképp lassú tételeiben érhető tetten a 18. századi díszítés gyakorlata, illetve a rögtönzésszerű játékmód. A ma hallható blockflöte concertóban leginkább Vivaldi hatását érezhetjük.

 

Georg Friedrich Händel (1685-1759): c-moll triószonáta, HWV 386a

 

A barokk kor egyik jellegzetes műfaja volt a triószonáta, amelyben két dallamhangszert és bassi continuót (általában csembaló játszotta csellóval vagy gambával erősítve a basszust) hallhatunk. Corelli, Vivaldi, Bach és Händel is alkottak e műfajban, utóbbinak op. 2-vel jelzett, hat szonátát tartalmazó sorozata Londonban jelent meg 1730-ban, majd később 1732-ben. Ennek első szonátája eredetileg h-moll hangnemű, de ezzel a művel szinte teljesen megegyező kompozíció maradt fenn c-mollban, minden bizonnyal jóval korábbról, 1718-ból. Szerkezete az ún. templomi szonátákra jellemző gyors-lassú-gyors tételrendet követi.

 

Maurice Ravel (1875-1937): Szonáta hegedűre és csellóra

 

Henry Punières, a francia zenei szaklap, a La Musicale főszerkesztője elhatározta, hogy felkéri a kor ismert zeneszerzőit, írjanak egy-egy rövid darabot a lap decemberi számába, amelyet a két évvel ezelőtt elhunyt Claude Debussy emlékének szenteltek. A felkért szerzők közül de Fallát, Bartókot, Stravinskyt, Satie-t és Ravelt is megtaláljuk. Ravel egy egytételes Szonátát írt hegedűre és csellóra, valószínűleg Kodály Zoltán 1914-es Duója hatása alatt. A művet a többi hommage-darabbal együtt mutatták be 1921-ben, de később Ravel kiegészítette még három tétellel a kompozíciót. A szerző fordulópontként hivatkozott művére, amelyben fontossá válik a melodikus gondolkodás. Kodály és a magyar zene hatása a szélső tételek szinte magyaros hangsúlyozású dallamaiban érhető tetten.

 

Bartók Béla (1881-1945): Kontrasztok (BB 116)

 

Bartók 1938-ban, Svájcban fejezte be Hegedűversenyét, amikor megkapta Szigeti József hegedűművész levelét, aki tolmácsolta az addigra már világhírű amerikai klarinétos, Benny Goodman megrendelését, amely “egy 6-7 percnyi klarinét-hegedű duó”-ról szólt, zongorakísérettel. A művészek briliáns hegedű-, illetve klarinét-kadenciát is kértek, amit meg is kaptak Bartóktól a Kontrasztok első és harmadik tételében. Eredetileg csak ebből a két tételből (Verbunkos, Sebes) állt volna a mű, amelyek közé utoljára komponálta meg a Pihenő tételt a szerző. A mű címe is nehezen alakult ki, csak a lemezfelvételre nevezték el Kontrasztoknak. A darab a tervek szerint a hegedűre írott két Rapszódia világából indult ki, és bár a szélső tételek népi táncokra utalnak, eredeti népzenei anyagot nem használt fel Bartók a komponálás során.

 

Az Ensembe Cantilene ebben az évben alakult. Tagjai lelkes, odaadó muzsikusok, a Budapesti Fesztiválzenekaran játszanak, és rendszeresen fellépnek a zenekar barokk együttesében. Az Ensemble Canilene megalakításában nagy szerepet játszott Anneke Boeke, híres holland furulyaművész, aki a zenekar tagjaival való közös muzsikálásai során vetette fel az együttes létrejöttének ötletét. Az Ensemble Cantilene tagjai: Anneke Boeke - furulya, Lesták Bedő Eszter - hegedű, Román Mikola - hegedű, Mahdi Kousay - gordonka, Davidovics Igor - theorba, Dinnyés Soma - csembaló.

 

(A fotókat a szerző készítette - a szerk.)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Fischer Iván változata A Müpában
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére

Más művészeti ágakról

Serge Bloch - Davide Cali: Moi, j’attends / I Can’t Wait / Alig várom
irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
irodalom

Leülni vagy nem ülni? Leülni vagy nem ülni?
A 2019-es Margódíj-átadó
Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát! Pozsonyi Pagony, 2019.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés