gyerek / hírek
2008. 11. 09.
Film készül Berg Judit Mesék a Tejúton túlról című mesekönyvéből: a tervek szerint jövő ősszel kezdik majd el forgatni a gyerekeknek szóló fantasyt. A forgatókönyv nagy része már elkészült, a rendező Bergendi Péter lesz - mondta el csütörtökön Vágási Emőke, a film producere.
2008. 11. 05.
November végén új köntösben mutatkozik be Süsü. A több mint három évtizede közönségkedvenc egyfejű sárkány történetének zenés színpadi változatát a József Attila Színház mutatja be. A címszerep Dányi Krisztiáné, s fellép a darabban Dadusként Galambos Erzsi, aki táncra is perdül az eredeti mű zeneszerzőjének, Bergendy Istvánnak a dallamaira.
2008. 11. 05.
Bemutatták a Klasszikusok újramesélve című könyvsorozat első három kötetét kedden az újságíróknak, a Petepite Kiadó jelentette meg Jókai Mór A kőszívű ember fiai, Az aranyember és Gárdonyi Géza Egri csillagok című művét azzal a céllal, hogy közelebb vigye a magyar klasszikus irodalmat a kisiskolásokhoz.
2008. 11. 03.
Diákoknak hirdetett nemzetközi fotópályázatot a Nyílt Társadalom Intézet és az OSA Archívum.
2008. 11. 03.
Gyermekverses és -dalos rajzfilmsorozat készített a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és az Egyszervolt.hu gyermekportál, az egyes részekhez nagy sikerű költők, zeneszerzők műveit használták fel az alkotók.
2008. 11. 01.
Filmrészletekkel illusztrált portréműsorral búcsúzik Bálint Ágnestől, a tévé első gyermekműsor-szerkesztőjétől szombat délután a Magyar Televízió (MTV). A József Attila-díjas író-szerkesztő-dramaturg, számos népszerű televíziós és rádiós mesejáték szerzője, október 24-én hunyt el, 86 éves korában.
2008. 10. 29.
Kiállítások, fesztiválok, koncerteket, színházi előadások és még sok más, a gyermekeket érdeklő rendezvény található meg egy helyen az októberben indult új weboldalon a www.gyerekprogram.hu-n.
2008. 10. 24.
Egy nappal 86. születésnapját követően, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Bálint Ágnes József Attila díjas író-szerkesztő-dramaturg, a Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós műsorkészítés egyik megalapozója.
2008. 10. 15.
Aliz! címmel Lewis Carroll Alice Csodaországban című műve alapján készült zenés játékot mutat be pénteken az egri Gárdonyi Géza Színház.
2008. 10. 14.
A bűvös kocka képviseli Magyarországot a gyerekek számára rendezett washingtoni eurofesztiválon; a Rubik-kockát, s vele Magyarországot, a magyar leleményességet népszerűsíti az amerikai fővárosban a bámulatos memóriájú és kézügyességű Baticz Milán kockakirakó világbajnok is.




