Elsőként Debussy cselló-zongora szonátáját adta elő a páros. Ez a három részből álló mű kiválóan oszlatja el a csellóról alkotott tévképzeteinket, ugyanis ebben a hangszer kilép hagyományos kíséret-jellegéből, és rengeteg arcát meg tudja mutatni. A megszokott, kizárólag testes megszólaltatás mellett itt hallhattuk fürgének és játékosnak is a csellót. 

Ha gordonkáról van szó, akkor Prokofjev Cselló szonátája sem maradhatott ki az előadásból. Már volt szerencsém hallani Rohmann Dittát ezzel a darabbal, és ezúttal sem okozott csalódást, ráadásul Hyldiggel kiegészülve igazán egyedivé és mozgalmassá vált az előadás.

Ezt követte Carl Nielsen dalaiból pár részlet, ami azért is izgalmas, mert a közép-európai előadásokba rendszerint ritkán kerül be a dán zeneszerző, én is először hallottam tőle darabot egy koncerten, de azt gondolom határozottan jó döntés volt az előadók részéről, hisz így egy kevésbé középpontban lévő zeneszerző is érvényesülni tudott.

A repeortár talán legérdekesebb darabja Janaček Tündérmeséje volt. A mű érzelmi változatosságát csodásan adták elő,  e dinamikus játékban hangszínek, árnyalatok és karakterek sokszínűségeinek lehettünk fültanúi.

Sosztakovics d-moll szonátája kifejezetten szép befejezést adott a koncertnek. A páros rendkívüli harmóniája végig jelen volt a darab egészében, és éppen ettől vált igazán személyessé az előadás.

Kristoffer Hyldignak és Rohmann Dittának több közelgő közös koncertje lesz, amelyeket különös tekintettel ajánlok azoknak, akik nyitottak a hangszerek nem megszokott szerepükben való megszólalására.

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu