Az előzetes koncepció szerint nem csak a kiválasztott regények (Janikovszky Éva: Aranyeső, G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket, Molnár T. Eszter: Stand up! - Egy majdnem normális család 1.), de a meghívott vendégek is három generációt képviseltek. Ebből a szempontból volt érdekes hallani, kinek mi tetszett legjobban. Boór Andrea maga is meglepődött, hogy hozzá nem a Stand up! állt a legközelebb, hanem az Aranyeső. A titok nyitja, hogy nem korszak volt számára meghatározó, melyekben ezek a regények játszódnak, hanem a főszereplő életkora és problémái. Janikovszky Éva hősnőjének története a felnőtté válás folyamatát mutatja be, és olyan kérdéseket vet fel, melyeket egy mai huszonéves is jól ismerhet a saját életéből. A központi karakter már olyan (fiatal) felnőtt problémákkal küzd, mint például a pályaválasztás, ráadásul egy olyan korban, melyben a döntések gyakorlatilag egy életre szóltak, és bizonyulhattak ezáltal nagyon hamar kényszerpályának.  

Épp a korban legtávolabbi regény által (az Aranyeső 1962-ben jelent meg, míg G. Szabó Judit regénye 1981-ben, Molnár T. Eszteré pedig 2016-ban) kristályosodhattak ki igazán a lányregény műfajával kapcsolatos olyan kérdések, mint például hogy elavulhat-e egy ilyen alkotás. Berg Judit szerint a világirodalomban vannak örök, állandó kérdések, elavulás, illetve aktualitás szempontjából az az érdekes igazán, hogy melyik mű milyen válaszokat képes adni ezekre. Számára ezért volt ez a regény idegen és nehezen olvasható, pontosabban, vitte ugyan előre a történet, amikor felmerült egy probléma, de a főszereplő azokra adott válaszai furcsák, szokatlanok voltak.  Nényei Pál szerint ez a regény képes túlmutatni a szocialista korszak jellegzetességein, és olyan általános, a világirodalom nagy regényeire is jellemző témákat feszeget, mint például a szenvedés és a boldogság viszonya. 

Fontos az is, hogy milyen társadalomkép rajzolódik ki a lányregényekben. Boór Andrea időrendben olvasta a három történetet, és számára határozottan kirajzolódott az az ív, hogy hogyan jutottunk el az ideális (vagy látszatra problémamentes) családoktól a széthullott családokig. Egy jól megírt lányregény kapcsán tehát ugyanúgy lehet komoly társadalmi problémákról is diskurálni, mint a nem célzottan a fiatal korosztálynak szánt alkotások esetében. Ezt demonstrálta tulajdonképpen ez a program is, hiszen a beszélgetés során odáig jutottunk, hogy vajon a vidéki magyar társadalom mennyire presszionálja mai napig a lányokat arra, hogy ne egyetemre jelentkezzenek, hanem szerezzenek szakmát és férjet - mindkettőt lehetőleg minél hamarabb; vagy hogy mennyivel nehezebb, nagyobb horderejű döntés egy  válás. 

Marék Veronika szerint a lányregényekben a történetek mögött kirajzolódik a folyamat, hogy hogyan válnak a fiatal lányok felnőtté, méghozzá a felelősségvállalás szemszögéből nézve. Ez megint csak összefügg a regények által közvetített társadalomképpel is. Az Aranyesőben nem téma a szülők egymáshoz fűződő viszonya, a Megérjük a pénzünketben már megjelenik a szülők házasságának válsága, a Stand Up hősnőjének pedig felelősségteljesen oda kell figyelnie magányos (özvegy) édesapjára is, aki belecsúszott egy depresszív állapotba és ezzel összefüggésben túl sokat iszik. Szükségszerűen torzít persze a kép, valószínűleg minden korszaknak megvoltak a maga problémái, ami miatt nehéz volt a felnőtté válás folyamata, ugyanakkor számunkra napjainkban valószínűleg a csonka, diszfunkcionális család - legyen ennek bármilyen oka, illetve eredete - tűnik domináns dilemmának. Annyiban azonban tényleg megmutatkozik valamiféle változás, hogy manapság bátrabban beszélünk a családon belüli problémákról.  

 Felmerült a kérdés, lehet(ne)-e ma olyan lányregényt írni, melyben e szempontból teljesen rendezett közegben él a hősnő. Igen lehet, például Leiner Laura A Szent Johanna gimi című sorozatában az az egyedüli probléma, hogy az édesanya nem tud főzni, amiből aztán egy sor vicces, jópofa helyzet adódik.

Apropó vicc: vajon mennyire fontos eleme a humor egy lányregénynek? Szabó Magda ikonikus lányregényei (pl. Abigél, Álarcosbál) nem igazán humorosak, a jelen beszélgetésre választott három könyv viszont egyöntetűen  - még az Aranyeső is ironizál - bír ezzel a tulajdonsággal. Boór Andrea szerint a humor tompítani tudja a probléma súlyosságát, erre példának Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című regényét hozta fel. A történet így is nehéz olvasmány, de humor nélkül elviselhetetlen lenne.   

Igencsak hasznosnak bizonyult a beszélgetés szempontjából, hogy Marék Veronika megemlítette, számára meglepő volt, hogy a Stand up! nem tematizálja a szexualitást. Nényei Pál szerint ez pont így jó, hiszen bizonyos szempontból már túl van beszélve a téma, már annyi feszegettük a tabukat, hogy az sem tudjuk mik azok. Másrészt viszont mégsincs igazán kibeszélve, a mai gyerekek számára valószínűleg nehéz lehet abban a kettősségben élni, hogy nyolcadikos korukra már "leszoknak" a pornó nézéséről, mert "unják", közben saját intim életükben ugyanúgy remegve teszik meg az első lépéseket, ugyanúgy bénáznak és problémáznak azon, hogyan fogják meg a másik kezét, hogyan csókolják meg, vagy hogy ezek után hogyan nézzenek a szemébe másnap az iskolában. Mivel rengeteg téves és torz elvárás között vergődnek a mai kamaszok, a lányregényeknek talán az az egyik legfontosabb és egyben legszebb eleme, amikor azt mutatják be, hogyan ébrednek (testi) öntudatukra ezek a fiatal nők, hogyan szembesülnek példul azzal, hogy maguk még igencsak kislánynak érzik magukat, de a fiú osztálytársak már csak a kifejlődő nőies vonalaikkal foglalkoznak. Mert ebből a szempontból tényleg nincs még túlbeszélve a téma, sőt, valószínűleg soha nem lehet erről eleget beszélni.  

Fotó: Tilos az Á Könyvek