irodalom / könyv
2010. 12. 27.
Milyen lehet az a világ, amelyben a rablógyilkossal a mazochista temetkezési vállalkozó felesége számol le, a stylist kislánya pedig űrlényeket hallucinál rózsaszín szobácskájába? Idióta, perverz, Darwin-díjat érdemlő figurák gyűjteménye.
2010. 12. 16.
Szimonidész egyszer részt vett egy lakomán. Miután kihívták a palotából, beszakadt a mennyezet, agyonnyomva a házigazdát és vendégeit – a felismerhetetlenségig összeroncsolva őket. Szimonidész, a költő viszont el tudta mesélni, ki hol ült az asztalnál. Így neki köszönhették a hozzátartozók, hogy eltemethették a halottakat. Ahogy Cicero meséli, ez a mnemotechnika születésének története.
2010. 12. 12.
Ha nem mész bele túlságosan, ha távol tartod magadtól legalább annyira, hogy elmosódjon a borítón a vasszerkezet, akkor megúszod a szédülést. Ha szeretsz hintázni, olvasd végig egy ülésben Falvai Mátyás új novelláskötetét, a Gépindákat, nem fog befonni, attól ne félj.
2010. 12. 02.
Akármilyen különös, úgy tűnik, talán ismét figyelnünk kell az Ulpius-ház kínálatára. Az egyébként nem éppen a magas irodalmi igények kielégítésére szakosodott kiadó már tavaly is okozott meglepetést, amikor kihozta Teslár Ákos második regényét, a Nehéz kutyát, amely minden hibája ellenére a ’80-as évek elején született nemzedék egyik legjobb regénye. Most pedig A zsidó világirodalom remekei címmel indított sorozat az, amely figyelmet érdemel, illetve ennek első kötete, Gustav Meyrink Góleme, amelyet új fordításban jelentetett meg a kiadó.
2010. 11. 29.
A megfosztatás traumájának a könyve. Megfosztatás a hazától, a nyelvtől, az emberi méltóság klasszikus képzetétől. De ez a megfosztatás sem a Pilinszky János Apokrifében megfogalmazott későmodern metafizikai távollétre, sem a Domonkos István-féle (gondoljunk a Kormányeltörésben című költeményre) avantgárd deszemiotizációra nem emlékeztet.
2010. 11. 28.
Sokszor halljuk, hogy nálunk még mindig hiányzik az a bizonyos, közelmúltunkat és a rendszerváltás környékét megörökítő Nagy Regény, amely képes lenne arra, hogy széles olvasóközönséghez eljutva váljon a korszak irodalmi lenyomatává. Úgy tűnik, az észtek már büszkélkedhetnek egy ilyennel. A Finnországban élő, de részben észt származású Sofi Oksanen alig harmincévesen szakította be – hogy Spiró György kifejezésével éljünk – a skandináv irodalom képzeletbeli asztalát.
2010. 11. 21.
Szvoren Edina Pertu című kötete nem könnyű olvasmány. Kellemetlen, kényelmetlen, időnként viszolyogtató, és mégis magától értetődő, hogy az olvasó, még ha lassan is, ha csak lépésről-lépésre, napról-napra halad is vele, akkor is bizonyosan a végére fog érni. Ugyanolyan magától értetődő ez, ahogy az elbeszélések szereplői számára azok a velük megesett történetek.
2010. 11. 13.
A Kosztolányi-monográfia, Szegedy-Maszák Mihály életművét megkoronázó könyve egy megdönthetetlennek tűnő hagyomány nyomvonalán halad, melynek érvényességét a józan belátás nevében jóváhagyta a budapesti születésű irodalomtörténész. Ez a hagyományba lépés („halkan belelépett”) alighanem a Kosztolányi-kutatás legutóbbi szakaszában volt különösen látványos.
2010. 11. 08.
A kritikus, az irodalomtörténész, az esztéta vagy bárki, aki a szövegekkel, a szövegek egymáshoz való viszonyával, netán a szövegek kanonizációjával foglalkozik, még ha zseniálisan végzi is a dolgát, nem író. Épp ezért különösen fontos minden olyan irodalomtörténeti mű, amelyet író hozott létre – és épp ezért valószínű az is, hogy egy író által írt irodalomtörténetben néha máshol lesznek a súlypontok, mint azt a jelenlegi kánon ismeretében gondolnánk.
2010. 11. 04.
Sűrű hagyományba kapcsolódik be Bartis Attila és Kemény István most megjelent, Amiről lehet című (nem interjú-, hanem) beszélgető könyve, hiszen komoly példák vannak az utóbbi évtizedekből a nemcsak alkalmi, aktuális jellegű, hanem az effajta, pályaművet átfogó, esztétikai igényű irodalmi eszmecserékre.
