A Pilsner védett hely: egy köpésnyire csak a Teve utcai rendőrpalota. Kék-fehér ruhások őrzik itt, Észak-Pest legdélibb pontján a csöndet. A presszó elé kikötve a lovak. Bent két emeletnyi lakó. Új dobozházak új lovasai. Üvegből vannak a falak, cukorüvegből. Beragyogja őket a lakóparki Nap. Valahogy minden puha, süteményszerű. Vizet forralnak a pincérlányok, nem bosszút. Éjfélig maradhatsz, aztán megkondítják a harangokat.

Régen üveggyár lehetett itt, Északról jött, hallgatag üvegfúvókkal, aztán jöttek az új kőmívesek, ők se fecsegtek: befalaztak a házakba ezt-azt: talán mosolyokat is; mert hinni kell, mert hinni akarom, hogy volt miért mosolyogniuk. Nem pincét építettek, hanem emeletes házikókat, kandallók helyett radiátorokkal, lifttel, kanyargós lépcsőházzal.

Kiszállok a kék kígyóból az Árpád-hídnál. Észak-Pest és Észak-Buda egymásnak integet, megyek a fényes szélben. Kitűzök egy árvácskát a felöltőmre, majd beülök a Pilsnerbe: kávét kérek kevés fehérrel, sok sötétből. Leszáll az est, a városi denevér, ránk ül, ránk telepszik, de nem nyom agyon. A Szomorú Vasárnap szól. Szemben egy virágbolt: rózsa és rúzs nézi egymást.

Egyszer egy kislány lehozta ide az anyukáját és a maciját: három minyont kértek. Hat szép ült az asztalnál: a Három Nyulakra gondoltam, s engedtem, hogy belém csússzon a kép, mint csont a húsba.

Remek hely, nem összeesküvésekre való, inkább a szerelmed hozd ide, kérj Becherovkát, emlékezz a régi üvegfúvókra, kik egy kicsit á-san beszéltek, s nagy szívük néha megrepedt. Merj szomorú lenni, merj mosolyogni! Ne kérdezd, hol rontottad el, tanuld, tanuld a lakóparkokat, ne félj tőlük, nem vagy idegen, Pesten festettek téged is, mint egy gerincet. Gyújts rá, fújd a teliszürke füstöt, pánikba ne ess. Itt és most nem fenyeget veszély. Már a tél beszél. Hógolyózni, szánkózni kell, aztán idetolni a bobokat, meginni egy forrót, akár bort, akár mást; Szindbádra gondolni: ül a pultnál, úgy tesz, mintha tévézne, de csak Ruttkai Évára vár.

Hétfőnként egy fehér lány jár ide. Zsebéből könyv kandikál ki: az Örökhétfő. Talpig fehérben van, bőre is fehér. Haját nem látom, sapka takarja: talán nincs, talán csupaláng. Előtte kis fehér kockák, azt dobja a feketébe. Sakkoznék vele, én lennék a sötéttel, s tudom, hogy megverne. Remélem, nem csak egyszer.

(Pilsner Presszó, XIII., Gömb utca 4.)