bezár
 

irodalom / ünnepi könyvhét

Könyvhét Debrecenben
Debrecen gazdag programmal várja a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok látogatóit, hagyományos rendezvények mellett lesz például rockséta és nosztalgiavillamos is közlekedik a városban - hangzott el az eseményeket beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.
Az Országgyűlés Hivatala a Könyvhéten
Az Országgyűlés Hivatala a Könyvhéten
Az Országgyűlés Hivatala idén először vesz részt az Ünnepi Könyvhéten, ahol kiadóként mutatkozik be. A Vörösmarty tér 33-as pavilonjához érkezők megismerkedhetnek az Országgyűlés Hivatala könyvkiadói tevékenységével, amely a Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság szakmai felügyeletével valósul meg. A könyvkiadói program keretében eddig összesen hat különböző, történelmi és művészettörténeti tematikájú sorozat indult útjára, melyek más-más perspektívából dolgozzák fel az Országház, a Kossuth Lajos tér és a magyar törvényhozás történetét.
A General Press Könyvkiadó az Ünnepi Könyvhéten
A General Press Könyvkiadó az Ünnepi Könyvhéten
A General Press Könyvkiadó könyvheti újdonságai
A Napraforgó Könyvkiadó az Ünnepi Könyvhéten
A Napraforgó Könyvkiadó az Ünnepi Könyvhéten
A Napraforgó Könyvkiadó könyvheti újdonságai
Az Alexadra Kiadócsoport a könyvhéten
Az Alexadra Kiadócsoport a könyvhéten
Az Alexandra Kiadócsoport Ünnepi Könyvhétre megjelenő könyvei
Könyvhét: 1000 szerző dedikál
Könyvhét: 1000 szerző dedikál
Országszerte több mint 80 településen rendezik meg június 9. és 13. között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15. Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren több mint ezer szerző dedikálása várja az olvasóközönséget - mondta el Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója kedden Budapesten.
A Jezsuita Kiadó a Könyvhéten
A Jezsuita Kiadó a Könyvhéten
A Jezsuita Kiadó könyvheti újdonsága
A Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó a Könyvhéten
A Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó a Könyvhéten
A Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat ajánlata a 87. Ünnepi Könyvhétre
A Syllabux Kiadó az Ünnepi Könyvhéten
A Syllabux Kiadó az Ünnepi Könyvhéten
A Syllabux Kiadó könyvheti könyvei
Az Aposztróf Kiadó a Könyvhéten
Az Aposztróf Kiadó a Könyvhéten
Az Aposztróf Kiadó könyvheti újdonságai
9   10   11   12   13   14   15   16   17 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés