zene / lemez
2006. 12. 21.
Feldman zenéjéből a passziv befogadó nem hall mást, mint halk akkordok állandó repetícióját és egy alapvetően statikus hangzásképet. Pedig a változások zenéje ez: nyílt állásfoglalás amellett, hogy korántsem mindegy az, hogy egy hangzás 4 vagy 4,2 másodpercig tart. Nem mindegy, hogy két hangszeres egyszerre indít egy hangot vagy egymáshoz képest alig észlelhető - ám mégis számokban kifejezhető - időkülönbséggel, és az sem mindegy, hogy valami halkan, vagy a halknál is halkabban szólal meg.
2006. 12. 21.
Morton Feldmant hallgatni fájdalmas. Figyelni kell rá, háttérzeneként nem működik, hiszen olyan halk. Mindennek nevezhetem, csak könnyednek és vidámnak nem: sokszor az az érzésem, hogy szándékosan bántja az embert. A hangszerek többnyire szokatlan összepárosítása, a kínzóan magas hangok szadisztikusan gyakori ismétlése a zéróhoz konvergáló hangerőn és nagyon-nagyon-nagyon hosszan…
2006. 11. 23.
A könnyűzene tekintélyes hányadában egy merő baromság a dalszöveg. És akkor itt van Erzsi, aki ilyeneket nyomat, hogy „ged heb náj kinono geb heb há kinono”, ezzel fölhívva a figyelmet az egész szövegelés hiábavalóságára. Értelmet nem érdemes keresni, mert akkor az lesz, hogy az ember az első számban például „happy lábszem”-ről vél anekdotákat hallani, ami annyira nem válik a hasznára.
2006. 11. 13.
Merzbow zenéje nem decens. Amint egy kritikusa írja, ha otthon a hangszórókból hallgatod, akkor ne csodálkozz, ha a szomszédok azzal csengetnek be, hogy „tényleg minden rendben van?”
