irodalom / könyv

Jean Cohen Alakzatelmélet című tanulmányában azt állítja, hogy amit a nyelvben a jelölt jelentéstanilag magában hordoz, vagy előfeltételez, az nem ugyanaz. Szabó Marcell versei olvasása közben mindent, amit előfeltételeznénk, át kell billentenünk egy másik regiszterbe, és még akkor sem biztos, hogy értjük a vers nyelvét: „Idegen nyelven hűl le a levegő” (Sarah és Yukel, 63) Biztosak lehetünk-e abban, hogy amit előfeltételezünk, létezik a valóságban is? Vagy csak itt, egy pillanatra, a nyelvben? Az alakzatok kioltják egymást. A kötet címe, A szorítás alakja, a versek olvasása közben válik igazán kérdésessé, olyan kérdéssé, amire végül nem akarunk válaszolni.

Egy átlagos nap sodrában, amikor átrágjuk magunkat a napi hírek szalagcímein, majd átfutjuk kedvenc blogunk friss bejegyzéseit, van-e még erőnk elgondolkodni azon, mi is az a regénykert? Egyáltalán, teremnek még új műfajok az irodalomban? Czakó Gábor könyve, a Hosszúalattság már címével is gondolkodásra kényszerít.

Monoton hétköznapok, rendszer, ábrándozások, üzlet testi-lelki viszonylatokban, hiány és iránytalanág, rezignáció, szüntelen harc önmagunkkal. Zsoldosok, rabszolgák, érdek, alku, irodaházak, iparnegyed, barackfaliget, elmulasztott lehetőségek, a vágy, hogy felcsapjunk valaki másnak. Egy verseskötet a (kortárs?) kapitalizmusból.

Képzeljünk el egy kávéházat Tóth Árpáddal, Babits Mihállyal vagy Juhász Gyulával. Ha megjelenne valahogy közöttük Kukorelly - mégis hová ültetnénk? Pedig ez(zel) a kötet(tel) mintha mást sem akarna, mint helyet keresni, helyet foglalni ennél az asztalnál...

Felvidéki Miklós első önálló képregénykötete nem elsőként játszik el az alkotás folyamatának alkotásként való bemutatásával. Alkotói válságról és ötlethiányról mesélni úgy, hogy közben nemcsak hogy megteremtünk egy új világot, de ellentmondásosan a mű keletkezéséről is értekezünk, nem újdonság tehát. Ami jó hír, hogy még mindig működik.