Padok, székek, rajtuk diákok (tanárra várva?) unottan ücsörögnek. Tipikus iskolás előadásnak tippelem. Hirtelen behúzzák a függönyt, csak vihar előtti csönd volt, elektronikus zene bekapcsol, még épp elviselhető decibellel, indul a pörgés: egy nyálas nyájmenedzser tart prezentációt a nyájtartás optimalizálásáról, humanizálásáról. A menedzserélet minden kliséjét beveti: rikító öltözék, rikoltó és hadaró beszéd, szájbarágás, „Duracell-nyuszis” mozgás – már el is kap az előadás. Beugrik Hartay Csaba tehenész-író nemrégiben megjelent regénye, a Nem boci, abban lehet ilyesmit olvasni: „A bocik, azok bizony tejelnek, keményen fröcskölik a tejet, nem győzzük meggyőzni őket, hogy ne tejeljetek már ennyire, bocik, a jóból is megárt a sok. Csak szépen, ne úgy, mint az állatok, ne olyan mohón.”

A másik szál: egy észak-afrikai halász hajótörést szenved. EU-határőrök letartóztatják, illegális bevándorlás a gyanú. A tolmácsnő (Messaoudi Emina) élethű alakítást nyújt, elhiszem, hogy arabul fordít, azt is, hogy nem hagyja hidegen a fogdával fenyegetett bevándorló kiszolgáltatott helyzete. Ugyan túlrántja szerepét, mégsem zavaró, ráfogom délies, ugyanakkor megfelelési kényszerrel küzdő karakterére. Kifejezetten vicces, hogy folyton belekötnek a munkájába, ő pedig fölháborodottan, minduntalan ormótlan táskájában lévő – láthatóan ilyen alkalmakra bekészített – nemzetközi diplomáit próbálja esetlenül előhalászni.

A harmadik sztoriban egy kortárs performansz-művészt (László Lili) elárvereznek a líbiai forradalmárok megsegítésére. Előtte még elutazik nyaralni a fiújával, Paullal (Martinkovics Máté) egy egyiptomi üdülőhelyre, all inclusive. Rövid, egymástól teljesen elütő jelenetek követik egymást, lassan kristályosodik ki a három történet közötti összefüggés. Közös bennük Yvonne, a tehén: a menedzser tehenészeknek tart fejtágítást, a bevándorlót le akarják csukni, mesének tartván állítását, hogy azért menekült uniós területre, mert égből pottyant egy tehén a hajójára, a szerelmespárnál pedig, miután megvolt a szerelmi dráma, a srác bánatában humanitárius cselekedetekbe menekülve elsőként Yvonne sorsát akarja jóra fordítani, ezért egy bérelt repülőn megszökteti a vágóhídról.

A kör bezárul, és mi a kör közepén állunk – de a sárga vonalon kívül. A vonalon belülre Paul megy át kihívóan – a repülőtéren. Elege lett a konformista magatartásból, a csordaszellemben fogant, teljes ellátású társasutazásoktól, a birka módjára történő vámvizsgálati terelésekig. Habár látszik a rendező Zsámbéki Gábor igyekezete az egyenlőségre (a nevek a plakátképen is betűrendben sorakoznak, még a szerepek sincsenek melléjük írva), Martinkovics tekinthető főszereplőnek. Alakításán átjön a tehetség: lázadó szándékait petőfis gesztusokkal tárja elénk, kiforrott színész. A többiek inkább csapatban, egymást erősítve érvényesülnek, együtt viszont ezen az estén verhetetlenek. Bagossy Levente díszlete nem von le és nem tesz hozzá, lepattant székeket, asztalokat, egy ütött-kopott kanapét és sok fehér, függönyökként szolgáló lepedőt helyez a színpadra – mondhatni, mindent megtesz, hogy a színészi játékról semmi ne vonja el a figyelmet.

A legszórakoztatóbb jelenetben magamra ismerek: a művésznő barátnőjével (Ballér Bianka Gréta) wellness programon vesz részt, ahol szintén kordonokkal terelik őket a megfelelő irányba, hogy kényeztetésnek szánt rémséges kezeléseket sózzanak rájuk. Illatfüstölőt kell a szájukban tartani, felhúzzák, majd lezúdítják őket, durva arcmasszázst kapnak, hogy majd’ belezöldülnek, csiriznek tűnő krémmel összemázolják őket stb. Mindehhez a lányok, hisz ez az elvárás, jópofát vágnak, jó barátnők módjára fesztelenül, folyamatosan csacsognak. Látjuk a paradoxont, hogy az emberekkel sokszor állatokként bánnak, az állatokkal meg emberek módjára. A vége keretes: az újra tomboló hangzavar közepette, újra „ámokfutásba” kezd a vastagkeretes szemüvegében hipszternek álcázott nyájmenedzser. Ébresztő! – bár kötve hiszem, hogy bárki is bealudt volna. A fiatalok lendületes, üde, kreatív játékukkal ugyan nem mozdították ki a világot négy sarkából, a gyakran vontatott, elavult, lapos, ripacskodó, öncélú színházhoz szoktatott nézőközönséget, velem egyetemben, garantáltan felrázták. És hogy mi van a sárga vonalon túl? – kiderül az előadásból.  

Juli Zeh – Charlotte Roos: Sárga vonal

Clara: Ballér Bianka Gréta

Ügyvéd, Frontex Tisztviselő, Licitáló: Kovács Tamás

Helene: László Lili

Paul: Martinkovivs Máté

Pilóta, Emberjogi Aktivista, Licitáló, Repülőtéri Tisztviselő: Lestyán Attila

Tolmácsnő, Licitáló, Wellness Center Alkalmazott: Messaoudi Emina

Védnöknő, Wellness Center Alkalmazott, Repülőtéri Alkalmazott: Mészöly Anna

Egyiptomi Takarítómunkás, Frontex Tisztviselő, Mubarak, Licitáló: Sedró Áron

Kerítésépítő, Árverésvezető: Szántó Balázs

Nyájmenedzser, Licitáló: Vilmányi Benett Gábor

As-Samih, Repülőtéri Biztonságis, Fürdőmester: Vizi Dávid

Díszlettervező: Bagossy Levente

Jelmeztervező: Kálmán Eszter

Mozgás: Horkay Barnabás

Osztályvezető tanárok: Fullajtár Andrea, Zsámbéki Gábor

Rendező: Zsámbéki Gábor

Bemutató: 2015. november 21.

Ódry Színpad, Padlás

Fotó: Szkárossy Zsuzsa