bezár
 

színház / előadás

Ültess asztalodhoz, etess tányérodból, itass poharadból, altass az ágyadban
Ültess asztalodhoz, etess tányérodból, itass poharadból, altass az ágyadban
Egyszerűség és letisztultság a játéktéren, fehér lepel a földre terítve. A színen lévő egyetlen játékos jelenléte a darab központi motívumát, a magány, a magára maradottság érzetét jeleníti meg. „Ő az a gyermek, akit nem szerettek s akit ezen kívűl azért vertek, mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik.” Igen, ez ő, a békakirály.
Lear halott?
„Ilyen a Lear király? Még sosem láttam” – kérdezi egy ismerősöm, mikor a színház után összefutunk. Nekem főleg az előadás tempójával van problémám, neki a leegyszerűsített stilizáltságával. Annyi bizonyos, legyen szó akármilyen élő legendáról, Lev Dogyin színháza minket már nem varázsol el.
Nem kell mindig harakiri
Attól még, hogy itt születtünk, itt nőttünk fel, és lételemünk a szomorú vasárnapi levegő, nem kell mindig a nagy magyar harakiri. Még kevésbé jogunk és kötelességünk e folyton fojtó magyar valóságot és életérzést számon kérni – mindenféle valódi mélységekre hivatkozva – távoli országok kultúráján és képviselőin. A blöff az blöff. Igen. De nem minden könnyedség kockázat és valódi tudás nélkül való. A Trey McIntyre Project Amerikából érkezett. Tud nevetni. Tud nevettetni. Tud könnyed eleganciával fogalmazni. Mindemellett tud végtelen alázattal és a legmagasabb fokú technikai tudással közönség elé állni.
Tiszta cirkusz, tiszta vér
Képzeljük magunkat egy ovális terembe, emelkedő széksorokkal. Középen, lent folyik az előadás. A néző így fejet hajt, de le is néz. Nehéz nem lenézni a figurákat, mert Füst Milán-i mondattal szólva, ezek nem emberek… ezek rosszabbak… Jön a porondmester, és bemutatja az állatokat, átlátszó zsákban hozzák a kígyót. A kígyót, aki maga a Marilyn-frizurás Lulu.
Nem a hangzást, a hatást kell rekonstruálni
A Budapesti Tavaszi Fesztivál számos operacsemegét kínál, Kovalik Balázs és Zsótér Sándor pedig innovatív Haydn-rendezéseket. Kovalik zsótéri gesztussal egy igencsak alternatív térbe, a Vasúttörténeti Park hangárjába helyezi produkcióját, Zsótér az Operaházban Rost Andreát rendez.
Csóközön és párnacsata
Drága Színház! Legutóbb, vagyis március 26-án, bevallom, ennyi év után is megdöbbentettél. Lehet-e szerelmesek között ennél izzóbb fűtőerő? Új arcod mutattad, s ezt nem viszonozhattam mással, mint hogy én is így tegyek. Furcsa című darabbal rukkoltál elő egy orosz pantomimes bohócszínház előadásában: Szemianyuki, vagyis Addams family orosz módra. Sikerült meglepned, az estet végig élveztem, olyannyira, hogy a látottak rendkívül intenzíven hatottak érzelmeimre. Furcsa álomvilágba repítettél, mert én is engedtem Neked.
A híres csábító és a varázspálca
A világért se szeretném magam túl patetikus szavakkal elragadtatni, de a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben megint történt valami. Látszólag persze semmi különös, „csak” egy kitűnő zenekar és énekesi gárda, a Bécsi Állami Operaház együttese előadta Mozart Don Giovanniját Fischer Ádám vezényletével. De hogyan…?
Újjászületés és dinamizmus a MU-ban
Újjászületés és dinamizmus a MU-ban
Gergely Attila és Hámor József egy-egy koreográfiáját mutatta be a MU Színház a MU Terminál B estjének keretén belül. A Lélekvilágotvedlik és a Tango en el cajon (Tangó a fiókban) című részek hangulatukban és témájukban erősen eltérnek egymástól. Az első a születés és újjászületés kérdéseit feszegeti nagyon is naturalista módon, a második alapeleme pedig a dinamizmus, a nyíltan vállalt fizikalitás és a mozgás.
Lehet-e büntetlenül költő a tigris?
Kicsit úgy éreztem magam, mintha visszaugrottam volna az időben, vissza egészen a huszadik század elejéig, hogy a pesti Broadway-n, egy impozáns színház falai között, „klakkban-frakkban” találkozzam a messzi-messzi, varázslatos-misztikus kelet (esetünkben Japán) zenei kultúrájával. A brosúra is ilyesmivel kecsegtet: A hold és a tigris legendája. It happened long ago…
Politika helyett színház
Végre! 2006 óta várok arra, hogy a berlini színházi találkozóhoz kapcsolódó workshopon indított projekt eredményét, a Rimini Protokoll Marx: A tőke. Első kötet című színházi előadást láthassam. Az első blikkre hajmeresztőnek tűnő ötlet után maga a projektmunka is ironikus poénnak tűnt – a Budapesti Tavaszi Fesztiválon látott előadás viszont katartikus élményt hoz. Hogy mitől lesz A tőke egyáltalán színpadképes? A hiteles emberi történetek nézőt megszólító, a publikummal kokettáló, nyílt színházi reprezentációjától.
86   87   88   89   90   91   92   93   94 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés