bezár
 

zene / előadás

Megcsillant szépen lefelé jövet – Kispál búcsúkoncert
A Sziget mínusz egyedik napján, huszonhárom év zenélés után búcsúzott hazánk meghatározó beat zenekara, a Kispál és a Borz. Vélhetően utoljára hallhatta élőben a közönség a legnépszerűbb dalokat, maga a koncert több tematikus egységből épült föl, s két és fél órán keresztül tartott.
Minimal Techno est és Funkerman a Coke Clubban
Minimal Techno est és Funkerman a Coke Clubban
A Coke Club 2007-es létrejötte óta fiatalok ezreit csábítja a strandidőszak majdnem minden estéjén a maga hatalmas fehérhomok-sivatagára, az ott elterülő nagyszínpad köré, ahol például július 22-én Florian Meindl és a Casino Bangkok lemezlovasai, 23-án pedig a Funkerman és Dj Szecsei szórakoztatták a nagyérdeműt. Az oldalfalakon pedig nem véletlenül van kiírva, hogy „lesz mit mesélned”.
Kelet, az kelet
Kelet, az kelet
Jim Morrison először - akkor még nem bízva magában - háttal énekelt, Stuart Sutcliffe, az ötödik Beatle annyira nem tudott gitározni, hogy háttal játszatták Hamburgban, de Kóbor János is függöny mögül énekelt az Omega első fellépésén. Bezzeg az East 17 - szemtől szemben.
Sekélyvíz és Harcsa
Ne essen kétségbe a kedves olvasó, nem horgászati ismeretekből tartok most hamis beszámolót, inkább csak BB és JA ötösét éreztem nagyon sekélyesnek az idei zsámbéki fesztiválon, illetve azt akartam jelezni, hogy a nagy fogás ezúttal jazz-énekesnőnk, Harcsa Veronika volt.
Motörhead és Meshuggah a Hegyalja fesztiválon
Motörhead és Meshuggah a Hegyalja fesztiválon
A tavalyi Machine Head buli után a Hegyalja fesztiválon ismét két olyan zenekar lépett fel, amelyek ugyan több, mint egy évtizednyi eltéréssel alakultak meg, mégis pontosan ugyanúgy megkerülhetetlenek azok számára, akiket egy kicsit is érdekel a rockzene. Ráadásul mind a Motörhead mind a Meshuggah képtelen hibázni élően, és ezt sokadjára a Hegyalján is bebizonyították.
Jethro Tull - too old to rock’n’roll
Jethro Tull - too old to rock’n’roll
Ian Anderson 1976-ban még tagadta, hogy önéletrajzi ihletésű lenne „Túl öreg a rock’n’rollhoz, túl fiatal a halálhoz” című albumának története, a sztárságot a divat kiszámíthatatlan hullámzásán keresztül elveszítő, majd újra elnyerő rock-ikon alakja. Azonban profetikus szellemmel „látta előre” a mai retro hullámot, amikor minden régi újdonságnak számít – az a Jethro Tull is, akik még 2010-ben is teltházak előtt koncerteznek. Pakson is.
Viszlát, pop-pillangó!
Viszlát, pop-pillangó!
Karrierje 25 éve alatt még egyszer sem adott koncertet Magyarországon a norvég A-ha együttes, most végre pótolták a mulasztásukat, és egy remek show keretében vettek - nem is olyan fájdalmas - búcsút hazai híveiktől. Bár az 50-en túl is kisfiús arcú énekes, Morten Harket egy itteni TV-csatornának adott mini-interjúban azt ecsetelte, hogy nem igazán tud mit kezdeni a romantikával, csapata július 14-én este ékes tanúbizonyságát tette annak, hogy még mindig mesterien pengetik a szívhúrokat.
Ápoltak és szépek
Indulás előtt fél órával még vérben tocsogunk. Igaza volt Peer Krisztinek, a Dexter abbahagyhatatlan, egy évadot egyhuzamban nézel meg, ha belealszol is néha egy-egy szeletelésbe. Ugyanez pár nappal később egészen mást jelent, a Burn Arénában Dexter-közeli élményben lesz részünk.
A legelők hőse
A legelők hőse
Mark Knopflert két dolog teszi híressé Magyarországon: a Dire Straits és magyar származása. Előbbi 15 éve szűnt meg. A közönség szinte teltházzal honorálta mindezt az énekes, gitáros, zeneszerző legújabb, Get Lucky című albumát promotáló, csendes-ülős koncertjén. Kicsit fáradt, kicsit unott, mégis a miénk!
Pat Metheny-kalandtúra – meglepetések nélkül
Újságírónk kannibálok és húsevő növények közt araszolva kockáztatta az életét, hogy beszámolhasson nekünk Pat Metheny legújabb koncertjéről. Útinaplója alant olvasható...
45   46   47   48   49   50   51   52   53 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés