irodalom / könyv
2011. 01. 12.
Ayhan Gökhan és k. kabai lóránt kötetei egyaránt 2010 nyarán jelentek meg a JAK-füzetek sorozatban. Mindkettő jó példa az elmúlt évek letisztult lírai paradigmájára: az a költészeti átrendeződés, melynek kezdetét jobbára a Telep-csoport megalakulásával, lezárulását pedig a csoport feloszlásával tájolhatjuk be, igen transzparensen látható e két könyvön keresztül, olykor akár a paradigma mainstreamjétől való eltérések révén is.
2011. 01. 11.
Két napja gondolkodom azon, miért olyan nehéz írni erről a kötetről, amikor olvasni annyira könnyű és jó. Miért olyan nehéz úgy fogást találni rajta, hogy kikerüljük a „kelet-európai történetek nőkről” címkét? Ki kell-e, ki lehet-e kerülni egyáltalán? Talán nem, úgyhogy szálazzuk szét szép sorjában!
2011. 01. 02.
A Textolátria, mi tagadás, már első látásra levett a lábamról. Üdvözítő volt végre olyan fiatal szerzőtől származó kötettel találkozni, ami egészében véve koncepciózus, azaz a szövegtár mellett könyvtestként is gondol magára (van anyagisága, borítója, lehet színes, stb.). Kele Fodor úgy tűnik, nem bízott semmit a véletlenre és alighanem ez a kivárás is jót tett ennek a kötetnek.
2010. 12. 29.
Az ezredforduló környékén végigsöprő Bartis-láz nosztalgikus emlékével nyúltam legújabb „nem vékony” kötetéért, A csöndet úgyért. Reméltem, hogy a majdnem évtizedes hallgatás – A Lázár-apokrifeket soha nem tudtam könyvként komolyan venni – után felidéződik megint egy olyan lét-szöveg-élmény, mint akkor, A nyugalom idején. Tartott ez addig, amíg nyúltam, elmúlt, amikor kinyitottam: 365 mobiltelefonnal kattintott fotó, patinás Bartis-brand kötésben, a könyv végén a fotócímek 3 nyelven – mi ez?
2010. 12. 27.
Milyen lehet az a világ, amelyben a rablógyilkossal a mazochista temetkezési vállalkozó felesége számol le, a stylist kislánya pedig űrlényeket hallucinál rózsaszín szobácskájába? Idióta, perverz, Darwin-díjat érdemlő figurák gyűjteménye.
2010. 12. 16.
Szimonidész egyszer részt vett egy lakomán. Miután kihívták a palotából, beszakadt a mennyezet, agyonnyomva a házigazdát és vendégeit – a felismerhetetlenségig összeroncsolva őket. Szimonidész, a költő viszont el tudta mesélni, ki hol ült az asztalnál. Így neki köszönhették a hozzátartozók, hogy eltemethették a halottakat. Ahogy Cicero meséli, ez a mnemotechnika születésének története.
2010. 12. 12.
Ha nem mész bele túlságosan, ha távol tartod magadtól legalább annyira, hogy elmosódjon a borítón a vasszerkezet, akkor megúszod a szédülést. Ha szeretsz hintázni, olvasd végig egy ülésben Falvai Mátyás új novelláskötetét, a Gépindákat, nem fog befonni, attól ne félj.
2010. 12. 02.
Akármilyen különös, úgy tűnik, talán ismét figyelnünk kell az Ulpius-ház kínálatára. Az egyébként nem éppen a magas irodalmi igények kielégítésére szakosodott kiadó már tavaly is okozott meglepetést, amikor kihozta Teslár Ákos második regényét, a Nehéz kutyát, amely minden hibája ellenére a ’80-as évek elején született nemzedék egyik legjobb regénye. Most pedig A zsidó világirodalom remekei címmel indított sorozat az, amely figyelmet érdemel, illetve ennek első kötete, Gustav Meyrink Góleme, amelyet új fordításban jelentetett meg a kiadó.
2010. 11. 29.
A megfosztatás traumájának a könyve. Megfosztatás a hazától, a nyelvtől, az emberi méltóság klasszikus képzetétől. De ez a megfosztatás sem a Pilinszky János Apokrifében megfogalmazott későmodern metafizikai távollétre, sem a Domonkos István-féle (gondoljunk a Kormányeltörésben című költeményre) avantgárd deszemiotizációra nem emlékeztet.
2010. 11. 28.
Sokszor halljuk, hogy nálunk még mindig hiányzik az a bizonyos, közelmúltunkat és a rendszerváltás környékét megörökítő Nagy Regény, amely képes lenne arra, hogy széles olvasóközönséghez eljutva váljon a korszak irodalmi lenyomatává. Úgy tűnik, az észtek már büszkélkedhetnek egy ilyennel. A Finnországban élő, de részben észt származású Sofi Oksanen alig harmincévesen szakította be – hogy Spiró György kifejezésével éljünk – a skandináv irodalom képzeletbeli asztalát.
