"Bak Imre festészetének majd’ harminc éve alapvető törekvése a térillúzió megragadása. Képeinek illúzionisztikus perspektívája – ha ez nem képzavar – legalább négy szintre épül: egyrészt a klasszikus konstruktivizmus 'rétegelt', az egymást fedő síkok titkolt perspektívájára; másrészt a colourfield painting színintenzitáson és színhangulaton alapuló térélményére; harmadrészt az 'ábrázolás', a sejtetett narrativitás, az asszociációk esélye által keltett térképzetre; negyedrészt – az ellentmondással együtt – a művészettörténeti (idő)perspektívára, mely különös, de nem meglepő módon lesz része a fizikai térnek, hiszen az idézet, szervesülése ellenére is, önálló térrel bíró felületet követel."